Európa rohamosan veszít globális befolyásából. Az EU már nem játszik szerepet a világ fontos döntéseiben. Amit aligha veszi észre valaki, hogy ez a drámai hanyatlás már évekkel ezelőtt elkezdődött.
Amerika ellenségének lenni veszélyes lehet, de Amerika barátjának lenni végzetes!
Henry Kissinger
Hirtelen bekövetkezett az, amit eddig elképzelhetetlennek hittek: fordulat az USA Oroszországgal szembeni politikájában. Trump ezt ígérte választóinak, és most nekilát, hogy megvalósítsa. Az USA választóinak többsége döntött: Az ukrajnai háború nem az ő háborújuk, belefáradtak az otthonuktól távol vívott újabb és újabb háborúk végtelen sorozatába, belefáradtak a háborúba.
Az emberek több mint 60 százaléka számára a jobb életről szóló amerikai álom csak fizetésnapról fizetésnapra tart. Aztán rendszeresen a végsőkig jutnak anyagilag, fizikailag és érzelmileg, és sokakat az is fenyeget, hogy egy súlyos betegség teljesen a szakadék szélére sodorhatja őket. Ez a politikai fordulat teljesen felkészületlenül érte az EU-t és Ukrajnát.
Ennek következtében politikai pánik és hisztéria uralkodik az európai kontinens nagy részén, Oroszország kivételével. Ukrajna nem válhat Afganisztán 2.0-vá - követelte Volodimir Zelenszkij, nevet adva a gyermeknek.
A Trump-kormány elfogadja, hogy az Oroszország elleni proxy-háborút elvesztették. Semmi közük már hozzá. Trump gyorsan az amerikai demokratákat hibáztatta. Azt írta az európaiaknak, hogy nem sikerült biztosítaniuk a békét a kontinensükön. Zelenszkijt azzal vádolta, hogy tönkretette az országát és korrupt diktátor. Most már csak egy dolog biztos: az USA már nem NATO-garanciája mindannak, ami Ukrajnát érinti.
Ukrajna álmai a NATO-csatlakozásról is szertefoszlottak. Minden propagandisztikus narratíva, amely korábban uralta a NATO információs terét, szintén összetört, amint azt azok a szánalmas állítások bizonyítják, hogy Trump egy orosz dezinformációs buborék csapdájába esett, vagy hogy ismét a Kremlben ülő diktátor cimborájává stilizálják.
A Trump-kormánynak kedvez, hogy Németország és az EU az USA hegemón igényeinek való teljes alávetettségük során, legkésőbb a Biden-adminisztrációval, szinte teljesen elvesztette a helyzet és a saját érdekei racionális értékelésének képességét.
Olvassa el még
Az ukrajnai háború, Európa és az USA: Elveszett évek - és most a reálpolitika?
Telepolis
Három év háború Ukrajnában: A maximális célok keserű kudarca
Telepolis
Telepolis
A Kreml szkeptikus: ingatag lábakon áll Trump ukrajnai megállapodása
Telepolis
Katonai szakértők figyelmeztetnek: masszívan bővülnek az orosz drónkapacitások
Telepolis
Amit „törpésítésnek” vagy „vazallusításnak” neveznek, az nem más, mint a saját érdekek figyelmen kívül hagyása és az Atlanti-óceán túloldalán lévő hegemón politikájával való szinkronizálás. Ez abból a tényből profitál, hogy Ukrajna meggondolatlanul nyugati kezekbe helyezte a sorsát, és az Oroszország elleni háború megbízottjává tette magát, hagyva, hogy elvakítsák a nyugati ígéretek, miszerint ezt a háborút katonailag megnyeri, és a NATO-tagsággal jutalmazzák.
Ukrajna nem volt egyedül ezzel a tévhittel. Kissingert szaván kellett volna fogni.
És most? Az USA-ban sosem voltak egészen biztosak abban, hogy a „szövetségesek”, a barátok a füttyszóra fognak táncolni. Richard Haass amerikai diplomata a Foreign Policy 2024 októberi számában azon töprengett, hogy miként lehet a lázadó „szövetségeseket”, akiknek még van egy maradék saját érdekük is, rendre utasítani, ahelyett, hogy feltétel nélkül követnék az amerikai érdekeket. Kenyérrel és bottal, természetesen. A csordavezér teljes eszköztárát felhasználva.
A háború kérdése fel sem merült. A rendszerváltó hadműveletekre vonatkozóan óva intett. Mert ezek bátorítanák a nacionalista tendenciákat a lázadó országokban.
A jelenlegi németországi hangulatot tekintve Haass megspórolhatta volna magának a cikk megírását. Az úgynevezett politikai mainstream Németországban és az EU-ban már nem érti a világot. A reakciók ennek megfelelően alakulnak.
Az EU-ban egy pillanattal ezelőtt még az volt az uralkodó hozzáállás, hogy ne beszéljünk Oroszországgal. Orbán Viktort az európai értékek elárulásával vádolták. Most pedig azért zúgolódnak, mert az EU-nak nem volt helye a szaúd-arábiai tárgyalóasztalnál. Az EU-nak akkor sincs helye, amikor a Gázai övezet jövőjéről van szó. Ott sincs saját elképzelése.
Csak remélni lehet, hogy az Arab Liga megegyezik egy olyan útról, amely figyelembe veszi a Biztonsági Tanács határozatait, miszerint nem lesz háború Irán ellen, amire Izrael spekulál.
Röviden: az EU nem releváns szereplője a meghatározó világpolitikai ügyeknek, és a tagállamai sem. Ez hazánkra is vonatkozik. Az elmúlt néhány év legfeljebb Németország nemzetközi hírnevének romlásához járult hozzá.
Nem könnyelműen írom ezt a megállapítást, hiszen az alaptörvényünk kimondja, hogy a béke erői vagyunk, és hogy az uniós integráció egyesíti a kontinenst. Ez az igazi európai gondolat, a „soha többé” döntő tanulsága, amelyet feladtak.
De aki folyton összedobja az EU-t és Európát, Oroszországot lefele gondolja az európai térképről, vagy - mint Kaja Kallas jelenlegi uniós fődiplomata - sok kisállamra akarja szétszedni, az már a ruhatárban hagyta az eszét.
A kínai külügyminiszter is megjelent a nemrégiben tartott müncheni biztonsági konferencián. A Bayerischer Rundfunk nézői már előre tudták, hogy csak jó színben akarta feltüntetni magát. Nem lehetett benne megbízni.
Az, hogy a tartós ukrajnai béke mellett kampányolt, hogy a tárgyalások során mindenkinek, akit érint, beleértve az EU-t és Kínát is, az asztalnál kell ülnie, hogy Kína nem akar ellenfél lenni, hanem egyenrangú partnernek tekinti magát - mindezt már a kezdetektől fogva delegitimálták.
A konferencia vezetője, Christoph Heusgen, egy német karrierdiplomata, aki egykor kancellári tanácsadó és német ENSZ-nagykövet volt, ezt követően beszélt a kínai vendéggel. Úgy gondolta, hogy helyes, ha John McCaint idézi fel, és előhúzza az Oroszországról mint atomfegyverekkel felszerelt benzinkútról alkotott képét, hogy megkérdezze a kínai beszélgetőpartnert, hogy Kína, mint ennek a benzinkútnak a másik oldala, hogyan tudná befolyásolni Oroszországot Ukrajnával kapcsolatban.
A kínai külügyminiszter válasza udvarias maradt, de egyértelmű volt a kérdésben: Kína és Oroszország stratégiai partnerek. Olyan időkben, amikor az energiát fegyverként használják, Kínának megbízható partnere van Oroszországban, hogy fedezze energiaszükségletét. A pofon jól megérdemelt volt.
Olvassa el még
Kína-Oroszország kereskedelem: új rekord a szankciók ellenére is
Telepolis
Nem voltam benne biztos, hogy sokan egyáltalán felfogták azt a butaságot és arroganciát, amit Heusgen annyira példamutatóan mutatott. Az Északi Áramlatra gondoltam, a Balti-tenger mély csendjében heverő vezetékekre, amelyek egykor stabil és olcsó energiával látták el a német gazdaságot.
A balti államok orosz energiaellátására gondoltam, amely a háborúk és konfliktusok ellenére mindvégig megbízható maradt. Mindazonáltal Észtországnak az uniós hálózathoz való csatlakozását nemrégiben az orosz igától való megszabadulásként ünnepelték.
Az, hogy a német hang nemzetközileg számít, már a múlté. Csak akkor számít, ha helyesen dönt, ahogyan Brandt és Bahr tette egykor. Az eltérő ideológiák miatti szélsőséges konfrontáció idején ők a diplomáciát és a megértést részesítették előnyben. Az alternatív politikai programban, amelyben az ellenségeskedés és a gyűlölet bővelkedik, és a háború dobjait verik, nem volt helye ilyen megfontolásoknak. Amikor ezek megjelennek, a tömeg üvölt.
Ezért nem magától értetődő az USA és Oroszország közötti kapcsolatok normalizálása. A jég nagyon vékony. Bármikor megrepedhet, és egy drasztikus „hamis zászlós” akcióval tönkretehető. Ráadásul a kölcsönös bizalmatlanság nagyon nagy.
Amerikai atomtudósok nemrég arra figyelmeztettek, hogy mindössze 89 másodperc választ el minket a világvégétől. Ez a legveszélyesebb helyzet a projekt kezdete óta, amelyet Einstein az emberiség jövőjéért való aggodalomból indított el a nukleáris korszakban.
Az USA, Oroszország és Kína egyenlő erőfeszítései nélkül - állapították meg - a globális katasztrófa nem hárítható el. Az EU-tól e tekintetben nem vártak pozitív hozzájárulást.
Olvassa el Petra Erler írását is:
A leköszönő amerikai elnök és az alternatív tények
Telepolis
A párbeszédtől a kettős mércéig: a német külpolitika hanyatlása
Telepolis
Ugató kutyákról és harapós politikáról: Merkel Putyin-problémája
Telepolis
Valószínűleg azért, mert inkább virágzó kertnek látjuk magunkat egy fenyegető dzsungel közepén, és nem értjük meg, hogy az emberi család részei vagyunk. Számunkra a többiek csak a „többiek”, nem egyenrangúak, és pláne nem a földi csónakban.
Évek óta bölcs dolognak tartjuk, hogy két atomhatalom vérig provokálja egymást, és titkos háborút vívnak egymás ellen, amelyben a nukleáris küszöböket lecsökkentik. Még mindig úgy gondoljuk, hogy a biztonságot egyre több és több fegyverrel lehet elérni.
Most azt várják el tőlünk, hogy „hadra készen álljunk”, hogy készen álljunk, és nem veszünk tudomást arról, hogy maga a kifejezés Goebbel totális háborús stratégiájának dobozából származik.
Néhányan ebben az országban nyilvánvalóan semmit sem tanultak a történelemből.
Érdekes lesz látni, hogy Németország hogyan fogja megünnepelni a hitleri fasizmus alóli felszabadulásának 80. évfordulóját. Vajon ez egyfajta új felszabadulás napja lesz-e, amelyen ismét azt mondjuk: „Soha többé”: soha többé háborút, soha többé népirtást, soha többé gyűlöletet. Nem velünk, nem Németország nevében.
Ahogy Brecht gyermekhimnusza mondja: Egy jó országért, amilyen minden más ország is; egy olyan országért, amely nem helyezi magát mások fölé, és nem is akar alájuk kerülni.
A szerző, Petra Erler a European Experience Company GmbH stratégiai tanácsadó cég ügyvezető igazgatója. Az NDK-ban 1990-ben, az első szabad választások után európai ügyekért felelős államtitkár volt. 2006 és 2010 között Günter Verheugen uniós biztos kabinetfőnöke volt.
Forrás: https://www.telepolis.de/features/Von-der-Weltmacht-zum-Zaungast-Europas-schwindende-Bedeutung-10294935.html 2025. február 25.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
