Amikor a szélsőjobboldal elleni harcról van szó, a munkásmozgalom legnagyobb problémája maga a Munkáspárt lehet.

Holnap mozgósítunk a rasszista uszító „Tommy Robinson” csodálói ellen. A szélsőjobboldal célja, hogy rettegésben tartsa a fekete és muszlim közösségeket.

Ezzel szembe kell szállnunk: azoknak, akiket faji vagy vallási hovatartozásuk miatt támadnak, tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül. Robinson csőcseléke azt akarja elhitetni, hogy ők képviselik a többséget – pedig ez nem igaz.

Ahogy Daniel Kebede, a Nemzeti Oktatási Szakszervezet vezetője mondta a Szakszervezeti Kongresszus decemberi antirasszista konferenciáján: a szélsőjobboldal akkor kap erőre, ha nem kerül létszámhátrányba. Tavaly év elején a kisebb ellen-demonstrációk is hozzájárultak ahhoz, hogy az erőszakos rasszisták elég magabiztosnak érezzék magukat egy augusztusi zavargáshullám kirobbantásához.

Az akkoriban szervezett hatalmas közösségi megmozdulások megfékezték ezt a terrorhullámot. Most azonban visszatérnek. Donald Trump visszatérése az Egyesült Államokban világszerte új lendületet adott a szélsőjobboldali erőknek, miközben a világ leggazdagabb embere, Elon Musk náci karlendítéseket párosít Trump beiktatásával, és közben a szélsőjobboldali pártokat támogatja Németországban és Nagy-Britanniában.

De Nagy-Britannia sem Trump-párti, sem Musk-párti, és a Reform UK, valamint a még szélsőségesebb csoportok támogatását problémává kell tennünk számukra. Őket nem a hazaszeretet vezérli, hanem egy amerikai központú mozgalom, amely a nagyvállalatokat isteníti és ellenséges a munkásosztály érdekeivel szemben.

Ám a képmutatásuk és hazugságaik leleplezése akadályokba ütközik – és ezek egyike maga a Munkáspárt, pontosabban a Keir Starmer vezette kormány.

A szélsőjobboldal legyőzése nemcsak az utcai konfrontációtól függ, hanem azoktól a problémáktól is, amelyeket kihasznál: az életszínvonal évek óta tartó csökkenésétől, a romló közszolgáltatásoktól, valamint attól a fokozatos legitimitásvesztéstől, amelyet a választók a hazugnak és önérdekűnek tartott politikai elittel szemben éreznek.

A jelenlegi kormány azonban aktívan súlyosbítja ezeket a problémákat. Nagy-Britannia társadalmi válságának mértéke vitathatatlan. Csak a fővárosban egyetlen év alatt negyedével nőtt a hajléktalanok száma. Lakhatási válság van, válság sújtja az egészségügyi rendszert, valamint az iskolákat, kórházakat és közlekedést érintő infrastruktúrát is.

Ennek ellenére a Munkáspárt aktívan hozzájárul a szegénység fokozásához: csökkenti a téli fűtési támogatásokat, fenntartja a kegyetlen kétgyermekes segélyplafont. Eközben a szupergazdagok kedvében jár, és azt ígéri, hogy enyhíti a nem brit adófizető milliárdosokra vonatkozó adózási szabályokat.

A vízszolgáltatás példája különösen beszédes. A Munkáspárt nem hajlandó államosítani a vízszolgáltatókat, pedig a közvélemény-kutatások szerint az emberek döntő többsége ezt támogatná. Ehelyett lehetővé teszi, hogy a közismerten korrupt vízszolgáltató cégek – amelyek közben tovább szennyezik a folyóinkat, miközben vezetőik hatalmas fizetéseket és részvényeseknek juttatott osztalékokat zsebelnek be – drasztikusan megemeljék a vízdíjakat, amelyeket így több millió háztartásnak kell majd kifizetnie.

Az emberek dühösek a vízügyi botrány miatt. A tavalyi közvélemény-kutatások szerint a többség ezt okként jelölte meg arra, hogy leszavazzák a konzervatívokat. Most ugyanezek az emberek a Munkáspárt ellen is fordulnak majd, hiszen az ahelyett, hogy rendet tenne, asszisztál ehhez a kizsákmányoláshoz.

És nemcsak hogy a Munkáspárt mindent megtesz azért, hogy a munkásosztály szemében hiteltelenné váljon, hanem közvetve még legitimálja is a szélsőjobboldalt. Starmer szívélyes kapcsolatokat ápol Trumppal. Azt ígéri, hogy a torykat is túlszárnyalja a menekültek kitoloncolásában. Kormánya nyíltan támogatja az NHS (Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) privatizációjának felgyorsítását, amivel sokkal nehezebbé teszi, hogy a szakszervezetek kritizálják Nigel Farage-t ugyanezért az álláspontért.

A válasz egy harciasabb munkásmozgalom kell, hogy legyen. Azok, akik jogosan dühösek a Munkáspárt legszegényebbeket sújtó intézkedései miatt, nem fognak bízni a baloldalban, ha az nem mutat valódi ellenállást. Azoknak, akiket a szélsőjobb „elitellenes” retorikája csábít, egy valódi, a társadalmi vagyon- és hatalommegosztás igazságtalanságát megkérdőjelező mozgalmat kell kínálni, amely mögé felsorakozhatnak.

Elengedhetetlen, hogy utcára vonuljunk Robinson ellen. De az ő mérgező politikájának legyőzéséhez készen kell állnunk arra is, hogy fellépjünk a kormányunk saját osztályellenes támadásai ellen.

forrás: Morning Star