Donald Trump amerikai elnök az első naptól kezdve és ürügy nélkül ostorozza Kubát. Az a döntés, hogy visszaállítja a Kuba elleni kemény gazdasági hadviselési intézkedéseket, amelyeket elődje alig néhány nappal korábban megszüntetett, bizonyítja az amerikai imperializmus agresszivitását a kubai nép szuverenitása, békéje és jóléte ellen. Ezek az intézkedések magukban foglalják országunk újbóli felvételét a terrorizmust állítólagosan támogató államok önkényes listájára, amely kijelölés az igazság teljes figyelmen kívül hagyásáról tanúskodik.
Ez nem meglepő. A Külügyminisztérium január 14-i közleménye már figyelmeztetett: „hogy az ország kormánya a jövőben visszafordíthatja a ma elfogadott intézkedéseket, ahogy ez már más alkalmakkor is megtörtént, és ami a legitimitás, az etika, a következetesség és az ésszerűség hiányának jele a Kubával szembeni magatartásában”. Azt is megerősítette, hogy „az amerikai politikusok általában nem szoktak megállni, hogy őszinte indoklást találjanak...”. Így vezetik a kormányukat abban az országban.
Trump úgy értelmezte hatalomra kerülését, mint egy császár megkoronázását. Ambíciói közé tartozik, csak hogy kezdjük, Kanada meghódítása, Grönland bitorlása, a Mexikói-öböl átnevezése és a panamaiak megfosztása a csatornától. A hegemón Monroe-doktrína és a ManifestDestiny, amelyet vérrel és tűzzel kényszerítettek ki Latin-Amerikában és a Karib-térségben, az új kormánycsapat hajtóereje.
Azok a csoportok és politikusok, akik a Kuba elleni agressziót életformává tették, évtizedeken át profitáltak a Kuba-ellenes üzletből, és ma osztoznak az új elnök mámorában, vele társulnak. Mindannyian súlyos felelősséget viselnek az ország nehéz gazdasági helyzetéért és a Kubából az Egyesült Államokba irányuló migrációs áramlás növekedéséért.
Az amerikai kormánynak a kubai nép elleni újabb agressziója ismét megmutatja, hogy milyen valódi, kegyetlen és kíméletlen célja van ezeknek és a Kuba elleni sok más ostromló és fojtogató intézkedésnek, amelyek célja a Kuba feletti uralom megszerzése. Ez a tehetetlenség reakciója, mivel képtelenek meghajolni az akaratunkat és a tiszteletet, szimpátiát és támogatást, amelyet a forradalom a világ népei körében élvez.
A gazdasági blokád szigorítása és az új agresszív intézkedések továbbra is nagyon káros hatással lesznek gazdaságunkra, életszínvonalunkra, fejlődési lehetőségeinkre és a kubai nép igazságosságról és jólétről szóló jogos álmaira, ahogyan az elmúlt években is történt.
Nem fognak eltéríteni bennünket a szocialista iránytól, a gazdaság talpra állítására, a lehető legszélesebb körű szolidaritás, kreativitás, tehetség, munkaszellem előmozdítására, valamint a szabadság, függetlenség, szuverenitás és a jövő építésének kiváltságától, amelyet külföldi beavatkozás nélkül, vasszigorral védünk.
A kubai nép nagyra értékeli a világ minden tájáról, a kormányoktól, a külföldön élő kubaiaktól, a parlamentektől, a politikai, vallási és társadalmi szervezetektől, valamint az Egyesült Államokból és más országok politikai vezetőitől kapott számos támogató és szolidaritási nyilatkozatot.
Senki sem tévedhet. A kubai nép a december 20-i felvonuláson egyértelmű elszántsággal és erővel fejezte ki magát. Az a meggyőződés uralkodik, hogy Kuba győzni fog.
HAZA VAGY HALÁL, GYŐZNI FOGUNK!
Havanna, 2025. január 21.
Ministerio de RelacionesExteriores de Cuba
Kubai Nagykövetség
Embassy of theRepublic of Cuba in Hungary
1124 Budapest, Zsámbéki utca 2. Tel: +36-1-8170680
Web: https://misiones.cubaminrex.cu/hu/hungria
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Angolból fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó


