Egy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt ábrázoló maszkot helyeznek egy botra, a kormány elleni tüntetésen és a túszok támogatásának kifejezésére Tel-Avivban a múlt héten. Kép: Kai Pfaffenbach/ REUTERS
Az izraeli miniszterelnök megpróbálja eltörölni a megállapodással kapcsolatos zavaró igazságot: azt, hogy a megállapodás már hónapokkal ezelőtt megszülethetett volna, amikor még életben volt néhány túsz, akiket a nyár folyamán megöltek vagy meggyilkoltak. (persze, az izraeli csapàsok által is- Balmix szerk.)
Két változata van annak a tűzszüneti és túszszabadítási megállapodásnak, amelyben Izrael és a Hamász most állapodott meg. Az egyik változat a hivatalos dokumentum, amely szinte teljesen megegyezik a korábbi tárgyalási fordulók kiszivárgott tervezeteivel. A második változat az alku, ahogyan azt Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala és lojálisai az izraeli és amerikai médiában leírták.
Mi romolhat még el az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti és túszszabadítási megállapodással?
A két verzió közötti hézagok Netanjahu kísérletét jelentik arra, hogy eltörölje az egyezménnyel kapcsolatos zavaró igazságot - azt, hogy már hónapokkal ezelőtt is létrejöhetett volna, amikor néhány túsz, akit a nyár folyamán megöltek vagy meggyilkoltak, még életben volt. De ez valami rosszabbat is elárul: azt, hogy még a tűzszüneti megállapodás életbe lépése után is megpróbálhatja Netanjahu szabotálni annak második szakaszát, hogy kiújítsa a háborút.
A megállapodás szövege egyértelmű utat rajzol a háború befejezéséhez, cserébe az összes túsz szabadon bocsátásáért. Először egy 34 túszból álló csoportot - többségük életben van - engednek szabadon 42 nap alatt, amely alatt Izrael kivonul Gáza nagy részéből, és néhány erőt a tengerparti enklávé keleti szélén meghatározott „peremzónában” hagy.
Ezután kezdődik az alku második szakasza, amelynek során Izrael megkapja a megmaradt élő túszokat - többnyire 50 év alatti férfiakat -, cserébe a gázai kivonulás befejezéséért. Végül, de nem utolsó sorban, Izrael és a Hamász között holttestek cseréjére kerül sor, amely a háború végleges és hivatalos végét jelzi majd.
- A Gázában megölt túszok családjai: „Figyelmeztetés vagyunk, hogy a legrosszabb is megtörténhet
- Az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti megállapodás tervezetének feltételei - és lehetséges buktatói -
- A feltételek elfogadására kényszerített Hamász azt reméli, hogy a foglyok szabadon bocsátása ellensúlyozni fogja a Gázai övezet pusztulását.
Az egyezségnek azonban egy másik változata jelenik meg a Netanjahu hivatala és médiahűségesei által közzétett nyilatkozatokban és tájékoztatókban. Ebben a változatban az alku 2. fázisa halott betű, és Izrael elszántan fel akarja újítani a háborút az 1. fázis befejezése után, akár férfi túszai feláldozása árán is.
Ne higgyenek nekem - bízzanak Netanjahu saját segítőiben és bizalmasaiban - például kabinetfőnökében, Yossi Fuchs-ban, aki szerdán azt írta, hogy az alku „tartalmazza azt a lehetőséget, hogy az 1. fázis végén újrainduljanak a harcok, ha a 2. fázisról szóló tárgyalások nem alakulnak úgy, hogy az ígéretet adjon a háború céljainak teljesítésére: a Hamász katonai és polgári megsemmisítésére és az összes túsz szabadon bocsátására”.

Emberek plakátokat visznek a kormány elleni tüntetésen és a 2023. október 7-i halálos támadás során elrabolt túszok támogatásának kifejezésére, a Gázában zajló, Izrael és a Hamász közötti konfliktus közepette, Tel-Avivban, Izraelben januárban. Kép: Kai Pfaffenbach / Reuters
Olvassa el újra ezeket a sorokat, és tegye fel magának a kérdést: hogyan vezethet az alku második fázisa - amelynek során Izraelnek teljesen ki kell vonulnia a Gázai övezetből, cserébe az összes megmaradt túsz szabadon bocsátásáért - a Hamász „katonai megsemmisítéséhez”? Nyilvánvalóan nem, és Netanjahu legfőbb tanácsadója lényegében azt mondja, hogy ha ez lesz az eredmény, akkor a háború kiújul.
Hasonló üzenetek már kedd délután megjelentek a Netanjahut támogató médiumokban. Amit Segal, Netanjahu szócsöve a 12-es csatornán írt egy hosszú bejegyzést, amelyben kifejtette, hogy az alku 1. fázisára azért van szükség, hogy Donald Trump megválasztott elnöknek legyen egy eredménye az Ovális Irodába való visszatérése előtt, de Trumpot nem igazán érdekli a háború befejezése, és nem fogja kifogásolni, hogy Izrael kilépjen a 2. fázisból.
Ez az erőfeszítés egyszerű propagandának tekinthető - kísérletnek arra, hogy meggyőzzék Netanjahu jobboldali szavazóbázisát Izraelben, hogy az alku nem is olyan rossz, mint azt sokan közülük jelenleg gondolják. De nem ez a teljes történet. Fuchs és Segal is nagyon jól tudja, hogy minden egyes szavukat és írásukat a Hamász gázai vezetése is szorosan figyeliamely szerda délutánig még mindig azon gondolkodott, hogy aláírja-e a többfázisú megállapodást vagy sem.

A túszejtési megállapodást támogató tüntetők Tel-Avivban, a múlt héten. Kép: Kai Pfaffenbach/ Reuters
Képzeljük el, hogy a Hamász gázai vezetése olvassa Netanjahu legfőbb tanácsadójának és a hozzá leginkább kötődő újságírónak ezeket a nyilatkozatait, és felteszi magának a kérdést - csapdába esünk?
Ezek a nyilatkozatok veszélyes potenciált hordoztak magukban, hogy megkeményítik a Hamász álláspontját és szabotálják a megállapodást. De szerencsére Netanjahu és Segal ezúttal nem egyedül játszik a pályán. A Gázában fogva tartott amerikai túszok családjai valós időben megértették, hogy mi történik, és saját befolyási csatornáikat használták fel annak érdekében, hogy az érkező Trump-kormányzat ne engedje meg egyik félnek sem - sem Netanjahunak, sem a Hamásznak -, hogy meghiúsítsa az 1. fázisról a 2. fázisra való áttérést, és ezzel együtt az alku befejezését.
A Trump-kormányzat igazi próbatétele ebben a kérdésben mégis egy hónap múlva következik, amikor a 2. fázis végrehajtásának határideje közeledik. Netanjahu és lojálisai világossá tették szándékaikat - meg akarják hiúsítani az alku második részét, és el akarják kerülni a háború befejezésére vonatkozó kötelezettségvállalást. Az új amerikai elnök feladata lesz, hogy mindenkit a megállapodás szövegéhez tartson, garantálva a túszok szabadon bocsátását és a háború befejezését.
Forrás: https://archive.ph/iRV9l#selection-525.0-1920.0 2025.01.15.
Angolból fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó


