Moszkva, 2024. december 29. vasárnap (MB)
Moszkva elégedetlen a Donald Trump megválasztott amerikai elnök környezetéből származó Ukrajnával kapcsolatos békejavaslattal – jelentette a Magyar Békekör tudósítója vasárnap az orosz külügyminiszterre hivatkozva.
A TASZSZ-nak adott nyilatkozatában Szergej Lavrov közölte: Trump köréből azt javasolják, hogy húsz évre vegyék le a napirendről Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz, és telepítsenek Ukrajnába európaiuniós és brit békefenntartó kontingenst. Maga Trump a Time hetilapnak adott december 12-i nyilatkozatában az ellenségeskedés befagyasztását javasolta a frontvonalon, s a jövőbeni felelősséget érte az európaiakra és az oroszokra hárította.
„Mi természetesen nem vagyunk elégedettek ezekkel a javaslatokkal” – mondta Lavrov.
Az külügyminiszter megjegyezte: megválasztott elnöki státusában Trump nem tárgyalhat az ukrán rendezésről Oroszországgal, hiszen az a hivatalban lévő elnök joga. „Mindenesetre időről időre tájékoztatnak minket, bár az ilyen kapcsolatokban nem esik szó Ukrajnáról szóló tárgyalásokról” – tudatta Lavrov. +++


