Miniszterelnökök jönnek-mennek, de Macron még mindig itt van. Fotó: Faces Of The World / Flickr, CC BY 2.0

Macron ismét miniszterelnököt nevezett ki - miért volt erre egyáltalán szükség, és kinek tett jót a francia kormányválság?

Végül csak a színrevitel volt meglepő. Emmanuel Macron francia elnök saját bejelentéseihez képest több napos késéssel, és miután reggel még tagadta szándékát, december 13-án François Bayrou-t nevezte ki új miniszterelnöknek.

A német médiában Bayrou-t általában „liberálisnak” jellemzik. Pontosabb lenne őt a kereszténydemokrata hagyományok közé sorolni - Bayrou első pártja az 1970-es és 1980-as években a CDS (Szociáldemokraták Központja) volt, a kereszténydemokrácia francia változata, amelyet a gaullizmus a polgári jobboldalon inkább marginalizált. Később a hasonló irányultságú jobbközép pártokat, a Forcedémocrate-t és legutóbb és a mai napig a Mouvementdémocrate-t (Modem) vezette. Három sikertelen elnökjelöltség után Bayroutámogatta Macron 2017-es és 2022-es megválasztását. Ebből a szempontból Bayrou miniszterelnökké való kinevezésének döntése csupán a saját politikai táborában lévő személyi tartalékokhoz való folyamodás, amely a 2022-es parlamenti választások és a 2024 nyári előrehozott választások óta jelentősen összezsugorodott.

De miért volt egyáltalán szükség új miniszterelnök kinevezésére? December 4-én a mindössze 90 napja hivatalban lévő Michel Barnier miniszterelnök parlamenti bizalmatlansági szavazással történő leváltása kormányválságot idézett elő. Ursula von derLeyen, az Európai Bizottság elnöke kezdetben ezt használta ki: Uruguay fővárosába, Montevideóba repült, és gyorsan aláírta az Európai Unió és a dél-amerikai egységes piac, a Mercosur közötti, nagy vitát kiváltó szabadkereskedelmi megállapodást, amelyről már mintegy 20 éve folynak a tárgyalások.

December 4-én a mindössze 90 napja hivatalban lévő Michel Barnier miniszterelnököt parlamenti bizalmatlansági szavazással leváltották.

Addig Franciaország volt a legerősebb ellenzője ennek a megállapodásnak uniós szinten, amelyet kritizáltak a környezeti hatásai miatt, mivel Argentínában és Brazíliában az exportorientált mezőgazdaságot és állattenyésztést támogatja, amely a nagybirtokosok földtulajdonán alapul. A francia kormánynak tekintettel kell lennie a hazai mezőgazdasági ágazatra, míg a német kormány elsősorban az autó- és repülőgép-építő ágazatban működő exportiparának érdekeit érvényesíti, ezért erőteljesen kampányolt a megállapodás mellett.

Vannak tehát, akik a kormány bukása miatt veszítettek - például a mezőgazdaságban azért is, mert a Barnier konzervatív-liberális kisebbségi kormányával együtt megbukott 2025-ös költségvetési törvény a mezőgazdasági tiltakozásokra válaszul pénzügyi engedményeket írt elő - és vannak, akik nyertek. Utóbbiak túlnyomórészt egyértelműen. A 2025-ös költségvetés tervezetét ugyanis általánosságban a megszorító politika jellemezte, és főként drasztikus megszorításokat tartalmazott. Ezek közé tartozott a gyógyszerköltségek kötelező egészségbiztosítás általi megtérítésének 70 százalékról 60 százalékra való csökkentése, az állami alkalmazottak számára egy nap helyett három nap fizetés nélküli betegszabadság bevezetése minden betegszabadság kezdetén, valamint a nyugdíjak inflációs kiigazításának eltörlése.

Az, hogy a Banier megbuktatásához az összes baloldali párt (egyetlen szociáldemokrata képviselő kivételével) és a szélsőjobboldali Rassemblementnational, RN képviselőinek rövid életű szavazószövetsége összefogott, elsősorban az utóbbi párton belüli belső okokra vezethető vissza. A baloldali pártok mindenesetre - a bejelentés szerint - eltökéltek abban, hogy bizalmatlanságukat fejezzék ki Barnier-vel szemben. Az RN viszont szeptember óta eltűrte Barnier kabinetjét, sőt, biztosította többségét, ami a háború utáni francia történelemben először fordult elő szélsőjobboldali párttal. A felmérések azonban azt mutatták, hogy az RN szavazói egyre inkább eltávolodtak a Barnier-kormány támogatásától. A párt pedig e támogatás megvonásával akarta demonstrálni hatalmi pozícióját, még akkor is, ha a párt- és a frakcióvezető - Jordan Bardella és Marine Le Pen - között ellentétek vannak.

Bardella - aki az RN Barnier leváltására irányuló pozicionálásának mozgatórugója volt - első bejelentései szerint pártja François Bayrou-nak fogja kifejezni bizalmát. Utóbbi mindig is tisztelettel kezelte az RN-t. A párt azonban érdemi követeléseket fog támasztani. A baloldali pártok kezdetben szkeptikusak voltak, hiszen Macron megszakítás nélkül folytatni akarta a jelenlegi irányvonalat.

Forrás: https://www.akweb.de/politik/der-neue-nach-dem-sturz-frankreich-macron-bayrou-premierminister/ 22024.12.17.

A szerző, Bernard Schmid ügyvéd és újságíró Párizsban.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó