(Kép: LCV/Shutterstock.com) A szélsőjobboldali jelölt Călin Georgescu
Calin Georgescu személyében egy pária nyerte a romániai elnökválasztást, de a választást meg kell ismételni. Mit jelent ez?
Az elnökválasztás, 35 évvel azután, hogy a Nicolae Caeusescau alatt gazdasági és politikai stagnálásba sodródott Román Szocialista Köztársaság újratőkésítését jobbra fordulásként dicsérték, teljesen izgalommentesnek számított.
Az Internationale Politik című folyóirat még a polarizáció hiányáról is írt - csak a politikai szélsőjobboldal tudott még feszültséget biztosítani. Az AUR, az S.O.S România és a POT pártok köré csoportosuló politikai jobboldaltól azt várták, hogy főszerepet játszik, és Calin Georgescu jelölt személyében politikai thrillert szállít. Mindeközben politikai földrengésről és botrányos választásról beszélhetünk.
Kérdés, hogy valóban meghiúsult-e Georgescu remekműve, vagy a kijelölt győztes maga is amatőr színész egy nyugatbarát forgatókönyvű kémfilmben?
Újdonság a demokrácia történetében
Amikor november végén a közel 19 millió román elment az urnákhoz, nem is sejtették, hogy valójában otthon is maradhattak volna - egy kereszt még soha nem ért kevesebbet, és nem billentette meg a mérleg nyelvét.
Az európai demokrácia történetében először fordult elő, hogy egy teljes választást utólag töröltek, és teljesen meg kell ismételni. A december 8-i második választást is törölték, az első fordulót még idén megtartják.
Az ország legfelsőbb bírósága pénteken némi mérlegelés után - a titkosszolgálati dokumentumok nyilvánosságra kerülésének hátterében - külföldi beavatkozás és választási manipuláció miatt döntött így.
Az elefánt a szobában Oroszország, amelyet azzal vádolnak, hogy a TikTok kínai videóformátumú alkalmazást használta az oroszbarát jelölt, Georgescu manipulálására hamis fiókok, algoritmusok általi ajánlások és fizetett fiókok segítségével.
A nyugati médiadiskurzusban implicit módon egy antidemokratikus „nyúlüreg-effektus” keletkezik– a kifejezés az Alice Csodaországban című könyv Down the Rabbit Hole című fejezetére utal, amelyben Alice hosszasan maradva beleesik egy nyúllyukba Csodaországban. Manapság ez a kifejezés azt a tendenciát is leírja, hogy az interneten egy-egy link követése során eltévedünk) - a gyanútlan románok szándékosan a saját érdekeik, a demokrácia, a jólét és a nyugat által garantált emberi jogok ellen szavaztak. Szavazatukat ellopták egy „agresszív, orosz, hibrid támadás” formájában, és szavazati jogukat megsértették.
Dezinformáció és német minőség
Cornelius Adebahr politikai tanácsadó és elemző, a nemzetközi „Stratégiai Párbeszéd Intézet” (Institut für strategischen Dialog, ISD) németországi részlegének igazgatója a ZDF-en részletes interjút ad az ügyről. Adebahr, aki eredetileg Irán-szakértő és a Német Külkapcsolati Tanács (DGAP) munkatársa, meghatározza a politikai kereteket: a liberális demokráciák védelme a hibrid és digitális fenyegetésekkel szemben.
A Német Szövetségi Polgári Nevelési Ügynökséggel együtt az általa létrehozott „független” platform, az ISD leleplezi a Kreml állítólagos propagandáját és annak mérgező narratíváit. Különösen a Szputnyikot és az RT (Russia Today)-t emelik ki.
Egy rövid pillantás a „független” ISD-re mutatja: Igazgatótanácsának tagja a kopott konzervatív Karl-Theodor zu Gutenberg, 2018-ig pedig az üzleti mogul Roland Berger és a véleményformáló Matthias Döpfner.
A milliárdos és Axel Springer-vezérigazgató Döpfner 2018-ig tucatnyi felügyelőbizottságban ült, köztük a Netflix, a Vodafone és a Time Warner felügyelőbizottságában.
Döpfner az értékalapú minőségi újságírás letéteményese volt: mint arról az SZ (Süddeutsche Zeitung) beszámolt, sokat tett Julian Reichelt visszaélésének eltussolásáért vagy éppen vidám médialobbizásban vett részt a meghiúsult Opel-vásárlás érdekében.
Visszatérve Bukarestbe: Moszkvába vezet egy nyom?
Egyelőre keveset tudni. A nyilvánosságra hozott, de részben szerkesztett román nyelvű dokumentumokból kiderül, hogy 25 ezer TikTok-fiókot nyitottak, hogy voltak Georgescut reklámozó Telegram-csatornák, hogy egy román cég egymillió eurót fektetett be (a ZDF információi szerint csak a TikTok-kampány több százezer euróba került), és, hogy influencerek videónként ezer eurót kaptak volna egy dél-afrikai cégtől.
Már csak a Moszkvába vezető szilárd nyom hiányzik.
Képzeljük csak el: Az EU-ban, akárcsak az USA-ban, bevett szokás, hogy vállalkozók és magánszemélyek médiát és pénzügyi támogatást nyújtanak választási kampányokhoz; képzeljük el továbbá, hogy bármelyik állam és annak titkosszolgálatai indíthattak volna ilyen kampányt.
Egyelőre nem sok minden van, amin elindulhatnánk. Dél-Afrika és egy meg nem nevezett vállalati finanszírozó füstölgő és fekete dobozát jelenleg nem lehet függetlenül ellenőrizni. Az EU Bizottsága másként vélekedik: nyilvánosan felszólította a TikTokot, hogy ne semmisítsen meg semmilyen adatot. Egy brüsszeli sajtóközlemény oroszországi külföldi befolyásról beszél.
Gazdag ember Európában? Európa szegény embere!
Calin Georgescu a szavazás első, érvénytelenített fordulójában több mint 2 millió szavazatot (22 százalék) kapott - félmillióval többet, mint az első helyen végzett Elena Lasconi és Marcel Ciolacu. Mint a FAZ helyesen rámutat, nem csak Gerogescu egyszerű szlogenjei vonzották ezeket a szavazókat, hanem a szélsőjobboldal termékeny talajra hullott.
Olvassa el még
Románia megy a második fordulóba: Georgescu vezet a NATO-ellenes jelöltek között

Telepolis
Orosz drónok csapódtak le Romániára: Hogyan reagál a NATO?

Telepolis
Ukrajna: keresik a gabona szállítási útvonalait

Telepolis
A neoliberális reformok évtizedei soha nem engedték meg, hogy a társadalom többsége megtapasztalja az uniós integráció beígért napos oldalát: a korrupt elitek kifosztották az államot, valóságos kiárusítás kezdődött, Romániában az emberek átlagosan a német átlagbérnek csak mintegy negyedét keresik, a munkanélküliség magas, 6 százalék körüli, a vásárlóerő összehasonlítása az NSZK és Románia között pedig riasztó - Kelet-Európában 44 százalékkal kevesebbet kap az ember a jövedelméért!
A Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint 2023-ban minden ötödik fiatal munkanélküli. Minden ötödiket a szegénység veszélye fenyegeti.
Ez ne tévesszen meg: sem az nem természeti törvény, hogy az emberek a jobboldalra szavaznak, amikor szegények, és nem is csak a szegények szavaznak a jobboldalra. A három jobboldali konzervatív párt az összes szavazat 30 százalékát kapta. Egy dolog közös bennük: a nacionalizmus-szuverenizmus, az EU jobboldali bírálata és a Moszkva-barátabb irányvonal.
Lehetséges, hogy sok kiábrándult szavazó akarta megleckéztetni a bevett pártokat, és elégedetlenek az uralkodó harciassággal és a keleti szomszédoktól való gazdasági elszigeteltséggel is. Nem véletlen, hogy sok vendégmunkás hagyja el az országot - Georgescu stabil kétharmados többséget szerzett külföldön.
Georgescu mint ellenség és bűnbak (gyalogáldozat)
Először is: Calin Georgescu nem politikai példakép. Az, hogy 2022-ben a Hitler-kollaboráns Ionescut és a fanatikus antiszemita fasiszta Codreanu vezetőt dicséri példaképként, undorító. A román fasizmus hagyományaihoz híven a családapa és tisztalelkű ember a közösségi médiában messianisztikus megváltóként tünteti fel magát.
Ez a kritika azonban sokkal kisebb szerepet játszik a nyugati médiában, mint az Oroszországgal kapcsolatos vétkei.
A Nyugatot villámcsapásként érte, amikor Georgescu a BBC-nek világossá tette, hogy véget ér az Ukrajnának nyújtott támogatás.
Nincs többé gabonaszállítás, nincs többé felvonulási zóna, nincs többé átrepülés, nincs többé támogatás Kijevnek. Ne feledjük, Románia NATO-tag. Páratlan sértés. Az Oroszország elleni bekerítés mozaikjának egy darabja tört volna össze.
Talán az események mögött az igazság inkább a Nyugat és Oroszország kapcsolatában rejlik, mint a közösségi média machinációiban vagy a fasizmus szellemében.
„A béke kulcsa a Kremlben van” - mondta november végén Alexander Graf Lambsdorff moszkvai német nagykövetként az RBC újságnak. Amire Lambsdorff gondol, az Zelenszkij győztes béketerve. A románok nem szakadhatnak ki belőle. Az értékek, a választások és a jólét másodlagos fontosságúak.
Forrás: https://www.telepolis.de/features/Wahlen-in-der-politischen-Eiszeit-Ueber-Manipulationen-in-Rumaenien-10193069.html 2024. december 10.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó


