Nyomtatás

“Undorítónak” nevezték tegnap azt az új törvényt, amely az antikommunizmus tanítását írja elő az Egyesült Államok iskoláiban.

A múlt héten a Képviselőházban elfogadott Crucial Communism Teaching Act (Lényeges Kommunizmus Tanítása Törvény), amelyet a Demokrata és Republikánus Párt tagjai is támogattak, kötelezővé teszi az antikommunista és Kína-ellenes propaganda tanítását az amerikai iskolákban.

A törvény tananyaga a Kommunizmus Áldozatainak Emlékalapítványa (Victims of Communism Memorial Foundation, VOCMF) által készített oktatási anyagokra épül. Ez az antikommunista propaganda csoport például azokat a nácikat is a kommunizmus áldozataiként tünteti fel, akiket a Vörös Hadsereg ölt meg a második világháború alatt.

Az új törvény, amelyet 372 szavazattal 62 ellenében fogadtak el, és amelyet mindkét nagy párt támogatott, előírja, hogy az amerikai diákokat többek között az „ujgurok bánásmódjáról” és Kína „demokráciapárti tüntetéseket elfojtó” hongkongi intézkedéseiről kell „tanítani.”

Az Amerikai Szocialista Párt „undorítónak” nevezte a törvényt, mondván, hogy „összemossa a fasizmust és a nacionalizmust a szocializmussal és a kommunizmussal, miközben tisztára mossa a nácizmust, és Adolf Hitlert egy szintre helyezi Martin Luther Kinggel, Eugene Debsszel, Albert Einsteinnel, Helen Kellerrel, Carl Sagannel és Thomas Paine-nel.”

A Kínában élő francia író, Arnaud Bertrand úgy fogalmazott: „Kína oktatási megközelítése az Egyesült Államok és annak rendszere felé sokkal nagyobb befogadóképességet és kiegyensúlyozottságot mutat, mint amit jelenleg fordított irányban látunk.”

forrás: Morning Star

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AMI Szerkesztőség 2024-12-10  A MI IDÖNK