@ Jurij Abramocskin/RIA Novosztyi

35 éve, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői kijelentették, hogy a két szuperhatalom közötti hidegháború véget ért. Moszkva és Washington azonban eltérően értelmezte a kölcsönös szembenállás végének okait - és azt, hogy miként kellene mostantól strukturálni a nemzetközi kapcsolatokat. Az így kialakult »hidegháború 2.0-nak« egyrészt ugyanúgy - vagy teljesen másképp - kellene véget vetni.

Pontosan 35 évvel ezelőtt - 1989. december 3-án - Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár és idősebb George Bush amerikai elnök Máltán találkozott. Ott hivatalosan is kihirdették a hidegháború közel 40 éves időszakának végét. Kijelentették a »tartós béke« korszakának eljövetelét, ahol az ideológiai eltérések többé nem számítanak.

Mára világossá vált, hogy a felek nagyon eltérően értelmezték az elért megállapodás lényegét. Csakúgy, mint a háború befejezésének feltételeiről - annak meghatározásáról, hogy ki nyerte meg, ki veszítette el, és hogy mi legyen ennek a »tartós békének« a jövőbeni berendezkedése, hogyan történjen annak szabályzása.

“Eredetileg, már a kezdet kezdetén Moszkva és Washington szöges ellentétben állt egymással ebben a kérdésben.

Az Egyesült Államok egyoldalúan, »Isten kegyelméből«, ahogy idősebb George Bush 1992-ben fogalmazott, feltétel nélküli győzelmet aratott a hidegháborúban. A győzelem pedig az Egyesült Államok szempontjából az amerikai globális dominancia egy egész korszakát vezette be. Az egypólusú világ, az amerikai értékek egyetemes elterjedése - és a történelem vége, amelyet Francis Fukuyama hirdetett” - magyarázza a VZGLJÁD újságnak Dmitirij Szuszlov, a Nemzeti Kutatási Egyetem Közgazdasági Felsőoktatási Intézete Komplex Európai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának igazgatóhelyettese.

A történelem vége ebben az esetben nem valamiféle globális apokalipszist jelent, hanem az eszmék globális versenyének végét (amelyből a történelem valójában állt). Ami az amerikai felfogás szerint a liberális-demokratikus modell abszolút és örök győzelmével ért véget, amelynek (a fasizmus, majd a szovjet projekt veresége után) nem volt több vetélytársa. És nemcsak az amerikai dominancia korszaka következett, hanem a világ teljes átrendeződése az amerikai értékek, nézetek és érdekek szerint.

Ez az az elv, amely alapján az Egyesült Államok az 1990-es évek óta működik. Jugoszláviai háborúk, beavatkozás minden ország (beleértve Oroszországot is) belügyeibe, az amerikai hegemónia elismerésének kikényszerítésére tett kísérletek, és az a jog, hogy egyedül döntsön a »meghódított« világ sorsáról.

A gall vezér, Brennus elve, amelyet a rómaiak felé hangoztatott és általuk átvett elv, az USA számára is bevált: Vae Victis. Jaj a legyőzötteknek. Azaz a győztes mindent visz.

Oroszország még az 1990-es években, a Jelcin-korszakban sem értett egyet ezzel a megközelítéssel. Először is a NATO nagyszabású keleti terjeszkedésével. A nulladik években ehhez jött még az amerikai beavatkozás a posztszovjet térségben, beleértve a színes forradalmak sorozatát. Moszkva ugyanakkor megpróbálta békésen megoldani a kérdést - vagyis megegyezni a játékszabályokban. Például egy új kollektív biztonsági rendszerről Lisszabontól Vlagyivosztokig.

„Moszkva szempontjából a hidegháború azzal ért véget, hogy a nagyhatalmak önként megegyeztek a konfrontáció beszüntetésében. A hidegháborút pedig egy többpólusú világnak kellene felváltania, amelyben Oroszország, az Egyesült Államok és más hatalmi központok egyenrangúan alakítanának ki egy új világrendet, végeznék a globális kormányzást, fenntartanák a nemzetközi biztonságot és így tovább” - véli Dmitrij Szuszlov.

Moszkva álláspontját azonban az Egyesült Államokban másként értelmezték. „Oroszországnak az amerikai hegemón politikával való egyet nem értését az Egyesült Államokban úgy fogták fel, mint a revizionizmusba való visszaesést és Oroszország kísérletét arra, hogy újraírja a hidegháború végének történetét. Annak kimenetelét felülvizsgálni - akár katonai erő alkalmazásával is” - mondja Dmitrij Szuszlov.

Ez végül a hidegháború újrakezdéséhez vezetett - vagy ahogy egyes szakértők mondják, a »hidegháború 2.0-hoz«. Ami most sokkal veszélyesebbnek tűnik, mint az ezt megelőző.

Mint akkor, az USA most is megpróbál stratégiai vereséget okozni Oroszországnak. Mint akkor, most is szankciókat és más nyomásgyakorlási módszereket alkalmaz. Ám most a konfliktus zónája nem a periféria - vagyis a harmadik világ országai -, hanem az egyik rivális hatalom térsége. Ebben az esetben Oroszországé, amelynek szuverén területét Ukrajna tartja megszállva, amelyet viszont az Egyesült Államok fegyverez, finanszíroz és irányít.

„Az elmúlt hidegháborúban a központi irányú konfrontációt globális háborúval fenyegetőnek tartották, ezért a konfrontációt valójában a perifériára csatornázták. Most pedig mind a periférián (példa erre a szíriai terrorista offenzíva), mind a központi irányban - vagyis Ukrajnában - zajlik” - mondja Dmitrij Szuszlov.

Ráadásul az amerikai államférfiak képessége is romlott. Az 1990-es években az amerikai felsőbbrendűség jegyében nevelkedett jelenlegi amerikai elit nemcsak hogy nem hajlandó semmilyen kompromisszumra (azaz Oroszország nemzeti érdekérvényesítő jogának elismerésére), de még annak hiányából fakadó összes kockázatot sem érti teljesen. Mindenekelőtt a nukleáris jellegű kockázatokat.

 A hidegháború 2.0 befejezésére csak három lehetőség van. Az első, a legszörnyűbb és a világon senki számára nem szükséges - a forró fázisba, majd a termonukleáris fázisba való átmenetele.

A második az, hogy az Egyesült Államok stratégiai vereséget okozzon az ezer szúrás stratégiájával (regionális háborúk a volt Szovjetunióban, a Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában, amelyek az amerikai társadalom kettészakadásához és belső destabilizációhoz vezetnek). A felelős nagyhatalmaknak sincs szükségük erre a végkifejletre. Legalábbis azért, mert ez világgazdasági válsághoz vezetne, elvégre az Egyesült Államok a bolygó második legnagyobb gazdasága.

A hidegháború 2.0 legjobb befejezése a harmadik lehetőség lehet - és kell is legyen -. Az, amelyet Oroszország eredetileg a Szovjetunió formájában 35 évvel ezelőtt képzelt el.

Ez a finálé egy Oroszország és az Egyesült Államok (valamint Kína, Irán és más nagyhatalmak) közötti új megállapodással válhatna hivatalossá. Egy ilyen megállapodás értelmében a felek egy új hidegháború végét jelentenék be, de ezúttal a megállapodás feltételeinek közös értelmezésével. Ezt is vereségként érzékelnék az USA-ban - de valójában ez az egyetemes győzelem lenne.

Az USA-nak fel kellene adnia a globális hegemónia iránti igényét, és normális nagyhatalommá kellene válnia. Egy többpólusú világ egyik pólusává. Ebben a többpólusú rendszerben a felek egymással való kapcsolataikban a rivalizálást és az együttműködést egyaránt ötvözni fogják. És ebben az esetben a második hidegháborúval együtt az elsőnek is teljesen vége lesz.

Szerző: Gevorg Mirzaján - a Pénzügyi Egyetem docense

2024 december 3.

Vzgljád  - üzleti napilap

A cikk eredeti, orosz nyelvű szövege az alábbi hivatkozáson található:ВЗГЛЯД / Каким будет финал «Холодной войны 2.0» :: В мире (vz.ru)

Fordította: Péter János