Fotó: IMAGO / ABACAPRESS Kamala Harris a választási vereségét követő beszédében, Washington, 2024. november 7.

Kamala Harris a választási kampány során többször hangsúlyozta, hogy Donald Trump veszélyt jelent a demokráciára. A probléma csak az, hogy sok amerikai szemében a demokrácia már régen tönkrement.

Mint tudjuk, a demokraták „demokrácia megvédésére” irányuló törekvése megbukott az elnökválasztáson. De miért is? Az egyik ok az, hogy a demokráciát fenyegető veszélyekről való beszéd a választások előtt a legtöbb ember számára teljesen irreleváns volt. Ugyanis a legnagyobb gondjuk a gazdaság volt, különösen az élelmiszerek, a lakhatás, a fogyasztási cikkek és egyéb termékek árának az utóbbi években tapasztalt ugrásszerű növekedése. Ráadásul a demokraták másképp beszélnek a demokráciáról, mint a legtöbb amerikai.

Számos közvélemény-kutatás egyértelművé teszi, hogy Amerikában szinte mindenki úgy érzi, hogy az ország demokráciája veszélyben van. Még Donald Trump támogatói is így gondolják. Ez nagyrészt azzal függ össze, hogy mindkét párt a másik oldal vezetését vádolja a demokrácia aláásásával. De arról túl keveset beszélünk, hogy az érzés mögött az áll, hogy az amerikai demokrácia nem nyújt tisztességes életet a polgárainak, és a milliárdosok eltérítették.

A New York Times legutóbbi, választások előtti felmérésében a megkérdezettek 76 százalékának, akik szerint az amerikai demokrácia veszélyben van, 14 százaléka a „kormányt/kormányzati korrupciót” jelölte meg okként. Ez volt a második leggyakoribb válasz a „Donald Trump” után, amelyre 21 százalék szavazott a demokratikus válság okaként. Mind a Trump-szavazók (19 százalék), mind a 2020-ban nem szavazók (11 százalék) nagyobb arányban választották ezt az első választ, megelőzve a demokráciát fenyegető bármely más említett veszélyt. Az, hogy a demokratákra nem szavazók viszonylag nagy hányada a korrupciót és általában a politikai vezetést tartja a demokráciát fenyegető legnagyobb veszélynek, más felmérésekben is tükröződik.

Egy 2023 végén készült Pew-kutatásban, amelyben a felnőtteknek csak 27 százaléka mondta azt, hogy a politikai rendszer nagyon vagy valamennyire jól működik, számos riasztó eredmény született: A kormányzatban bízó lakosság aránya az elmúlt hetven év legalacsonyabbjai közé tartozott, a „korrupt” és a „megosztó” volt a két leggyakoribb kifejezés, amellyel az amerikaiak a politikát jellemezték, és a nagy többség szerint a politikusok rosszul választják el személyes pénzügyi érdekeiket a kongresszusi munkájuktól (81 százalék), a nagy adományozók (80 százalék) és a különleges érdekek (73 százalék) túl nagy befolyást gyakorolnak a döntéseikre, és a hivatalért való indulás megfizethetetlen költségei elriasztják a jó embereket attól, hogy belépjenek a politikába (85 százalék).

Ezután nézzük meg a fiatal szavazók hozzáállását, egy kulcsfontosságú demográfiai csoportot, amelynek csökkenő részvételi aránya és - a fiatal férfiak esetében - Trump felé való hajlása kulcsszerepet játszott Kamala Harris vereségében. A demokrata párti Blueprint által a tizennyolc és harminc év közötti választók körében végzett áprilisi felmérés szerint ez a csoport úgy látja, hogy az amerikai politika „haldokló birodalom, amelyet rossz emberek irányítanak”: több mint felük úgy véli, hogy „szinte minden politikus korrupt és pénzt keres a politikai hatalmából” (65 százalék), hogy az amerikai politikai rendszer „nem a hozzám hasonló emberekért dolgozik” (51 százalék), és hogy a választások nem a hozzájuk hasonló embereket képviselik (49 százalék). Egy későbbi, különösen fiatal férfiak körében végzett felmérésben a válaszadók 20 százalékpontos különbséggel értettek egyet azzal az állítással, hogy „Amerika oligarchiává vált, nem pedig demokráciává”.

Sok amerikai számára az amerikai demokrácia és annak túlélésének kérdése nyilvánvalóan messze túlmutat Trumpon. Egy nyilvánvalóan korrupt politikai rendszerről van szó, amelyben az ultragazdag adományozók beavatkoznak a választásokba és torzítják azokat, amelyben a Wall Street és a vezető vállalatok határozzák meg mindkét párt politikai napirendjét, és amelyben a törvényhozók számára a lakosság igényei és aggodalmai nem játszanak szerepet.

„Az amerikaiak mindössze 28 százaléka elégedett az amerikai demokrácia működésével.”

Más szavakkal: Ami az amerikai demokráciát és annak fenyegetettségét illeti, sok amerikai osztja a nézeteket, amelyek nagyon hasonlóak ahhoz, amit Bernie Sanders már régóta hangoztat, és amit ő is megismételt néhány hónappal ezelőtt, amikor Kamala Harrisfelszólítására arról beszélt, hogy „az USA egyre inkább egy oligarchikus társadalmi forma felé halad”.

Van egy másik összetevője is, ez pedig a korrupt amerikai politikai rendszer, amely képtelen arra, hogy az embereknek olyan tisztességes, emelkedő életszínvonalat biztosítson, ami egykor az amerikai álom alapgondolata volt. A Gallup szerint az amerikaiaknak csak 28 százaléka elégedett az amerikai demokrácia működésével. De volt egy másik időszak is, amikor ez az elégedettség zuhant: 1992-ben, a részben a takarék- és hitelkassza összeomlása által okozott recesszió után, amelyet egy sor nagy horderejű kongresszusi korrupciós botrány kísért. (Ez az összeomlás és az azt okozó pénzintézetek kormányzati megmentése két évvel korábban Bernie Sanders-t juttatta be a kongresszusba, amikor a közhangulat a hivatalban lévő politikusok ellen fordult).

Bár a Gallup 1998 és 2021 között nem tette fel a kérdést, a közvélemény-kutató cég rámutatott a CNN két felmérésére 2010-ből - két évvel az ingatlanválság után, amikor Barack Obama nem mentette ki a lakástulajdonosokat, és nem büntette meg az összeomlásért felelősöket - és 2016-ból. Mindkét évben 40 százalékon állt a demokráciával való elégedettség, a második évben pedig Trump meglepő választási győzelmet aratott azzal, hogy több száz olyan körzetben nyert, amelyek technikailag még recesszióban voltak. Más közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy a kormányzati intézményekbe vetett bizalom 2010-re meredeken zuhant, különösen az elnökségbe vetett bizalom csökkent meredeken 2009, Obama hivatalba lépésének éve és 2010 között.

„Nem meglepő, hogy a kormányzatba vetett bizalom nehéz gazdasági időkben csökken” - magyarázta akkor a Pew. „Történelmileg a kormányzatba vetett bizalom megfelel a nemzet állapotával való elégedettség és a gazdasági stressz szélesebb körű mérőszámainak”.

Mindez nem jelenti azt, hogy a progresszív politikusoknak visszariadniuk kellene attól, hogy elítéljék Trump vagy mások választások ellopására, a demokratikus jogok vagy a demokratikus intézmények lábbal tiprására irányuló kísérleteit. De ez azt sugallja, hogy a demokrácia megmentését olyan üzenettel kell párosítani, amely artikulálja a választók gazdasági aggodalmait és a korrupt politikai rendszerrel kapcsolatos csalódottságukat.

A kérdés a demokraták számára az, hogy van-e valaki a pártban, aki képes ilyen üzenetet közvetíteni? A kérdést nem csak azért érdemes feltenni, mert a demokraták mélyen benne vannak ebben a korrupt rendszerben, és - ahogy Harris is tette - éppen azoktól az adományozóktól származó hatalmas pénzügyi támogatásra támaszkodnak, akik a választók szerint aláássák a demokráciát. A kérdést egy másik okból is fel kell tenni. Mert ha Sanders kiszáll a versenyből - valaki, aki újra és újra könyörtelenül szónokolt ezek ellen az erők ellen, és aki politikai felemelkedését a milliárdosok és vállalatok adományainak hangos ellenzésére építette -, akkor kinek van meg a hitelessége?

Branko Marcetic a JACOBIN szerkesztője és a „Yesterday's Man: The Case Against Joe Biden” című könyv szerzője. Az illinois-i Chicagóban él.

Forrás: https://jacobin.de/artikel/kamala-harris-donald-trump-usa-wahl-demokratie-wirtschaft-korruption 2024.11.19.

 Fordította: Hanna Weidmüller

Magyarra fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó