Környezetvédelem a gázrajongók fellegvárában. Vajon működni fog? Fotó: IAEA Imagebank/Flickr, CC BY-SA 2.0

Justin Tkatchenko távol maradt ettől a klímavilágkonferenciától - tiltakozásul a korábbi konferenciák túl tétovának mondható eredményei ellen. Tkatchenko Pápua Új-Guinea külügyminisztere, ahol a területet és a lakosságot egyaránt fenyegeti a tengerszint emelkedése. A lapszám megjelenésekor Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban zajló COP29, azaz a 29. klímaváltozási világkonferencia többi államférfija számára a klímaválság kevésbé fenyegeti létüket, de alapvetően megváltoztatja életkörülményeiket.

Ez vonatkozik például az USA-ra, amelynek vállalatai még mindig több olajat termelnek ki, mint bármely más országé. Az éghajlati válság az USA egyes részeire is hatalmas veszélyt jelent, az egyre erősödő hurrikánok és erdőtüzek ott is egyre több ember halálát okozzák. Ez azonban (még) nem fenyegeti az USA, mint gazdasági és politikai világhatalom létét. Ami viszont fenyegető lenne, az az, ha az amerikai olaj- és gázipari vállalatok üzleti tevékenységét megszüntetnék vagy súlyosan korlátoznák. Ez viszont az oka annak, hogy Donald Trump, aki hamarosan ismét az amerikai imperializmus első embere lesz, kritizálja a COP-ot - talán jobb lenne ezt mobbingnak nevezni. „Drill, baby, drill!” - ezt a szlogent skandálta Trump a választási kampányban, »Drill, baby, drill!« (fúrj bébi, fúrj), utalva a gáz- és olajfúrásokra.

Ez két okból nem egyszerűen irracionális és ostoba, hanem logikus. Először is, mert az amerikai birodalom az USA-ban, de Szaúd-Arábiában és más országokban található olajkitermelő forrásokra épült. Másodszor pedig azért, mert Trump saját hatalmi bázisa is - legalábbis részben - az olaj- és gázmágnások pénzére épül. Trump szlogenje az USA legfontosabb tőkésfrakcióinak érdekeit fejezi ki, semmivel sem irracionálisabb, mint a rendszer, amelyből ő maga ered. Ez a rendszer azonban nem egy monolitikus tömb, és vannak olyan tőkés frakciók is, amelyek más politikát szeretnének.

A leköszönő amerikai elnök, Joe Biden megpróbált közvetíteni ebben az erőviszonyban, ő volt talán a jobb „ideálisabb általános kapitalista” (Engels), azaz a tőkehasznosítás általános, hosszú távú feltételeinek szószólója - akár egyes tőkések rövid távú profitérdekeivel szemben is: Biden a napelemparkok, a szélenergia, a szigetelés és az e-mobilitás adótámogatását ígérte a kibocsátáscsökkentő jogszabályokkal együtt, akár 370 milliárd dollárt is tíz évre elosztva. (ak693) Trump valószínűleg ennek a politikának legalább egy részét, valamint a fosszilis tüzelőanyag-iparágakra vonatkozó környezetvédelmi szabályozásokat is lebontja.

Azerbajdzsán: autokrácia és az EU gázpartnere

A fosszilis keményvonalasok a COP29 házigazdái is - ismét. Míg tavaly a gázautokrácia Katarban rendezte meg az éghajlat-világkonferenciát, idén a mintegy 20 000 résztvevő Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban találkozik. A konferencia elnöke Mukhtar Babajev. Az elmúlt két évtizedben Azerbajdzsán legnagyobb olaj- és gázipari vállalatánál, a Socarnál futott be karriert. Ma környezetvédelmi és erőforrás-miniszter.

Azerbajdzsán hatalma is fosszilis: a Nemzetközi Energiaügynökség szerint a fosszilis energiahordozók adják az ország exportbevételeinek 90 százalékát, az állami bevételek 60 százalékát és a bruttó hazai termék több mint egyharmadát. Miközben az ország olajtermelése 2010 óta csökken, a gáztermelés töretlenül növekszik. Ilham Alijev azerbajdzsáni uralkodó a 2024 áprilisában tartott pétervári klímapárbeszéd alkalmával „Isten ajándékának” nevezte országa olaj- és gáztartalékait. Az azerbajdzsáni gáz az Alijev-rezsimet „megbízható partnerré” teszi, ahogyan Ursula von der Leyen (CDU), az Európai Bizottság elnöke fogalmazott röviddel Oroszország ukrajnai inváziója után Bakuban tett látogatása során. Von der Leyen és Alijev szándéknyilatkozatot írt alá az Azerbajdzsánból származó gázimport növeléséről: 2027-től a gázimport több mint kétszeresére, évi 20 milliárd köbméterre emelkedik. Azóta egyre több gáz áramlik Bakuból Európába.

A világklímakonferencia házigazdája, Ilham Alijev azerbajdzsáni uralkodó Isten ajándékának nevezte országa olaj- és gáztartalékait.

Az energetikai cégek és politikusok a Kaszpi-tenger túloldalán, azaz a keletebbre fekvő országot is szemügyre veszik: Türkmenisztán. Az elmúlt évtizedekben ott is az olaj került a középpontba, de a szintén autokratikusan kormányzott Türkmenisztánnak rengeteg gázkészlete is van. Valójában elég sok; az ország Oroszország, Irán és Katar után a negyedik legnagyobb tartalékokkal rendelkezik. Amióta Azerbajdzsán és Türkmenisztán 2021-ben megállapodott az együttműködésről, Türkmenisztán egy lépéssel közelebb került az európai gázpiachoz is. Az azerbajdzsáni gázhoz hasonlóan a türkmenisztáni gáz is Törökországon, pontosabban a Transzanatóliai gázvezetéken (Tanap) keresztül jutna el Európába.

Egy modern fosszilis tüzelőanyag-autokráciának azonban manapság is szüksége van a zöldmosásra: a Socar 2023 decemberében megalapította a „Socar Green” nevű spin-offot. Ez a leányvállalat szél- és napenergiába kíván befektetni, amelynek egy részét zöld hidrogénnel fogják tárolni és szállítani. A szélturbinákat és napelemparkokat többek között Hegyi-Karabahban tervezik felépíteni, abban a térségben, ahonnan az azerbajdzsáni rezsim 2023-ban több mint 100 000 örményt űzött ki, hogy etnikai tisztogatással és megszállással megszerezze azt. (ak 697) A megújuló energia azonban nem az azerbajdzsáni olaj- és gázkitermelés csökkentését szolgálja, hanem csak azt, hogy a fosszilis energiahordozók még nagyobb hányadát lehessen eladni az EU-nak.

Klímasemleges? Amilyen későn csak lehet

Tehát nem utolsósorban a házigazda az, aki rossz színben tünteti fel a COP29-et. Sok minden forog kockán, különösen sok pénz. Az idei klímavédelmi világkonferencián tárgyalnak az új közös finanszírozási célról, amely a szegényebb országoknak nyújt támogatást az éghajlati válság elleni küzdelemben. Ezen kívül az első országok bemutatják a 2035-re vonatkozó, nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásaikat (NDC), ami fontos átmeneti lépés a 2050-re kitűzött klímasemlegesség felé vezető úton. Kérdéses, hogy ez megvalósul-e - és milyen feltételek mellett. Végül is a kormányok, a nem kormányzati szervezetek és a média képviselői mellett a gáz- és olajipar számos lobbistája is elutazott Bakuba, hogy minél tovább késleltessék az éghajlat-semlegességet.

A 2009-es koppenhágai klímakonferencián megállapodtak abban, hogy az iparosodott országok évente összesen 100 milliárd dollárt biztosítanak a fejlődő országoknak. Ezt az összeget 2022 óta elérték. Kevés köze van a szolidaritáshoz, mivel a pénzt hitelek és beruházások formájában költik el, és növeli a globális dél adóssághegyét. Pedig a Koppenhágai Megállapodás milliárdos lehetőségeket teremtett a megújuló energiák támogatására.

Koppenhága azt is kikötötte, hogy 2025-től kezdve meg kell állapodni a nyomon követési finanszírozásról. Most ezen folyik a harc. Különböző országok érdekcsoportokba tömörülnek. Pápua Új-Guinea képviselteti magát a kis fejlődő szigetországok blokkjában, még Justin Tkatchenko külügyminiszter nélkül is. Egy egyenlőtlen küzdelem egy olyan ringben, ahol a nehézsúlyúak a pénzért, a könnyűsúlyúak pedig a túlélésért küzdenek.

Forrás: https://www.akweb.de/politik/cop29-zu-gast-bei-fossilen-hardlinern-klimakonferenz-baku-aserbaidschan/ 2024.11.14.

Szerző: Karl Winter szabadúszó újságíró.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó