Fotó: Daniel Cole / REUTERS Mi marad a „szabad Nyugatból”, ha tagjai életre-halálra harcolnak egymás ellen, és a védőhatalom USA a gonosz áldozatává vált?(Washington, 2024. november 6.)

Németországban - abban az országban, ahol az idealista filozófia a legszínesebb módon virágzott - a világ még mindig akarat és képzelet. De ez az akarat, hogy az amerikai választási kampányt teljes egészében a német újságokban vívják meg, nem volt elég a győzelemhez. Ahogy 2016-ban Hillary Clinton esetében is, aligha volt hiány az erőfeszítésekből. Mi romlott el tehát ezúttal?

A fő probléma az, hogy a választást nem Németországban, hanem az Egyesült Államokban tartották. Máskülönben másképp néznének ki a dolgok: Még október közepén a választásra jogosult németek 62 százaléka Kamala Harris győzelmére számított - Donald Trump győzelmére csak 19 százalék. Nyilván az amerikaiak nem olvasnak német újságokat, vagy nem hisznek nekik. A németeknek viszont olyan képük van az USA-ról, ami többet mond róluk, mint Amerikáról.

Az a ragadós és kínos távolságtartás, amellyel az amerikai ügyek egyfajta transzatlanti világ belpolitikájává dorombolnak össze a német szerkesztőségek kezében, a „Nyugat”, mint sorsközösség nyugatnémet hazugságából ered. Ez a mítosz egyszerre üzemanyag és fűtőanyag a politikai szemináriumok, az adófizetők által finanszírozott pártalapítványok és a polgári tömegmédia számára. Pedig még Joe Biden sem vonta vissza az első Trump-éra büntetővámjait, és Harristól sem lehetett volna gazdasági engedményeket várni. Amikor az USA lecsap Kínára vagy Oroszországra, a második ököl mindig a német tőkét sújtja.

Az első világháború után Karl Kraus így válaszolt arra a kérdésre, hogy „hogyan kormányozzák és vezetik háborúba a világot”: „A diplomaták hazudnak az újságíróknak, és elhiszik, amikor elolvassák”. Ma minden sokkal egyszerűbb, mert az újságírók önmaguknak hazudnak, és diplomaták már nem léteznek. És miért is léteznének? Októberben a megkérdezett 525 német médiaszakember 41 százaléka mondta, hogy közel áll a Zöldekhez. A média a külügyminisztérium függelékévé vált - vagy fordítva.

Mi marad a „szabad Nyugatból”, amikor tagjai életre-halálra harcolnak egymás ellen, és a védőhatalom, az USA, a gonosz áldozatává vált? Ezzel elérkeztünk a „nyugati értékek” kemény magjához - ahhoz a képességhez, hogy szükség esetén az emberiség kilenc tizedére katonailag ráerőltessük az akaratunkat. Ha ez elvész, mi marad, amivel felmelegíthetjük magunkat a transzatlanti tábortűz körül?

Valakinek most el kell magyaráznia Zelenszkij úrnak Kijevben, hogy valamit félreértett.

Lásd még

• Arnold Schölzel: Táncol a Donald Trump
• Felix Bartels: Korlátozott földcsuszamlás
• Frederic Schnatterer: Fellendülés a latin-amerikai ultrajobboldalnak

Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/487352.wille-und-vorstellung.html 2024.11.07.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó