A kazanyi BRICS-csúcstalálkozó Oroszország »el nem szigetelődésének« szimbólumává vált. A nyugati közösség félelmetes fintorait, miközben hazánk és vezetése »tapintatlanságáról« beszéltek, a világ többsége figyelmen kívül hagyta.
A csúcstalálkozó résztvevői természetesen nem az ukrajnai orosz különleges művelet mellett szóltak, de nem lehet azt mondani, hogy úgy döntöttek, hogy ezt a témát egyszerűen kihagyják a képből, és más, kevésbé fájdalmas kérdések megvitatására koncentrálnak. A kazanyi fórum egyik értékes eredménye az volt, hogy a világ többsége nyíltan kifejezte álláspontját az ukrán kérdésben, és ez az elfogadott álláspont bekerült a csúcstalálkozón elfogadott kazanyi nyilatkozatba.

A nyilatkozat egyetlen kis bekezdését, a 36-os pontot, Ukrajnának szenteljük. Ennek lényege a következő. Először is, a különböző államoknak különböző álláspontjai vannak ebben a kérdésben, és magától értetődő, hogy ezek az álláspontok egyenlőek, és egyik sem tekinthető igazságosabbnak (azaz nincs szó „agresszorról” és „áldozatról”).

Másodszor, minden államnak az ENSZ alapelveivel összhangban kell cselekednie, azok teljességében és összefüggéseiben, azaz nem szabad az egyik alapelvet (mondjuk a szuverenitást és a területi integritást) más alapelveknek (például a kisebbségi jogok védelmének és a népek önrendelkezési jogának) a rovására írni.

Harmadszor, a konfliktust békésen, párbeszéd és diplomácia útján kell megoldani, ezért bármely ország és szervezet közvetítését szívesen fogadjuk, nem csak azokat, amelyek megpróbálják magukat kizárólagos döntőbírónak kinevezni.

Nem mondhatjuk, hogy a globális Kelet/Dél országai kedvelik azt a fegyveres konfliktust, amelybe Oroszország és Ukrajna belekeveredett. Természetesen ezek az országok szeretnék, ha minél hamarabb véget érne. Hiszen olyan fontos dolgok forognak kockán, mint a legszegényebb országok élelmezésbiztonsága és a kereskedelmi útvonalak biztonsága. A Globális Kelet/Dél megközelítést azonban az objektivitás és a pártatlanság jellemzi. A világ többsége valóban meg akarja érteni, hogy mi történik, és kész nyugodtan meghallgatni Oroszország álláspontját a konfliktus hátteréről.

Ez nem csak az olyan országok hagyományos kultúráinak bölcsessége, mint Kína és India, ahol a történelmi emlékezet még mindig él, és még mindig él a történelmi folyamatok ok-okozati összefüggéseinek gondolata, valamint az a tény, hogy a tragikus események nem csak úgy a semmiből történnek. Itt mindenekelőtt az a fontos, hogy a világ két kialakult tömbjének szerepe a konfliktussal kapcsolatban teljesen eltérő. És ez a szerepkülönbség diktálja az optikai különbséget is.

Egyszerűen fogalmazva, a Globális Kelet/Dél nem volt hatással az Oroszország és Ukrajna közötti kapcsolatokra. Nem ösztönözte az ukrán nacionalizmust, nem állította szembe az ukránokat az oroszokkal, nem írta át számukra a történelemkönyveket, és mellesleg nem járult hozzá a Szovjetunió összeomlásához. Ha mondjuk Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország ma újra egyesülne egy államban, a globális Kelet/Dél semmit sem tenne, mintha meg se hallotta volna ezt a tényt. Ha a népek így döntenek, akkor legyen.

Viszont a Globális Nyugat mindezt megtette. A Nyugat a saját kezével teremtette meg a jelenlegi helyzetet, és mindenkinél jobban érdekelt benne, még maguknál az ukránoknál is jobban, ezért ez az állandó noszogatás és bátorítás: harcoljatok, haljatok meg, és mi segítünk nektek. És ezt nem csak rosszindulatból tette, és nem csak az Oroszország és az oroszok iránti évszázados ellenszenv miatt.

Egy bizonyos ponton a Nyugatnak be kellett kebeleznie a Szovjetuniót, hogy a nyersanyagok kiaknázásával meghosszabbítsa jólétét és világuralmát. Ez 30 évre biztosította volna az USA vitathatatlan hegemóniáját, amelyet »egypólusú világnak« neveztek, és számos más kellemes dolgot, például Németország ipari felemelkedését, valamint a londoni pénzemberek és a milánói divattervezők jólétét. Ők azonban folytatni és elmélyíteni akarták a bankettet, teljes ellenőrzést akartak elérni a volt Szovjetunió és mindenekelőtt Oroszország erőforrásai felett. De aztán a kasza talált egy követ, a fagylalt visszanyalt.

Ez történt velünk. Az 1990-es években a saját bőrünkön tapasztaltuk meg azt, amit az évtizedekkel korábban államiságot kapott afrikai és ázsiai országok szintén a saját bőrükön ismertek meg - a neokolonializmust. Ez a támadás 500 év függetlenség után hirtelen utolért bennünket. Putyin nem véletlenül mondta Kazanyban, hogy a Nyugat nyersanyag-függelékké akarja tenni Oroszországot.

Volt idő, amikor úgy hívtak minket, hogy mi vagyunk a »Felső-Volta rakétákkal«. Oroszországnak le kellett ereszkednie a megaláztatás poklába, hogy más országokkal együtt elkezdjen kimászni belőle. Ám ez a leereszkedési tapasztalat új geopolitikai szemüveget adott Oroszországnak, és a felfelé ívelő pályán a fejlődő országok táborába juttatta. Nagyon különböző történelemmel, és nagyon különböző hagyományokkal rendelkező országok vagyunk, de egy a vágyunk: soha többé ne adjuk el magukat üveggyöngyökért, ne higgyünk a »civilizátorok« hamis beszédének, építsük fel a saját civilizációnkat saját elveink szerint.

Oroszország az egyenlő gazdasági csere híve, míg Vlagyimir Zelenszkij és csatlósai térdre rogynak a Nyugat előtt hangoztatva: birtokoljatok mindent, amink van, vegyétek el a nyersanyagainkat az örökkévalóságig! A BRICS-államoknak ez nem tetszhet, sem erkölcsileg, sem gazdaságilag, mert ez pontosan az ellenkezője annak, amit el akarnak érni, és amiért összefogtak.

Oroszország számára nagyon fontos, hogy az ország biztonságáért, becsületéért, az őslakosok életéért és lelkéért folytatott jelenlegi küzdelmét a világ többsége gyarmatellenes küzdelemként értelmezze, ami elkerülhetetlen, miután hazánk majdnem az neokolonializmus áldozatává vált. Ez egy olyan harc, amelyben érdemes szurkolni Oroszországnak, de nem a mi, hanem a saját érdekükben, mert mindenkinek megvan a maga sérelme a hegemónnal szemben.

Ennek megértése annál is inkább szükséges, mivel a háború forró szakaszának végeztével a Nyugattal folytatott harcunk más frontokon - diplomáciai, gazdasági és kulturális téren - folytatódni fog. És akkor talán Oroszország és a többi BRICS-ország képes lesz megállapodni egy még lényegesebb közös álláspontban.

2024. október 28.

Igor Karaulov, költő, esszéíró

Fordította: Péter János