Donald Trump győzelme azt mutatja, hogy a parlamenti választásokat nem kell manipulálni ahhoz, hogy egy büntetett előéletű exelnök újabb mandátumot kapjon. Ez elsősorban olyan ellen szól mint a parlamentarizmus amerikai formája. Trump győzelme azt is mutatja, hogy az amerikaiak nem úgy szavaznak, ahogy a németek szeretnek. A németek arról híresek, hogy mindig előbb észreveszik a fasizmust, mint bárki más, és ezért inkább külföldön keresik.

De mi a valódi probléma, aminek a mai választási eredmény csak egy mutatója? Három, egymástól nagyon eltérő baloldali gondolkodó nyilatkozatai vetnek erre fényt:

1. Diedrich Diedrichsen popelméletíró az 1980-as években így vallott a baloldali tüntetőkről: „A politikában részt venni, akár tüntetőként, akár szövetségi kancellárként, amely a hírügynökségektől és a tömegmédiától kapja az anyagát, annyi, mint bedőlni a demokrácia médiamutatványának”.
2. Alain Badiou francia filozófus, aki kollégája, Richard Rorty kijelentésével („A demokrácia fontosabb, mint a filozófia”) szemben azzal érvelt, hogy az „meg akarja tiltani a filozófiának, hogy feltegye a kérdést arról, hogy mi a lényege annak, amit demokráciának neveznek”. Badiou folytatta:
   "A politikai irodalomban ma mindenütt a gazdasági rend radikális kritikáját és nem kevésbé radikális helyeslését találjuk. (...) Ma nagyon sokan határozottan antikapitalisták. (...) De ugyanezek az emberek nagy védelmezői a demokráciának, ahogyan az társadalmainkban létezik. (...) Azonban be kell látni, hogy ez a politikai forma a megfelelő forma ahhoz a gazdasági rendszerhez, amelyet oly radikálisan bírálnak. (...) Az én célom az, hogy a hagyományos kritikát a feje tetejére állítsam. A döntő most nem az, hogy a kapitalizmust kritizáljuk, amiben amúgy is az egész világ egyetért (...) - ezzel egy centit sem fogunk haladni”.
3. „(R)omantikus antikapitalizmus a kapitalizmusra való panaszkodást jelenti olyan vádakkal, amelyek nem ártanak neki.” (Peter Hacks)

Bár a nyugati demokráciákban nagyjából minden választás szolgáltat példát erre a mondatra, éppen a Badiou által említett ellentmondás a kapitalizmus szelíd kritikája és az általa életre hívott polgári demokrácia egyidejű, alapvető ünneplése között jellemzi a baloldali álláspontokat a várhatóan egyre gyakrabban bekövetkező választási bukásokkal kapcsolatban. Ezt az ellentmondást a választások előtti utolsó hetekben is előadták, különösen a német Trump-kritikusok, balról jobbra és balra egyaránt.

A „demokrácia” és a „saját haza” két üres fogalmát nemrégiben mindkét párt magáénak vallotta: az amerikai demokrata szavazók közvélemény-kutatásokban azt mondták, hogy Trump le akarja rombolni az országot (mintha erre nem lett volna már egyszer ideje négy éve), maga Trump viszont azt vallotta, hogy Kamala Harris eltörölné a demokráciát, amivel aztán az utóbbi kényelmesen megvádolta őt is. Nemrég pedig az alelnök „fasisztának” bélyegezte riválisát. A demokrácia az, amikor mindannyian rendesen vitatkozunk, majd újra szeretjük egymást.

Markus Lanz és vendégei minden bizonnyal még ma este elmagyarázzák nekünk, hogy az amerikaiak (és hamarosan talán mi is?) még mindig demokráciában, fasizmusban vagy a kettő keverékében élnek-e. Az olyan kifejezések, mint a „trumpizmus” és az „autoritarianizmus” különösen jól illenek a műsorába.

Mit árul el a választások eredménye és mindenekelőtt a róla szóló médiatudósítás a parlamentáris demokráciák jelenlegi állapotáról, amelyek mindig Damoklész kardjaként lebegnek a lakosság felett? Minden választás lehet az utolsó, menjetek el szavazni, mielőtt már nem szabad, hangzik a tévéműsorokban körbeadott szakértők hangneme. Hiszen hamarosan jöhetnek a milíciák vagy akár a polgárháború, ahogyan azt Alex Garland az idei „Polgárháború” című filmjében már megjósolta a közeljövőre az USA-ban.

A polgári parlamentáris demokrácia a lakosság iróniájának bizonyul - a baloldal csalódása a polgári demokráciában és annak választási cirkuszában segíthet ennek az iróniának a felismerésében.

Mit lehet még tanulni a választásokból? Például azt, hogy a kapitalizmusnak, legalábbis az USA-ban, már nincs szüksége bonyolult karaktermaszkokra. A tőkének elég, ha egyszerűen személyesen küldi a legismertebb képviselőjét a versenybe.

Hacsak nem jön közbe forradalom vagy valami hasonló, a következő és az azutáni amerikai elnököt valószínűleg Elon Musknak fogják hívni.

Forrás: Our TimeUSAUZ - Our Time

Forrás: https://www.redglobe.de/2024/11/buergerkrieg-bleibt-vorerst-aus/ 2024. november 6.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó