Kép: Khamis Al-Rifi/REUTERS Nuseirat egy hétfői légicsapás után
A Gázai övezetben élő palesztinok újabb hangját hallgattatták el: hétfőn Wafa Aludaini palesztin újságírónőt férjével és két gyermekével együtt egy izraeli légicsapásban megölték deiral-Balahi otthonában. Aludaini többek között a Middle East Monitor és a Palestine Chronicle számára írt. Ezzel 174-re emelkedett a Gázai övezetben tavaly október óta megölt újságírók száma. Rajta és családján kívül még mintegy tucatnyi embert öltek meg hétfőn a Gázai övezetben működő médiahivatal szerint.
Egy nappal korábban az izraeli hadsereg már megtámadott egy korábbi iskolaépületet - vagy egy katonai szóvivő szavaival élve „a Hamász parancsnoki állását” - a tengerparti övezet északi részén. A környező területet sok kitelepített ember számára tekintették menedéknek. A Dpa a halottak számát vasárnap legalább négynek adta meg, de ennél jóval több is lehet. A sebesültek számáról nem volt pontos információ. Összesen a tavaly október óta meghaltak hivatalos száma valamivel kevesebb mint 42 ezer, és mintegy 100 ezer ember sérült meg. Számtalan ember, különösen a gyermekek, szenvednek az éhezéstől, a folyamatos kitelepítéstől, a szeretteik elvesztésétől és minden rend összeomlásától.
Tiltakozásul az USA felelőssége ellen a gázai gyerekek szenvedéseiért, Jacinta Kerketta indiai írónő vasárnap visszautasította azt a díjat, amelyet október 7-én akart átadni neki a „Roomto Read India” alapítvány az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségével (USAID) együttműködve.
„Láttam, hogy a „Roomto Read India” alapítványt a Boeinggal is kapcsolatba hozzák a gyermekek oktatásáért. Hogyan folytatódhat egyszerre a fegyverüzlet és a gyermekjólét, amikor a gyermekek világát ugyanezek a fegyverek teszik tönkre?” - mondta a The Wire indiai hírportálnak.
Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/484848.gazakrieg-israel-t%C3%B6tet-auch-in-gaza-weiter.html 2024.10.01.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó


