Kép: Hassan Hankir/REUTERS Bejrút szerdán: súlyos sérült emberek ezrei töltik meg a kórházakat
Izrael szerda délután ismét a libanoni Hezbollah kommunikációs eszközeit vette célba. A jW sajtó alá rendezéséig a hírügynökségek 100 sebesültről és három halottról számoltak be az ország déli részén és a fővárosban, Bejrútban felrobbant csipogók következtében. A Hezbollah előző nap válaszul rakétákkal támadta izraeli katonai állásokat.
Legalább tizenkét halott, köztük egy nyolcéves kislány és egy tizenegy éves fiú, és mintegy 2800 sebesült - ez a mintegy 3000 mobiltetefonfelrobbanásának következménye helyi idő szerint kedden délután fél négykor Libanonban és Szíriában. Firasz Abiad libanoni egészségügyi miniszter szerint szerdán még mindig mintegy 300 ember volt életveszélyben. A sok sérült civil között volt Irán libanoni nagykövete, Mojtaba Amani is.
Az Al-Monitor beszámolója szerint a Hezbollah tagjai nem sokkal korábban fedezték fel, hogy a jelek szerint elfogták és manipulálták a Libanonba tartó útjukon a csipogókat, amelyeket a csoport a mobiltelefonok helyett használ a kommunikációra, hogy elkerülhessék a követést. Tel-Aviv értesüléseket kapott arról, hogy a készülékek robbanóanyaggal való manipulálását felfedezték, és az izraeli védelmi minisztérium úgy döntött, hogy idő előtt végrehajtja a támadást. A manipulált csipogók ezreit kellett volna felrobbantani Izrael és a Hezbollah közötti nyílt háború esetén. „Ez egy „használd vagy elveszíted” pillanat volt” - mondta egy amerikai tisztviselő az Axiosnak.
A Hezbollah több nyilatkozatban is megtorlással fenyegetőzött és Izraelt, amely maga nem nyilatkozott, „teljes mértékben” felelősnek tartotta. Az Izrael elleni, csaknem egy éve tartó támadások folytatódni fognak, és „függetlenek attól a nehéz elszámolástól, amelyre a bűnöző ellenségnek a keddi mészárlásáért számítania kell”. Csütörtökön Haszan Naszrallah Hezbollah főtitkár egy beszédben kívánja kommentálni a történteket.
Közben továbbra sem tisztázott az Egyesült Államok szerepe a támadásban, amelyet az iráni külügyminisztérium szóvivője libanoni állampolgárok „tömeggyilkosságának” nevezett. Az amerikai külügyminisztérium tagadta, hogy részt vettek volna az ügyben, sőt azt is, hogy előzetesen tájékoztatták volna. Az Axios viszont arról számolt be, hogy Joaw Gallant izraeli védelmi miniszter néhány perccel azelőtt, hogy Bejrút déli külvárosaiban, az ország déli részén és a keleti Bekaa-völgyben felrobbantak a csipogók, felhívta amerikai kollégáját, Lloyd Austint, és arról tájékoztatta, hogy Izrael hamarosan hadműveletet hajt végre Libanonban.
A tajvani Gold Apollo cég, amelynek logója a csipogókon volt, szerdán közölte, hogy a készülékeket magyar partnere, a BAC gyártotta. A budapesti székhelyű cég saját márkanevét használja, de a termékek tervezése és gyártása kizárólag a BAC kezében van. A cég ottani telephelyén egy nő újságíróknak elmondta, hogy az épület egy virtuális üzleti címeket kínáló céghez tartozik. A BAC ügyvezetője, aki az AFP megkeresésére nem kívánt nyilatkozni, a hírügynökség jogi dokumentumai szerint úgy tűnik, hogy a 2022-ben alapított cég egyetlen alkalmazottja.

Szerdán egy mobiltelefon-üzlet előtt a libanoni Szidonban. Kép: Mohamed Azakir/REUTERS
A csipogó, hivatalos nevén rádióüzenet-vevő (FME), személyhívó-vevő vagy rádióhívó-vevő (köznyelvben csipogónak is nevezik), egy kis hordozható rádióvevő, amelyet általában rövid üzenetek továbbítására és az emberek figyelmeztetésére használnak egy rádiószolgálat részeként. A csipogó kifejezés a szállodaiparból származik, és a londiner hívására emlékeztet.
![]()
Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/484032.libanon-und-syrien-israels-terrorbotschaft.html 2024.09.19.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó


