A cikk szerzői:

Michael von der Schulenburg, volt főtitkárhelyettes (ASG) 34 évig dolgozott az Egyesült Nemzetek Szervezeténél és rövidebb ideig az EBESZ-nél vezető beosztásban fejlesztési és békemissziókban a világ számos válságövezetében, többek között Afganisztánban, Iránban, Irakban, Pakisztánban, Haitin, Szomáliában, Szíriában és Sierra Leonéban (lásd www.michael-von-der-schulenburg.com). Számos publikációja jelent meg a háború és a béke, a nem állami fegyveres szereplők és az ENSZ reformja témakörében.Jelenleg az Európai Parlament tagja a Sahra Wagenknecht Szövetség színeiben.

Ruth Firmenich politológus. Húsz évig volt Sahra Wagenknecht irodavezetője, és alapító tagja a Bündnis Sahra Wagenknecht új pártjának. 2024 óta az Európai Parlament képviselője, ahol Michael von der Schulenburggal együtt dolgozik az európai kül- és biztonságpolitika kérdéseiben.

Az angol nyelvű változatot ITT olvashatja:

https://michael-von-der-schulenburg.com/its-ukraine-policy-could-break-the-european-union/

Szeptember 1-jén emlékezünk meg a második világháborúról, amely 85 évvel ezelőtt kezdődött a náci Németország Lengyelország elleni támadásával. A modern történelem legkegyetlenebb és legvéresebb háborújává nőtte ki magát, amely mintegy 75 millió ember életébe került, és mérhetetlen szenvedést és elképzelhetetlen pusztítást okozott. Az első világháborúhoz hasonlóan ez a háború is európai földön kezdődött, majd fokozatosan az egész világra kiterjedt. Az ember azt remélné, hogy mi európaiak - és különösen mi, németek - a két világháború után létrehozott ENSZ Alapokmánynak megfelelően szigorú békepolitikát folytatunk, az ebből fakadó felelősségtudatból. Sajnos nem ez a helyzet!

Most egy újabb háború zajlik európai földön, Ukrajnában. Ez messze a legnagyobb és legveszélyesebb háború a két világháború óta, és magában hordozza a világháborúvá - ezúttal akár atomháborúvá - való eszkalálódás veszélyét is. Az emberiségre nézve a következmények még pusztítóbbak lehetnek. Az EU mégis továbbra is kizárólag az ukrajnai háború katonai „megoldására” összpontosít, és elfogadja mindazokat a veszélyeket, amelyeket ez ránk, európaiakra és az egész emberiségre jelent, és ezzel egyre nagyobb nemzetközi elutasításba ütközik.

Az EU kizárólag a háborúra összpontosít

Az EU Parlamentben idén júliusban nagy többséggel elfogadott, „Ukrajna támogatásáról” szóló állásfoglalás rögzíti az EU megalkuvás nélküli orientációját a háború folytatására. Bizonyos szempontból ez az állásfoglalás akár „totális háborúra” való felhívásként is olvasható. A romló katonai helyzetre való tekintettel ismét minden erőforrást mozgósítani kell annak érdekében, hogy Ukrajna katonai győzelmet arathasson Oroszország felett.

Az állásfoglalás felszólítja az EU valamennyi tagállamát, hogy „rendíthetetlen” támogatást nyújtson Ukrajnának, amíg Oroszországot le nem győzik. Ennek megfelelően minden EU- és NATO-államot felszólítanak, hogy saját GDP-jük 0,25%-át bocsássák Ukrajna rendelkezésére katonai célokra. A konzervatív néppárti frakció számításai szerint ez évi 127 milliárd eurót jelentene - ami több mint kétszerese lenne az idei német védelmi költségvetésnek, és messze meghaladná a korábbi katonai támogatásokat. Kifejezetten szorgalmazzák a rendelkezésre bocsátott nyugati fegyverek orosz területen lévő katonai célpontok elleni alkalmazását, Ukrajna mielőbbi NATO-tagságát pedig „visszafordíthatatlannak” minősítik. A dokumentum emellett az orosz háborús bűnökkel foglalkozó különleges nemzetközi bíróság felállítását és a befagyasztott orosz vagyonok elkobzását követeli Ukrajna javára.

A három és fél oldalas állásfoglalásban azonban egyetlen utalás sincs tárgyalásokra vagy egyéb diplomáciai erőfeszítésekre. A tárgyalásokra csak akkor kerülhet sor, ha Oroszország kapitulál és kivonul az összes megszállt területről. Ezzel összefüggésben az állásfoglalás élesen bírálja Orbán Viktor magyar miniszterelnök azon törekvéseit, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen Ukrajna és Oroszország között.

Az Európai Tanács még júniusban jelölte Kaja Kallas volt észt miniszterelnököt az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselői posztjára. Az EU ezzel az egyik legvitatottabb oroszellenes politikusra bízza ezt a fontos tisztséget. Nemrég még azt mondta, hogy Oroszország több kis államra való feldarabolása „nem lenne rossz dolog”, és támogatásra szólított fel, hogy Ukrajna ne hagyja magát megfélemlíteni az orosz atomfegyverekkel. Most az állásfoglalásban megfogalmazott háborús célok külpolitikai megvalósítása következik. De megengedhet-e magának egyáltalán az EU ilyen politikát, vagy nem enged-e itt veszélyes önhittségnek?

Az EU kezdi elveszíteni a kapcsolatot a valósággal

Az ukrajnai állásfoglalással az a probléma, hogy az EU-nak sem hatalma, sem befolyása nincs ahhoz, hogy a benne foglalt célok közül akár csak egyet is érvényre juttasson. Ez azért van így, mert a háború megalkuvás nélküli folytatására és fokozására való felhívás az Oroszország feletti katonai győzelemig egy olyan időszakban érkezik, amikor Ukrajna már nincs abban a helyzetben, hogy megnyerje ezt a háborút. Politikai elemzők az USA-ban már egy ideje arra figyelmeztetnek, hogy Ukrajna katonailag és politikailag összeomolhat, ha a háború folytatódik. Ez az állásfoglalás tehát alapvető valóságvesztésben szenved. A politika még mindig a lehetséges művészete, és ennek az EU-ra is érvényesnek kell lennie.

A fordulat eléréséhez az EU-nak és tagállamainak tömeges katonai beavatkozásra lenne szükségük az ukrajnai háborúban. Ehhez azonban sem a katonai erőforrásokkal, sem a szükséges egységes politikai akarattal nem rendelkeznek. Ha egyáltalán, akkor ezt csak Franciaország és Németország szoros katonai együttműködésével lehetne elérni. A két ország között azonban már most is jelentős politikai különbségek vannak, ezért egy ilyen kockázatos francia-német katonai vállalkozás az atomhatalom Oroszországgal való közvetlen konfrontációban szerencsére teljesen kizártnak tűnik. Természetesen mindkét országnak lehetősége van arra, hogy Taurus rakéták szállításával vagy idegenlégió bevetésével fokozza az ukrajnai háborút. Ez azonban nem segítené Ukrajnát a győzelemhez, hanem csak azt kockáztatná, hogy egy nukleáris visszahatásban egész Európa elpusztulna. Az európaiak számára nincs megvalósítható katonai opció.

Az európai lakosság sem támogatna egy ilyen katonai akciót. Mert miközben az Európai Parlament éppen most kötelezte el magát a háborúpárti politika mellett, a közvélemény minden európai államban a további fegyverszállítások ellen és a tárgyalásos megoldások javára tolódik.

Ukrajnában is elterjedt a háborús fáradtság, és egyre több ukrán dezertőrről érkeznek hírek. Nyugati diplomaták arra is figyelmeztetnek, hogy további 10 millió ukrán készülhet elhagyni az országot. A háború során Ukrajna drasztikusan elnéptelenedik, és csak idős és elszegényedett emberek maradnak. Egy háborút azonban így nem lehet megnyerni - még a követelt 127 milliárd eurós éves katonai támogatással sem.

Ráadásul az ukrán politikusok, sőt Zelenszkij elnök is jelzi, hogy ez a háború nem tartható fenn sokáig, és hogy tárgyalásos megoldásnak kell születnie. Az ukrán katonai egységek néhány nappal ezelőtti, médiahatású támadása orosz területen semmit sem változtat ezen.

Mit akar még elérni az EU egy ilyen háborús megoldással?

Az EU elszigeteli magát a külpolitikában

Az ukrajnai állásfoglalással és Kallas-nak az EU külügyi képviselőjévé történő kinevezésével az Európai Unió most úgy tűnik, hogy az USA helyébe lép az ukrajnai háború domináns háborús pártjaként. Ez azonban fokozzaaz EU elszigeteltségét külpolitikai szempontból. Mert a világban más jelek vannak.

Biden elnök alatt az USA már elkezdett kivonulni az ukrajnai háborúból, és egyre inkább ránk, európaiakra hárítja a felelősséget. A washingtoni NATO-csúcson hozott döntések és az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás újonnan létrehozott wiesbadeni koordinációs központja ennek jelei (ahogy a közepes hatótávolságú rakéták tervezett németországi telepítése is). Amennyiben Trump-Vance nyerné az amerikai elnökválasztást novemberben, már most tudjuk, hogy az európaiak feje fölött megegyeznének Putyinnal, hogy véget vessenek ennek a háborúnak. De egy Harris-Walz elnökség is egyre inkább a belső problémákra fog koncentrálni, és kevésbé lesz érdeke az ukrajnai háború folytatása, azért is, hogy jobban tudjon koncentrálni a közel-keleti konfliktusövezetre és a Kínával való konfrontációra. Mindenekelőtt az USA megpróbálja majd áthárítani a háború hatalmas költségeit - és a béke még drágábbá válhat - Európára.

Ráadásul az Oroszországgal való konfrontációban egyre inkább repedezik a szükséges európai kohézió, és ez egyre inkább lehetetlenné teszi a közös külpolitikát az ukrajnai háború kérdésében. Ennek oka nemcsak Magyarország, Szlovákia és bizonyos mértékig Olaszország eltérő álláspontjában rejlik, hanem abban is, hogy a tárgyalásos békét támogató politikai pártok egyre népszerűbbek számos uniós országban. Az amerikai elnökválasztások után ez a békés konfliktusmegoldást támogató tendencia még inkább megerősödhet. A háttérben a Németország egyre erősödő katonai és politikai vezetésével szembeni széles körű bizalmatlanság is szerepet játszhat.

Az EU háborús politikája számára a legnagyobb külpolitikai kihívást azonban messze az úgynevezett Globális Dél jelenti. Ez leginkább a BRICS+ államok gyors fejlődésében nyilvánul meg, amelyek már ma is a világ népességének 45%-val és a világ gazdasági teljesítményének 37%-val messze túlszárnyalják a világ népességének 5,5%-át és a világ gazdasági teljesítményének 14,5%-át adó EU-t. Most további 30 ország igyekszik a BRICS+ tagjává válni, köztük a NATO-tag Törökország is. A BRICS-országok nem osztják az EU háborús hozzáállását, és mindannyian a tárgyalásos megoldást támogatják. Ezért nagy szimbolikus jelentősége van annak, hogy a BRICS-államok következő csúcstalálkozójára az orosz elnökség alatt, októberben - alig két hónap múlva - az oroszországi Kazanyban kerül sor.

Ott egy valóban korszakos fordulópontnak lehetünk tanúi, egy olyan fordulópontnak, amelyet az EU a maga arroganciájában nagyrészt figyelmen kívül hagy. Von der Leyen bizottsági elnökasszony minden nagyhatalmi fantáziája ellenére világossá kellene válnia számunkra, hogy Európa már régen nem a világ közepe, és hogy demográfiailag, gazdaságilag és bizonyos mértékig technológiailag is lemaradunk a világban. Ezen nem segít az EU militarizálása. A békésebb külpolitika valószínűleg jobb megoldás lenne. De Kallas asszony a maga szélsőségesen oroszellenes és háborúpárti álláspontjával valószínűleg a legkedvezőtlenebb választás erre.

Az EU csak saját magának árt

Azzal a döntéssel, hogy továbbra is kizárólag a háborúra összpontosít, és ezt a politikát a parlament is megerősíti, az Európai Unió drasztikusan leszűkítette politikai mozgásterét, és geopolitikai szempontból a perifériára szorította magát. És bár az ukrajnai háború egész Európa jövője szempontjából egzisztenciális jelentőséggel bír, az EU valószínűleg nem fog szerepet játszani a konfliktus megoldásában. Ennek következtében az EU befolyást veszít abban is, hogy milyen lehet a jövőbeni békerendezés Európában. Függetlenül attól, hogy hogyan értékeljük az ukrajnai háborúban való bűnösség kérdését, ez kimondhatatlan politikai ostobaság, amelynek katasztrofális következményei lesznek nemcsak az ukrajnai emberekre, hanem az EU-ban élő emberekre nézve is.

Az a tény, hogy az Európai Unió még két és fél év elteltével is, az egyik legbrutálisabb, több százezer halálos áldozatot követelő háború után sem képes arra, hogy emancipálódjon az USA-tól, és önálló alternatív békepolitikát fogalmazzon meg Európa számára, teljesen tönkreteszi az európai eszmét, amely az európai békén alapul. Az Európai Unió széteshet a harcias Ukrajna-politikája következtében.

A gázai izraeli háborús bűnök miatt heti ötről hat napra növeltük tudósításainkat. Erre nincsenek meg a forrásaink, de úgy éreztük, hogy ez az egyetlen helyes lépés.Tehát ha még nem adományozott az idei évre, kérjük, most tegye meg. Az adományozáshoz kérjük, menjen IDE

Forrás: https://braveneweurope.com/michael-von-der-schulenburg-ruth-firmenich-an-ihrer-ukraine-politik-droht-die-europaische-union-zu-zerbrechen 2024. augusztus 30.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó