Donald Trump volt republikánus elnök beszél egy kampánygyűlésen Texasban, 2024. augusztus 9. Kép: Sir. David / Shutterstock.com
Fej-fej mellett halad a verseny a republikánus Donald Trump volt amerikai elnök és a demokrata Kamala Harris alelnök között az USA elnöki székéért. A döntés végül egy maroknyi, úgynevezett swing-állam (billegő államok) szavazatain múlik majd.
Támadás a demokrácia ellen
És ezekben a „bizonytalan”, a mérleg nyelvére billenő államokban, Georgiától Arizonáig, Nevadától Michiganig a republikánusok minden eszközzel támadják a választási folyamatot.
Georgiában például megváltoztatták a szavazókörök szavazásának módját, és azt, hogy a választási bizottságok hogyan hitelesítik ezeket a szavazatokat. Ari Berman, könyvszerző és a Mother Jones amerikai magazin országos választási jogi tudósítója a „demokrácia legmagasabb riasztási szintjéről” beszél, és a DemocracyNow című hírműsorban ezt mondta:
Úgy tűnik, hogy a georgiai republikánusok előkészítik a terepet arra, hogy Kamala Harris győzelme esetén ne hitelesítsék az elnökválasztást. Pontosan azt teszik, amit Trump akart, hogy 2020-ban tegyenek. Trump Georgiát tette a választás érvénytelenítésére irányuló kísérlet epicentrumává. Felszólította a helyi és állami választási hatóságokat, hogy ne hitelesítsék a választást. Ők ezt megtagadták; betartották a törvényt. Most úgy néz ki, hogy 2024-ben hatalmas erőfeszítéseket fognak tenni, hogy végrehajtsák azokat az intézkedéseket, amelyek 2020-ban kudarcot vallottak a választások Trump javára történő manipulálása érdekében.
Amikor a szavazatokat nem hitelesítik
A demokraták pert indítottak ez ellen. Azzal érvelnek, hogy ezek a rövid távú szabályok „káoszteremtésnek és a szavazás folyamatának akadályozásának” felelnek meg.
Valójában a Trump körüli választástagadók és a szélsőségesek (= „MakeAmerica Great Again”) több államban és helyi szinten is átvették a választási bizottságok irányítását. Az Egyesült Államokban ezek döntő fontosságúak, ahogy Berman figyelmeztet:
A választási adminisztráció azért olyan fontos, mert nem elég, ha leadjuk a szavazatunkat, és azt megszámolják. Csak akkor lesz igazán értelmes, ha a szavazatokat érvényesítik.
A választási nyilvántartások megtisztítása
Egy másik, a GOP („Grand Old Party”, Republikánus Párt) által egyre gyakrabban alkalmazott módszer a választók törlése a választói névjegyzékből. Ez azt eredményezi, hogy a demokratákhoz közel álló, legálisan regisztrált szavazók eltűnnek a listákról, gyakran a hibás adatellenőrzés miatt.
Újságírók, demokraták és civil szervezetek aggódnak amiatt, hogy a texasi kormányzó, a republikánus Greg Abbott vezetése alatt, a szintén republikánus és Trumpot támogató Ken Paxton főállamügyésszel együtt több mint egymillió választót töröltek a választói névjegyzékből az elmúlt években.
Emellett összesen 2,1 millió texasi választópolgárt „függesztettek fel”, állítólag a hiányzó címek miatt. Ez az államban regisztrált 17,9 millió választópolgár közel 13 százaléka.
Ideiglenes szavazás és megfélemlítés
A felfüggesztett szavazók, akik gyakran a városokból származnak és általában a demokratákra szavaznak, ideiglenes szavazatot adhatnak le. Ezeket azonban nem számolják meg, hacsak az érintettek nem vesznek ki egy napot a munkából, hogy a választást követő héten megerősítsék személyazonosságukat egy kerületi irodában. Ráadásul a republikánusok által dominált államokban ritkán tájékoztatják őket erről a lehetőségről.
Egy másik republikánus stratégia a választók megfélemlítése és a szavazástól való elrettentés. Paxton főállamügyész például különleges egységekkel razziázott a latin szervezeteknél és a latinok választójogáért kampányoló képviselőknél; ajtókat rúgtak be, és tetőtől talpig átkutatták a házakat.
Még egy választási kampány közepén lévő latinó demokrata kongresszusi képviselőjelölt otthonában is házkutatást tartottak és számos információt lefoglalták, ami káoszba taszította a kampányát. A LULAC, az Egyesült Latin-Amerikai Polgárok Ligája a támadások után kijelentette:
Paxton főügyész intézkedései egyértelműen a latin-amerikai szavazatok megfélemlítéssel történő elnyomására irányulnak, minden eszközzel, hogy politikai szövetségesei javára befolyásolja a választási folyamatot.
Amikor a kisebbségek nem a megfelelő módon szavaznak
Az ok nyilvánvaló: a latinok nagy kisebbséget alkotnak Texasban, 12,1 millió embert. Ez azt jelenti, hogy ez a csoport nagyobb, mint a nem spanyolajkú fehéreké. Az afroamerikaiakkal és az ázsiaiakkal együtt a kisebbségi közösség Texas lakosságának több mint 60 százalékát teszi ki.
A latinok, a többi kisebbségi csoporthoz hasonlóan, hajlamosak a demokratákra szavazni, különösen Harris elnökjelöltre, aki maga is fekete és dél-ázsiai származású, és a kisebbségi jogok szószólója. Ezért a texasi republikánus taktikát az állam feletti ellenőrzés megtartására tett kísérletnek tekintik.
Ugyanakkor Donald Trump és támogatói előkészítik a terepet arra, hogy ne ismerjék el a választási eredményeket, ha a republikánusok novemberben veszítenek. Amióta Harris átvette a demokrata jegyet Biden-től, és Trump előnye elpárolgott a közvélemény-kutatásokban, az exelnök visszatért a 2020-tól gyakran hangoztatott állításához, miszerint a vereség csak „csalás” miatt következhet be.
Trump-ék a rajtrácson
Trump, jelölt-társa, J. D. Vance és számos republikánus tisztségviselő egyidejűleg fokozta a papírok nélküli bevándorlók elleni támadásait. Bár az „illegális bevándorlók szavazóinak” mítoszát már számos orgánum - köztük jobboldali csoportok - megcáfolta, a republikánusok és mások, köztük ElonMusk milliárdos vállalkozó, aki nemrég interjút készített Trump-al az X nevű közösségi médiaplatformján, valótlanságokat terjesztenek a papírok nélküli szavazóknak a választási eredményekre gyakorolt hatásáról.
Augusztus közepén a CitizensforResponsibility and Ethics in Washington (CREW) nevű polgárjogi szervezet közzétett egy jelentést, amelyből kiderül, hogy országszerte 35 olyan megyei tisztségviselő, aki részt vett a 2020-as választások aláásásában, még mindig olyan helyzetben van, hogy újra megteheti ezt.
A CREW elnöke, NoahBookbinder a választások aláásására irányuló újabb lehetséges republikánus kísérlettel kapcsolatban azt mondja::
Szerintem szinte kétségtelen, hogy ez meg fog történni. És úgy tűnik, hogy idén még szisztematikusabb módon történik, mint a múltban. Ez nagyon, nagyon aggasztó.
Olvassa el még: „A választási kampányban a választók nem tudnak választani:
Autoritárius falanx: Trump, Vance és a Paypal milliárdos Thiel körüli tech-elit

Telepolis
Olvassa el továbbá:
Oroszország a figyelem középpontjában: az USA választási beavatkozással vádolja a Kremlt

Telepolis
A chatbot forradalomnak Németországbanis lehetnekpolitikai következményei

Telepolis
Amerikai választási kampány: Mennyire lesz mérgező az ütésváltás?

Telepolis
Kamala Harris és Zelenszkij: Miért lehet nehéz a helyzet

Telepolis
Amerikai választás 2024: Walz- fordulat a demokratáknak?

Telepolis
Forrás: https://www.telepolis.de/features/Hoechste-Alarmstufe-Wie-die-Trump-Republikaner-versuchen-die-Wahl-zu-stehlen-9856081.html?seite=all 2024. szeptember 04.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó


