Ha „aktuális ügyekről” van szó, egy „lemondó” kormány is megteszi a dolgát, ahogy azt Belloubet asszony katasztrofális tanévkezdésénél láthattuk. És ugyanez vonatkozik a jövőre is. A „lemondó” Le Maire miniszter csillagászati számokat jelentett be az államháztartási hiányról. Ujjal mutogat a felelősökre: a helyi önkormányzatokra, akik - állítása szerint - kénytelenek lesznek csökkenteni kiadásaikat, bárki is legyen kormányon! Túl sok a bölcsőde, az anya- és gyermekvédelmi központ? Túl sok pénzt fordítanak a kollégiumok, líceumok és iskolák fenntartására? Botrányosan alacsonyak a menzaárak és a szociális lakások bérleti díjai? Túl fényűzőek és túl jól karbantartottak ezek az otthonok? Túl sok és túl jól fizetett alkalmazottja van az önkormányzatoknak? Ha a „lemondó” minisztert halljuk, a szociális költségvetések valódi csökkentését az államadósság csökkentésének szükségessége diktálja.

Ellenkező esetben... Franciaországot megbüntetik a hitelminősítők, és a nagybankok nem fognak többé kölcsönt adni neki. A nagybankok? A pénzügyi tőke uralja őket, főleg az amerikaiak. Ez a társadalmi erők középpontja, amelyek, bár nem közvetlenül irányítják Franciaországot, mégis bizonyos módon irányítják, ahogyan a többi tőkésországban is. A miniszterelnök és a köztársasági elnök a követeléseik eszközei, és Macron hozzáadhatja a maga kis kiigazítását, de az általános kereteket mások szabják meg, távol az Élysée-palotától... és még távolabb Matignontól!

Az V. Köztársaság intézményei, akárcsak az Európai Unióé, tiltanak minden olyan politikát, amely a megtermelt javakat a nép szükségleteinek kielégítésére fordítaná. Csak olyan politikát engednek meg, amely a nép munkájából veszi el a tőkések és spekulánsok hízlalására. Macron azért van, hogy az alkotmány által adott összes eszközzel biztosítsa, hogy a kapitalisták követelései minden körülmények között érvényesüljenek. Tehát nem lehet a népért kormányozni és Macronnal kormányozni. Az Új Népfront és Macron közötti együttélésre szólítani annyit tesz, mint a pénzügyi tőke frontemberének szerepére pályázni.

Egy olyan kormány, amely a lakosság legsürgetőbb szükségleteire akarna reagálni, megkérdőjelezné az adósság kifizetését, mertaz nem a dolgozó emberek adóssága.

(DG, szerk. cikk, Tribunes des Travailleurs 455.sz.)