Nyomtatás

 

A kormányalakításról folytatott konzultációkat követően Emmanuel Macron francia elnök elutasította a baloldali szövetség, az Új Népfront kormányalakítását. A nemzetgyűlés többi pártja „azonnal kifejezné bizalmatlanságát” egy ilyen kormánnyal szemben - olvasható az Élysée-palota hétfő esti közleményében. Ezért „országunk intézményi stabilitása azt követeli, hogy ne ezt a lehetőséget válasszuk”. Macron ezért felszólított minden politikai vezetőt, hogy „nézzenek szembe a pillanattal és mutassanak felelősségtudatot”.

Az Új Népfront (Nouveau Front Populaire, NFP) a legerősebb erőként került ki a júliusi parlamenti választásokból. Macron új parlamenti választásokat írt ki, miután a jobboldali populista Rassemblement National (RN ) egyértelműen vezetett az európai választásokon.

Egyik tábor sem szerez tartós többséget

A július eleji parlamenti választásokon a jobboldali populisták más jelöltek taktikai visszalépése miatt a harmadik helyre csúsztak vissza. Ugyanakkor a kormánytábor is elvesztette relatív többségét, és a baloldali szövetség meglepő módon megelőzte. A három tábor közül egyiknek sincs tartós többsége a nemzetgyűlésben.

Bővebben a témáról

Letartóztatások a francia zsinagóga előtti robbanás után

A nő, aki Franciaország miniszterelnöke akar lenni

A republikánus, akinek Macron emberei udvarolnak

Hagyományosan a nemzetgyűlés legnagyobb tábora javasol miniszterelnök-jelöltet. Az elnök azt nevezhet ki, akit akar, de a kormány jogalkotási terveihez az kell, hogy a miniszterelnök többséget szerezzen a Nemzetgyűlésben.

Forrás: https://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/emmanuel-macron-lehnt-regierungsbildung-in-frankreich-durch-linksbuendnis-ab-19944238.html 2024.08.26.

 

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AFPA 2024-08-28  faz