Kína évente több ezer afrikai elsőéves diákot vonz az egyetemeire és főiskoláira (Kép: humphery/Shutterstock.com)
Kína azon van, hogy egyetemeit a nyugati egyetemek vonzó alternatívájává tegye az afrikai diákok számára. Ez derül ki a South China Morning Post beszámolójából.
Alacsony megélhetési költségek, könnyű hozzáférés
Könnyen hozzáférhető ösztöndíjakkal és nagyvonalú vízumpolitikával Kína az afrikai diákok egyre növekvő szegmense számára kedvelt célponttá válik.
Cliff Mboya, egy kenyai ösztöndíjas kiemeli a kínai vízumrendszer nyitottságát a diákok számára, valamint a kínai egyetemek nyugati intézményekhez képest kevésbé szigorú felvételi követelményeit.
Ez döntő tényező lehet a népköztársaság mint oktatási központ vonzerejében, különösen a nyugati országok egyre szigorodó bevándorlási politikáját tekintve.
Az ebből eredő közeledés a globális délen olyan fiatal szakemberek generációját hozhatja létre, akik kedvezően viszonyulnak Pekinghez - különösen annak fényében, hogy Kína Afrika legnagyobb kereskedelmi partnereként és az „Övezet és út” kezdeményezés keretében megvalósuló projektek finanszírozójaként egyre nagyobb szerepet játszik.
Mint az újság beszámol róla, nem csak a vízum miatt. Úgy tűnik, egyre több afrikai elsőéves diák tanul inkább Kínában, mint Európában, mivel a kínai oktatási rendszer minősége és az alacsonyabb megélhetési költségek vonzzák őket.
A kínai egyetemek egyre népszerűbbek Afrikában
Ez a nairobi Adhere Cavince esetében is így van. Ő jelenleg nemzetközi kapcsolatokból tervezi a doktori fokozat megszerzését. Kínát „természetes választásnak” tartja. Egyrészt a kutatási iránya, másrészt Kína globális ambíciói miatt - magyarázta a lapnak.Mint évente több ezer afrikai diák, ő is ösztöndíjat kapott. Mások saját zsebből finanszírozzák kínai tanulmányaikat.
A hivatalos statisztikák szerint négy évvel ezelőtt, amikor a legfrissebb adatokat közzétették, Kína már a második legnépszerűbb célpont volt az afrikai diákok számára külföldön Franciaország után.
A 2018-as Kína-Afrika Együttműködési Fórumon (FOCAC) Hszi Csin-ping elnök azt ígérte, hogy három év alatt 50 ezer ösztöndíjat és ugyanennyi képzési lehetőséget osztanak ki Kínában.
Az ajánlat felülmúlja az olyan országok hasonló ösztöndíjprogramjait, mint Franciaország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. A kínai oktatási minisztérium adatai szerint 2018-ban 81 562 afrikai diák volt Kínában, közülük 6385-en doktori fokozatot szereztek.
A világjárvány és Kína szigorú nulla járványügyi politikája idején a kínai egyetemeken érezhetően csökkent a nemzetközi hallgatók száma. Ez a 2023 januárjától történő nyitással ismét változni kezdett.
Bár a 2021-es szenegáli FOCAC-on nem történt új finanszírozási kötelezettségvállalás, Kína várhatóan a következő, szeptemberi pekingi FOCAC-on megújítja kötelezettségvállalását.
„Szívek és elmék megnyerése”
Yun Sun, a washingtoni Stimson Központ kelet-ázsiai programjának társigazgatója és a Kína-program igazgatója úgy látja, hogy Kína oktatási kínálata a „szívek és elmék megnyerésének” stratégiája, és ezáltal a jövő generációinak Kínához való közelítése.
Az ösztöndíjak megfizethető lehetőséget biztosítanak az afrikai diákok számára, hogy egy szuperhatalomban részesüljenek egyetemi oktatásban.
X.N. Iraki, a Nairobi Egyetem közgazdászprofesszora úgy látja, hogy a Kína által nyújtott bőkezű finanszírozás ellenlépés a nyugati országok által bevezetett korlátozásokkal szemben. Yun Sun szerint azonban kevesebb lehetőség van arra, hogy az afrikai diplomások beilleszkedjenek a kínai munkaerőpiacra, részben a magas nyelvi és kulturális akadályok miatt.
A várakozások szerint a nemzetközi diákok visszatérnek hazájukba, és ott előmozdítják a Kínával való kapcsolatokat.
Mindazonáltal, magyarázza Cavince, egy leendő doktorandusz, a külföldi hallgatók számára is vannak lehetőségek Kínában munkavállalási vízum megszerzésére. Erre különösen a csúcstechnológiai ágazatokban van lehetőség.
A Kína és Afrika közötti oktatási együttműködés fejleményei hosszú távon messzemenő geopolitikai következményekkel járhatnak - és világossá teszik, hogy a Népköztársaság az oktatáspolitikában is stratégiai eszközként használja soft powerjét a nemzetközi kapcsolatokban.
Olvassa el még
Titokzatos jelek: a kínai mesterséges intelligencia összehangolt radarokat fedezett fel

Telepolis

Telepolis
Korszerűsödik a kínai parti őrség: Új rombolóról mintázott hajó

Telepolis
Elrettentés Kína ellen: Japán haditengerészete pilóta nélküli hajókra támaszkodik
Telepolis
Washington meghátrál: a kínai technológiai vállalatot leveszik a szankciós listáról

Telepolis
Forrás: https://www.telepolis.de/features/Beijing-statt-Paris-Wie-China-afrikanische-Studierende-an-seine-Unis-lockt-9836047.html 2024. augusztus 16
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó


