Tim Walz minnesotai kormányzó beszél egy sajtótájékoztatón 2024 februárjában a minnesotai Burnsville-ben. (Kép: Angelina Katsanis / Star Tribune via Getty Images)

Régóta nem volt ilyen jó a hangulat.

Mindössze két héttel azután, hogy Joe Biden elnök döntése, miszerint befejezi a kampányát, a feje tetejére állította a 2024-es választást, Kamala Harris alelnök sokkolta a politikai intézményeket azzal, hogy a minnesotai kormányzót, Tim Walzot választotta induló társául, aki a legprogresszívebb a maroknyi versenyben lévő név közül. Walz kormányzóként olyan eredményeket tudhat magáénak, amelyekkel a baloldalon bárki elégedett lehet, kezdve az ingyenes, általános iskolai étkeztetés és a fizetett családi és egészségügyi szabadság bevezetésétől a tandíjmentes állami főiskola egy formájának létrehozásáig és a munkavállalók védelmének megerősítéséig.

De nem ez az, ami miatt ez a választás jelentős.

Harris döntése, hogy Walz mellett döntött Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzóval szemben, a másik névvel szemben, amely a listáján szerepelt, Biden 2020-as kampányán és elnökségének első évén túl egy újabb fontos jele annak, hogy 2016 óta jelentősen eltolódott az Egyesült Államok politikai súlypontja, és megfordult az, ami a hagyományos politikai bölcsességnek számít a demokrata establishment körében.

Amióta Bill Clinton úgy nyerte meg az elnökséget, hogy mindent elkövetett, hogy saját pártja balszárnyát szembefordítsa, a demokratákat egy leegyszerűsített filozófia vezérli: úgy nyerhetsz választásokat, hogy bármiben és mindenben középre húzódsz, és ideális esetben ezt úgy teszed, hogy mindenki látta, ahogy hangos és fájdalmas pofont adsz a progresszíveknek.

Itt nem ez történt. A hagyományos demokrata gondolkodás szinte minden paramétere alapján Shapiro volt a logikus, "erős" választás Harris számára: üzletbarát centrista, aki csökkenteni akarja a vállalati adókat; szembeszállt a szakszervezetekkel az iskolai utalványok ügyében, ami a jobboldal és az állami iskolák felszámolására törekvő neoliberális demokraták kedvenc politikája; és hevesen Izrael-párti volt, egészen odáig, hogy állami erővel támadta az amerikai Izrael-politikával szemben másként gondolkodókat, és a Ku Klux Klánhoz hasonlította a baloldali, háborúellenes tüntetőket. Nagy pénzek, olykor szélsőjobboldali Izrael-párti és vállalati adományozók támogatták, és a centrista szakértők kifejezettenszorgalmazták, hogy Harris így nyilvánosan rúgja lábon a progresszíveket.

Walz eközben szemtelenül progresszív. Nemcsak gazdaságilag baloldali intézkedéseket fogadott el, hanem olyan kérdéseket is támogatott, mint a fegyvertartás korlátozása, az abortuszhoz való jog és a transzneműek jogai. A centrista kommentátorok bosszúságára azt mondta, hogy "az egyik ember szocializmusa a másiké a szomszédság", óvatos szimpátiáját fejezte ki a palesztinbarát tüntetők üzenete iránt, és támogatta Bernie Sanders szenátort, a szenátus egyetlen szocialistáját. A hagyományos demokrata játszmakönyv szerint mindezek mérgezővé kellett volna, hogy tegyék őt.

Mégis, Walz baloldali kormányzása volt a hírek szerint a legfőbb érv Harris számára, aki - annak ellenére, hogy maga is hosszú karrierje során vállalatbarát centrista volt - úgy tűnik, hogy országos szinten valami hasonlót akar elérni, mint amit Walz Minnesotában elért. Legalábbis nem tekintették olyan hátránynak, amely aláásná a demográfiai vonzerejét, mivel fehér, férfi, vidéki gyökerű, vadászó és horgászó középnyugati lakos.

Valójában Walz végül is a Demokrata Párthoz kötődő politikusok valószínűtlenül sokféle csoportját egyesítette, a színfalak mögött Sanders és Nancy Pelosi képviselő támogatta és állítólag támogatja is, miközben lelkes elismerést kapott a Squad tagjaitól (a Squad az Egyesült Államok Képviselőházának hét demokrata tagjából álló informális baloldali csoportja. Arról ismert, hogy az Egyesült Államok Kongresszusának egyik legprogresszívebb és legbaloldalibb csoportja), a képviselőktől. Alexandria Ocasio-Cortez és Ilhan Omar képviselőktől, egészen a centrista Dean Phillips-ig, Hillary Clinton-ig és Joe Manchin-ig.

Mindeközben, bár a Harris-tábor szerint Shapiro problémája a kémia hiánya volt, nehéz nem visszagondolni az elmúlt hetek kommentárlavinájára, amely rámutatott, hogy ami a korábbi korszakokban erősségnek számított volna, az a pennsylvaniai kormányzó számára potenciális tehertétellé vált: A társasági adókulcs csökkentésére irányuló felhívásai ütköztek Harris emelési terveivel, a szakszervezetek ellenszenve pedig azzal fenyegetett, hogy aláássa a demokrata koalíció egy kulcsfontosságú és energikus részét; és az izraeli-palesztin kérdésekkel kapcsolatos egyedülállóan rossz eredményei azzal fenyegettek, hogy újra feltépnek egy gennyes sebet a párton belül, amelyet legalább részben sikerült bekötözniük azzal, hogy Biden visszalépett, különösen miután a riporterek előhoztak egy megdöbbentően rasszista véleménycikket, amelyet még az egyetemen írt a témában, és amellyel az immár ötvenegy éves Shapiro még csak nem is foglalkozott, nemhogy bocsánatot kért volna érte.

"Szó szerint épp most sms-ezek egy sor vezérigazgatóval" - mondta ma reggel az MSNBC egyik beszélgetőfőnöke a kifejezetten Shapiro-párti Morning Joe panelben, nem sokkal azután, hogy Harris nagy erőkkel igyekezett megnyerni a nagyvállalatok kegyeit. "Az üzleti körök ... abban reménykedtek, talán reménytelenül reménykedtek, hogy Pennsylvania kormányzója lesz az alelnöki választás, és ez egy nagyobb indikátor vagy jelzés lesz arra vonatkozóan, hogy Harris alelnök hogyan fog kormányozni elnökként."

Persze nem szabad túlzásba vinni a dolgokat. Egy ilyen döntésben tényleg végtelen sok változó játszik szerepet: Walz-nak egyedi profilja van, ami a kommunikációs erősségeit, a sajátos demográfiai profilját (nevezetesen a vidéki, kékgalléros, nem elitképzett hátterét), valamint azt illeti, hogy korábban centrista törvényhozóként későn vette fel a progresszív köpenyt, ami tompítja az ellene irányuló támadásokat, mint egy elrugaszkodott radikális. És Shapiro-nak a centrizmusán túl más kötelezettségei is voltak, többek között az, hogy szerepet játszott egy szenzációs ügyben, amely egy állítólag tévesen öngyilkosságnak minősített lehetséges gyilkosságot érintett, és amelyet az állam legfelsőbb bírósága csak idén döntött el, és amelyet az áldozat szülei azzal vádoltak, hogy "ráült".

Mégis, nehéz elképzelni, hogy mindez - Walz progresszívvá válása, előéletének bocsánatkérés nélküli védelme, és az, hogy ezt előnynek tekintik egy centrista riválisával szemben - az amerikai politika egy korábbi korszakában megtörtént volna. Az a tény, hogy mindez azután következett be, hogy Joe Biden, a Demokrata Párt jobbrafordulásának egyik vezető mérnöke rövid ideig progresszív populistaként kormányzott, szilárd bizonyítéka annak, hogy az amerikai politikai tájkép jelentősen megváltozott.

Az ezredforduló elején maga Biden Clinton győztes kampányaira mutatott rá, hogy szemétbe dobja azt az elképzelést, "hogy az osztályharc és a populizmus a következő választások lebonyolításának módja". Úgy tűnik, a Demokrata Párt vezetői már nem teljesen értenek egyet ezzel.

Forrás: https://jacobin.com/2024/08/tim-walz-vp-harris-democrats?mc_cid=689a0fef39&mc_eid=a5a620dee9 2024.08.06.

Angolból fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó