CÍMKÉP: Dmitro Kuleba és Wang Yi Pekingben, 2024. július 24-én – Az ukrán külügyminisztert ezúttal nem az ottaniak bőrére menő háborút több mint egy évtizedes előkészítéssel kiprovokált, majd a Nyugatot annak fenntartására rábírt Washingtonba engedte el valamely nyilvánvalóan befolyásos kijevi, s vélhetően amerikai erőcsoport, hanem Pekingbe (Fotó: Lu Hanxin/XinHua/dpa)
Mottó: Megérteni próbálni! Bár tudom, hogy hasztalan...
Bár a transzatlanti érdekeket képviselő média és a rajongók hada még mindig úgy tesz, mintha Washingtonban minden rendben lenne, azért a baljós jelekből ideje lenne egy-két következtetést levonni! Például feltenni a kérdést:
Miért ez a hovatovább évtizede szemmel látható, már-már polgárháborús indulatokkal kísért kettészakadás az USA társadalmában, ha egyébként annyira követésre méltó mindaz, ami ott történik?
Az csak népámítás, hogy mert Trump, esetleg, mert Biden… Józan ésszel is belátható, hogy egy mégoly begőzölt politikus is csak azokra a társadalmi helyzetekből fakadó érzelmekre építve tüzelheti fel a szavazókat, amelyek régóta feszítik őket. A demokrácia mintaállamában a választási kampányokat immár vállaltan uralja a hazudozás, a színlelés, a zsarolás, a joggal való visszaélés, sőt az emberhalállal járó erőszak, csak ez nagyrészt rejtve maradt előttünk. Ami pedig nem, az általában elbagatellizálva jelenik meg.
De ez legyen az amerikaiak gondja! – mondhatnánk. Csakhogy az USA világhegemon szerepe miatt mi is érintettek vagyunk. Amikor a nyilvánvalónál is nyilvánvalóbb, hogy egy megrendült egészségi állapotban lévő idős ember, vagyis az elnök Joe Biden nem képes végigdolgozni egy közönséges munkanapot, nemhogy egy világhatalom első embere elé támasztott túlfeszített követelményeknek tehetne eleget, s kétségek támadnak aziránt, vajon döntésképes-e még – netán már nem is él, miként ez az amerikai médiában is megfogalmazódott e hét elején –, s mégsem mozdítják el a helyéről, akkor óhatatlanul fel kell vetődjék:
Vajon ki irányítja az Amerikai Egyesült Államok nagyhatalmú kormányát?
Hozzá, a mindenre heves kacagó rohamokkal reagáló helyettesével, Kamala Harris-szal kapcsolatban is aggodalom foghatja el az embert, ha arra gondol, hogy bármelyik pillanatban reá szakadhat az utolsó döntés joga az atomfegyver bevetéséről. Akárhogy is, a végső soron a világgazdaságban zajló – idehaza nem súlyuknak és lehetséges következményeiknek megfelelően kitárgyalt – átrendeződéseknek olyan, immár a hétköznapokat is átszövő jelzései ezek, amelyeket nehéz nem érzékelni.
Az USA – az amerikai politikusok által büszkén vállalt – világcsendőri szerepe leáldozásának szembetűnő mozzanata volt a héten az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba háromnapos pekingi látogatása. Kínai kezdeményezésre, kollégájával, Wang Yivel háromnapos tárgyalást folytatott az Ukrajna területén folyó háború békés lezárásáról. Peking részéről ez érthető törekvés. Egyelőre ugyanis olyan hatalom, amely – az USA-val ellentétben – történelmileg is a fegyveres összecsapásokat, a háborúkat lehetőleg mellőző üzleti kapcsolatain keresztül akar befolyást szerezni a glóbusz távoli régióiban. Mint ilyen,
nagyon is érdekelt lehet abban, hogy a világkereskedelmi útvonalak nyitottak legyenek.
Hogy mást ne említsünk, az Új Selyemút Európa felé történő kiépítésének ma a legnagyobb akadálya az Ukrajna felhasználásával zajló proxy háború, amelynek Washington részéről az egyik célja és immár nyilvánvaló következménye, az eurázsiai kontinens kettészakítása, az Oroszország, Ukrajna és Belorusszia területén áthaladó közúti és vasúti útvonalak, a légifolyosók lezárása.
Ezzel megvalósult a nyugat-európai emberi és pénzügyi erőforrások egy részének az USA irányába terelése, az USA nyugat-európai földgáz-, hadiipari és más áruszállításának felértékelődése, az Európai Unió washingtoni érdekek alá rendelése, továbbá a Washington által a legfőbb gazdasági ellenfélnek, a távlatokban pedig az elsődleges katonai ellenségnek tekintett Peking részbeni elszigetelése.
Ebben, az életünket a következő évtizedeket meghatározó folyamatban Kuleba pekingi útja, itt és most, több mint árulkodó volt a globális rendszer átrendeződéséről. A külügyminisztert ezúttal nem az ukrajnaiak bőrére menő háborút több mint egy évtizedes előkészítéssel kiprovokált, majd a Nyugatot annak fenntartására rábírt Washingtonba küldte el valamely nyilvánvalóan befolyásos, a háború befejezésében üzleti alapon érdekelt kijevi és feltehetően amerikai erőcsoport, hanem Pekingbe, Méghozzá azért, hogy
a béke előmozdításáról tárgyaljon.
Történt ez annak ellenére, hogy az ukrajnai törvények szerint az elnöki hatalomban hónapok óta illegitim Volodimir Zelenszkij ma is érvényben lévő rendelete miatt senki nem tárgyalhat Moszkvával a teljes győzelemig. Ez, az ő értelmezésében, minden megszállt terület visszaadását feletételezi, a Krímet is beleértve. Mindenesetre, a tapasztalatot még sorkatonaként sem szerzett, ám már a lőporfüst gondolatától is kéjes izgalomba jövő, a mások szenvedésével kufárkodó hazai és európai politikusoknak, médiabeli megmondó embereknek is ideje lenne a háborúnak a megelőző évtizedben, sőt évtizedekben rejlő, sőt, az USA-ban először több mint száz éve megfogalmazott, újból és újból felfrissített, valódi okaival szembenézni, a kabát újragombolásán gondolkodni!#


