Nyomtatás

 A Fidesz azt hiszi, hogy miután sorra nyerte a csatáit nehezebb terepeken, a különböző választásokon, az Európával folytatott vitáiban, a gazdaságban, a könnyű terepen, amelyet mindig lebecsült, a kultúra és a tudomány félénk és a gyakorlati életben inkompetens, az érdemi dolgokba közvetlenül bele nem avatkozó képviselőivel könnyű dolga lesz.

Szórakoztató ezt a mámoros, a győzelemre előre koccintó önteltséget érzékelni a nagy hangon meghirdetett kultúrharc retorikájában. Persze minden lehetséges, de én nem lennék a helyükben ennyire magabiztos. A huszadik században három kultúrharcos időszakot ismerünk, mindhármat a pénzzel, intézményekkel, törvényi felhatalmazással kitömött hatalom vívta kiszemelt ellenfeleivel, és mindhárom kultúrharc a mindenkori hatalom csúfos vereségével végződött. Van erre esély a mai, negyedik kultúrharcos csapatmozgások idején is. A harchoz persze seregek, és a seregek élén vakmerő élcsapatok, magukat feláldozni merő párbajhősök szükségeltetnek. Ütőlegények, kik az ütést állják – hogy Ady szavait vegyük kölcsön.

Az első kultúrharcot a Holnap antológia, az induló Nyugat folyóirat „beteges, nemzetietlen, dekadens” irodalmárai ellen indították a hatalom birtokosai, az akkori Tudományos Akadémia, az egyetemek, a Kisfaludy és a Petőfi Társaság, befolyásos folyóiratok, a katolikus egyház harcos publicistái. Jutott az ütésekből a Huszadik Század folyóiratnak, a Társadalomtudományi Társaságnak, a Galilei-körnek, a Kassák körül szerveződő avantgárdnak, a szocialista értelmiségnek. Ismerjük a történet végkifejletét, Ady, Babits, Kosztolányi, Kaffka, Móricz, Karinthy és társaik működésének első korszakát, a fiatal Lukács György körül kialakuló közösséget, Jászi Oszkárt, Szabó Ervint, és persze Bartókot, valamint Kodályt, a Nyolcakat, Kassákot. Ők teremtették meg azokat az értékeket, amelyekre a huszadik századi magyar kultúra épült.

Tisztelt Olvasó!


Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.

Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
 
https://www.es.hu/cikk/2018-08-17/tverdota-gyorgy/modernnek-lenni-mindenestol.html  (Ide kattintva lehet majd a cikket olvasni!!)

Megnézem a reklámot
Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Tverdota György 2018-08-17  ÉS