Még az 1990-ben megválasztott első parlament döntött róla, hogy elveti a köztársasági Kossuth-címert, és koronás címert ad a köztársaságnak.

A korona melletti SZDSZ-es szavazatok – free vote volt, whip nélkül – döntöttek. Az eredmény bizonytalan volt, emlékszem, miután megjelent a táblán, a tőlem nem messze ülő Csurka István talpra hömpölygött, égnek emelte a karját, és azt kiáltotta: „Jaj, de jó!” Fölfogtam, hogy az akkori neokonzervatív álláspontom nemcsak filozófiailag problematikus, hanem a kelet-európai körülmények között politikailag is tarthatatlan.

A Magyar Köztársaság Országgyűlése (akkor még így hívták) egy csapásra elvetette 1948/49, 1918, 1945/46 és 1956 – „a magyar progresszió”... – teljes hagyományát. (1988/89 tüntetésein is a Kossuth-címer tünedezett föl.) Ezt igazolta a Hor­thy-újratemetés, a Szent Korona bevitele az Országházba a múzeumból, majd a „Magyar Köztársaság” név elvétele. (A köztársaságnak nem pusztán a neve szűnt meg. A köztársaság nem azt jelenti, hogy nincs király. A Horthy-rendszerben se volt király, az ország mégse volt köztársaság. Nem is tartotta annak senki, mint ahogy a kormányzó tiltakozott volna elsőként, ha valaki az ő államát „demokráciának” nevezte volna.)

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.