CÍMKÉP: Zbigniew Brezinski, az amerikai elnök 1977–1981 közötti nemzetbiztonsági tanácsadójának „Amerika egyedüli globális szuperhatalomként való megjelenése most elengedhetetlenné teszi az Eurázsiával kapcsolatos integrált és átfogó stratégia kidolgozását” című cikkének illusztrációja Oroszország lehetséges felosztásáról a Foreign Affairs 1964. március 1-jei számából. Mint látható, Kelet-Európát Ukrajnával, Oroszországot a Fekete-tengertől elszigetelésével, a Kaukázussal már akkor az Atlanti-Európához rajzolták – Mára annyira ráégett az Ukrajna felhasználásával kirobbantott proxy-háború, az USA-t annyira megterhelik az európai és közel-keleti kötelezettségek, hogy szabadulni akar ezektől, mert a Csendes-óceáni térségben dől el világhatalmi szerepének sorsa.
Az elemzők nyomán az internet népe, szocializáltságára, anyagi érdekeire visszavezethető indítékai nyomán, illetve a manipulálása során kialakult-kialakított elkötelezettségének megfelelően, korábban Joe Bident, aztán Donald Trumpot emlegette és emlegeti a megoldások embereként, avagy őrültként, tehetetlen bábként. Eközben, a politikához vallásos hithez hasonló viszonyulás miatt, leginkább az marad feltáratlan, hogy
minden amerikai elnök az őt a választási cirkuszokban irdatlan összegekkel pozícióba juttató, mögötte álló, tőkésoligarchia érdekeit képviseli.
Ha innen nézem, akkor jóval egyszerűbb a képlet. Nyilvánvaló, hogy
(1) a washingtoni kormányzatoknak – Theodore Rooseveltre visszavezethetően, az 1900-as évek (!) elejétől – az 1990-es évektől felgyorsítva az volt a megbízatásuk, hogy a megelőző évtizedekben kidolgozott forgatókönyvek alapján, Ukrajna felhasználásával háborút kirobbantva meggyengítsék Oroszországot, illetve ezzel párhuzamosan elvágják a Kínától Oroszországon át az Európai Uniót magában foglaló térség, vagyis Eurázsia üzleti kapcsolatainak szálait, blokkolják a kelet–nyugati, illetve az észak–déli energiaellátási rendszereket és közlekedési hálózatokat;
(2) kiiktassák a versenyből az Európai Unió országait, azokban gazdasági visszaesést, s ennek nyomán társadalmi feszültségeket idézzenek elő, aminek következtében az USA-ba lehet áramoltatni a szellemi erőforrásokat, a tőkét;
(3) minthogy az USA energiaellátását és áruszállítási útvonalait nem érinti, a Dél-Kaukázustól a Közel-Keleten át egészen a Hormuzi-szorosig minden országot, országcsoportot ki kell játszani a másik ellen, hogy egyrészt egymással legyenek elfoglalva, másrészt ezzel is gyöngüljenek az észak-afrikai, az eurázsiai, illetve a tágabb értelemben vett ázsiai gazdaságok.
Az 1990-es évektől ebben a térségben kirobbantott csaknem összes helyi, illetve regionális konfliktus mögött tetten érhetők a washingtoni és New York-i központú nyugati-globalista erők képviselői, megbízottjai.
A miért?-re az a válaszom, hogy az USA hatalmi körei úgy akarnak szabadulni a II. világháború után kialakult viszonyok béklyóitól, hogy Amerika hátában ne foghassanak össze komoly gazdasági és katonai cselekvésre képes szereplők. Ily módon a világbefolyás első helyéért való küzdelemben végre a Csendes-óceáni gazdasági térségre koncentrálhatna az Egyesült Államok uralkodó osztálya. Ennek ugyanis dollárezermilliárdokban mérhető a haszna. Mindez jól kirajzolódik az amerikai kormányzatoknak az 1945 után máig nyilvánosságra szánt dokumentumaiból, az elnökök és tanácsadóik nyilatkozataiból, műveiből. A többi pedig szócséplés…
