Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin az egykor Oroszországtól vásárolt, mai Egyesült Államokbeli Alaszkába, 2025. augusztus 15-re tervezett csúcstalálkozóján az orosz delegáció tagja lett a címképen látható Kirill Dmitrijev, az államfő külföldi befektetési-gazdasági együttműködési különleges megbízottja. Ehhez képest csupán az Ukrajna területén folyó háború beszüntetésével, jegelésével kapcsolatban kíséri fokozott várakozás a találkozót. Mintha az is elsikkadna, hogy úgy tudni, semmilyen írásos megállapodást nem készítettek elő a felek. Azon túl, hogy épp a legbefolyásosabb európai vezetők állnak ki leghangosabban Ukrajna katonaállamként való felhasználása mellett – amit aligha elleneznek a meghatározó amerikai tőkés körök – magam nem lepődnék meg, ha azon túl, hogy nyitva hagynák az ajtót az újabb eszmecserékre, miközben az ukrajnai hadiüzemek. főleg katonai célpontok, illetve az oroszországi városok elleni támadások és a hadműveletek folytatódnak, továbbra is a saját vasukat ütnék mindketten. Hogy mi lehet ez a vas? Európai összefüggéseket is említve próbálok rá válaszolni egy hozzám intézett kérdés kapcsán. (Fotó: Roman Naumov / URA.RU / Global Look Press)
Vajon Európa vezető politikusai/újságírói miért nem jutnak el addig, ameddig eljutottál a „Nem minden ukrajnai (terület) ukrán” című, 1357., az ukrajnai helyzet történelmi-politikai hátterét megvilágító Bekiáltás-elemzésedben? – kérdezte ismerősöm, aki egy időben a nagypolitika küzdőterén is vitézkedett. Természetesen, válaszoltam neki. De mert mostanában mások szintén fordulnak hozzám hasonló felvetésekkel, közreadom a viszonylag rövid, bár helyenként sűrű mondatokkal terhelt feleletet. Íme:
(1) ...mert van az a pénz, hiszen sokan, az európai vezetők közül többen a családjukon keresztül is, a globális transzatlanti nagytőke zsebében vannak. Márpedig annak az az érdeke, hogy gazdasági eszközökkel, de a múltba visszanyúló, most is készenlétben tartott tervek szerint akár az ország részekre bomlasztásával előbb-utóbb ellenőrzése alá vegye az oroszországi–ukrajnai, s immár a közép-ázsiai posztszovjet térség erőforrásait.
Lásd az ukrajnai termőföldekből kihasítással kapcsolatos korábbi, sikeres manővereket, továbbá Biden, illetve Trump kijevi palagáz- és ritkaföldfém-ügyleteit. A jelenlegi amerikai elnök ukrajnai megállapodásai immár a szállítási, az energetikai, a kikötői infrastruktúra ellenőrzésére is kiterjednek. Az ő szemszögéből a feladat a háború olyan keretek közé szorítása, hogy a bányákat művelésbe lehessen venni, amit az amerikai elnök egy nyilatkozatában az orosz oldalnak is felkínált a Moszkva által elfoglalt területeken. Nézetem szerint, az USA nézőpontjából ez a pénteki Trump–Putyin-csúcs központi kérdése, illetve az amerikai és az orosz cégeknek a jelenleg is zavartalan űripari, atomenergetikai kooperációja melletti további együttműködésének előkészítése, az amerikaiak visszaengedése az orosz piacra.
Ezt jelzi az orosz tárgyaló delegáció összetétele. A külügy-, a védelmi miniszter és mások mellett helyet kapott benne Anton Sziluanov, a pénzügyi tárca első embere, nem utolsó sorban pedig Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap vezetője, az államfő külföldi befektetési-gazdasági együttműködési különleges megbízottja is. Egyébként az orosz delegációnak több, az amerikai szankciós listán szereplő tagja lesz. Nekik ebből az alkalomból külön felmentést adtak a beutazáshoz. Ami ezen túlvan: Európa hadd finanszírozza az ukrajnai fegyverkezést, hiszen annak a pénznek jelentékeny hányada úgyis amerikai cégeknél köt ki.
Mindkét, egyenlő atomütő-erőt képviselő hatalom vezetőjének törekvése lehet, hogy a nagy világátrendezés közepette elkerüljék a közvetlen összecsapást. Más kérdés, hogy Moszkvát ez nem igazán elégíti ki. A Kreml vezetői országuk biztonságára fókuszálnak. Arra, hogy az 1991-es ukrajnai népszavazás, majd az erre épült, később felülírt alaptörvény és alkotmány szerint garantálják a nyugati szomszéd semleges státuszát, azt, hogy a területén nem állomásozhatnak más államok fegyveres erői.
Ezen kívül ismét felvethetik, hogy meg kell szűnnie az ukrajnai, még mindig több milliós orosz lakosság üldözésének, az orosz nyelv kiiktatásának, az orosz kultúra erőszakos felszámolásának, a műemlékek megsemmisítésének, a sírok felforgatásának, a moszkvai patriarchátushoz ragaszkodó papok és hívek üldözésének. Aztán ott a több ezer szankció, a nyugati bankokban lefoglalt hatalmas összegek, az USA-ban konfiskált orosz diplomáciai épületek kérdése is, hogy csak néhány olyan témát hozzak ide, amiről a magyar lakosság többsége még csak nem is hallott-hallhatott.
(2) ...mert mindezek – és a kínai összefüggések – miatt az Oroszországra nehezedő nyomást Washington egyáltalán nem fogja csökkenteni.
Ukrajna, Moldova, Grúzia után, az amerikai tőkés érdekköröket képviselő kormányzati intézmények, titkosszolgálatok, alapítványok erősen nyomulnak a Dél-Kaukázusban, továbbá az ettől keletre eső térségben, többek között Kazahsztánban. Moszkva és Peking ellenében a közvetlen gazdasági befolyás erősítése az egyik cél. De ezeket az országokat, az ottani, már ma is felduzzasztott létszámú amerikai nagykövetségeket bázisként használhatják ahhoz is, hogy titkosszolgálati eszközökkel, információs hadjárattal folytassák Oroszország belülről való bomlasztását. Ugyanakkor beszédes az augusztus 8-án, Washingtonban (!) Azerbajdzsán és Örményország által aláírt megállapodás is.
Nem nagy dolog átolvasni a szövegét, amit mindkét fél nyilvánosságra hozott. Kiviláglik belőle Washingtonnak az a törekvése, hogy délről is csökkentsék Oroszország mozgásterét. Adott esetben elvághassák az Irán, az India felé vezető, a Kaszpi-tengert is érintő szállítási útvonalaktól. Azerbajdzsánban folyik a hadsereg és a flotta úgymond török minta alapján való átszervezése, illetve előkészületek történnek támaszpontok kiépítésére. Minthogy Törökország a NATO tagja, fegyveres ereje a NATO rendszerének része, nyilvánvaló, hogy mit jelent a török minta. Akárhogy is, lassan teljesen bezárul az Oroszországot körbefogó amerikai támaszpont-gyűrű.
(3) ...mert, visszatérve az európai politikusokra, ők az Európát az USA nyomulása miatt is fenyegető gazdasági-pénzügyi válság hatásainak tompítását a hadiipar felfuttatásától remélik, egy részüket azonban a revánsvágy is vezérli.
Különösen a német származásúak, s hozzájuk kapcsolódva, a holokausztban, a II. világháború alatti pogromokban jócskán közreműködött baltikumiak mai utódai – bár közülük például az észt Kaja Kallas, az EU jelenlegi külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének apja a Szovjetunióban a Legfelsőbb Tanács tagja, tehát országgyűlési képviselő is volt, így Ursula von der Leyen eme egyre inkább súlytalannak bizonyuló választottja gyerek- és kamaszkorában aligha szenvedett nagyon a szovjethatalom alatt – meglehetősen aktívan támogatják az Oroszország elleni fegyverkezést.
Az ok: szerintük a Szovjetunió, illetve a cári és a putyini Oroszország ugyanannak az imperialista államnak a különböző formája. A Szovjetuniótól vereséget szenvedett náci, illetve fasiszta elődök, nem egyszer magas rangú katonatisztek, tábornokok mai unokái szinte történelmi kötelességüknek tekintik, hogy revánsot vegyenek, aminek hol nyíltan, hol burkoltan hangot is adnak. Hozzájuk hasonlóan motiváltak az anno a náci német hadsereget kiszolgáló baltikumiak utódai, akiknek nagyapái külön kérés nélkül is irtották a zsidókat, részt vettek a civil lakosság elleni tisztogatásokban és a partizánvadászatban.
Az unokák nyilvánosan is hősökként emlékeznek a szovjethatalom alatti megtorlás által érintett felmenőikre, ezért akarnak bosszút állni úgymond az oroszokon. Az oroszokon, holott ők bizonyosan tisztában vannak azzal, amivel sok magyarországi sem, hogy a szovjetállam is, hadserege is soknemzetiségű volt, akár felsőbb vezetői köre. Maga Sztálin ugyebár grúz–oszét származású, Hruscsov és Brezsnyev ukrán, és utánuk sorolhatnánk szinte a végtelenégig a politikai és a központi bizottság tagjait, a minisztériumok, a főhatóságok különféle etnikumokhoz tartozó irányítóit.
(4) Az a felelős újságírás mint olyan, amiben mi gondolkodunk, mára lényegében megszűnt.
Már ha néhány kiváló művelőjétől eltekintve, valaha is az volt. Ezen belül a magyarországi sajtó, a kormányhoz való viszonyától függetlenül, a nemzetközi híreket tekintve szinte száz százalékban a célzatosan kiválogatott nyugati közlések fordítógépezetévé züllött…
Ritkán szoktam már-már cikket kanyarítani a hozzám érkezett kérésekre adott feleleteim részletes közlésével. De ha már megtettem, a mai nap – Déry Tibor nevezetes hordalék-sorozatainak parafrázisával – jó értelemben vett hordalékai között volt egy másik is, az egyik Facebook-oldalamon. Ebben V. G. egy Ukrajnával kapcsolatos régi vitánkat idézte fel ily módon:
„Sok évvel ezelőtt több pengeváltást folytattunk, mert ellenkező véleményen voltunk és Ön –becsületére szólva – hajlandó volt a polémiára. Mára eljutottunk odáig, hogy minden mondatával egyetértek, amit az ukrajnai háborúval, annak az okairól ír és amit röviden összefoglalva úgy fogalmazhatunk meg, hogy Putyint olyan helyzetbe kényszerítették a nyugati hatalmak, hogy más választása nem maradt, mint a beavatkozás. Kár, hogy ezt a magyar kormány – kényszerítő körülmények hatására – ilyen nyilvánvalóan és egyértelműen nem mond(hat)ja ki, mert ezt mindenkinek kristálytisztán látnia kellene. Köszönjük a felvilágosító munkát!”
Én pedig köszönöm a több mint korrekt visszajelzést! Ha mások is kulturált hangvételt ütnének meg a vitákban, még a Bekiáltás cikkeihez való itteni hozzászólási lehetőséget is visszaállítanám, mert nekem is jól jönne olykor a polemizáló, ellenérvekre épülő visszajelzés. Kár, hogy az interneten azt tapasztalom, ennek még nincs itt az ideje. #
