CÍMKÉP: A világnak a globális tőke érdekében történő kirablásának eszközei, a Világbank, az IMF oroszországi, közép-ázsiai, lengyelországi, ukrajnai szakértőjeként is ténykedett Bokros Lajos.
Ám hiába a szakértelem, a rálátás. A Klubrádióban vele folytatott beszélgetésben fel sem vetődött, hogy a gazdasági-pénzügyi válság talaján hovatovább mindenütt tapasztalható fasizálódásnak – jelentsen ez bármit – nem egyszerűen az államok élén álló személyek – Putyin, Trump, Hámenei, Netanjáhú, Erdoğan és mások – az okai. Ezzel a szűklátókörű magyarázattal az érte rajongókban és az őt gyűlölőkben maga is dühös indulatokat korbácsolt fel, miként az kiderül a rádió Facebook-oldalán olvasható ismertetőhöz fűzött kommentekből. Az alábbi cikk a Magyarországon is tapasztalható feszültségek, válságjelenségek, a fasizálódás személyeken túli okait igyekszik felvillantani. (Fotó: Mátyus László)
Bokros Lajos közgazdászt, egyetemi tanárt, politikust, 2009–2014 között európai parlamenti képviselőt, 1995. március 1-jétől egy éven át a Horn-kormány második pénzügyminiszterét, az 1990-es évek magyar költségvetési kiigazítási csomagjának névadóját, a Közép-európai Egyetem (CEU) korábbi vezérigazgatóját, két egyetem tanárát szólaltatta meg Szénási Sándor, a Klubrádió általam közéleti témákban legfelkészültebbnek tartott műsorvezetője augusztus 11-én. Tette ezt új műsorában, a Vándorévekben, amelyben ismert személyeket lát vendégül. Arról kérdezi őket, miként élték meg a rendszerváltás előtti, közbeni és utáni időszakot, különös tekintettel az utóbbi tizenöt évre. Ám hiába értékelem nagyra a riporter képességeit, műveltségét,
ezt a műsorát nem várom akkora érdeklődéssel, mint az előzőt, a Három az igazságot, amelyben Hatos Pállal és Spiró Györggyel tárgyalta meg irodalmi múltunk csak bennfentesek által ismert részleteit az írók, költők korába ágyazott összefüggésekkel.
A Vándorévekkel kapcsolatos viszonylagos közönyöm magyarázata: Szénási eddig csak olyanok életútját tárta elénk, akiket korábban már többször megszólaltatott, s akiket magam is többször hallottam nyilatkozni a magyarországi rendszerváltás–rendszerváltozás félresikerült voltáról, noha anno, a saját területén mindegyiknek meghatározó szerepe volt. Újból és újból kiderül, hogy kudarcként élték és élik meg a történteket. Egyébként általában kitűnően érzik magukat, teljes anyagi biztonságban élnek. Ám az ellentmondás oka rendszerint feltáratlan marad.
Mindemellett azért is elmarad az újdonságélmény, mert Szénási – és az ő rádiója – szinte kizárólag csupán a hozzá hasonló, neoliberális felfogású interjúalanyokat hív meg. Márpedig ők számára sem okozhatnak meglepetést, nem jelenthetnek szellemi kihívást, ami miatt enyhe unalom lengi át a mondatfolyamokat. Ebből következően a hallgatóknak is csak az a része kedveli ezeket az adásokat, akik kortársként többé-kevésbé részesei voltak úgymond a történelemnek, és szeretik újra meg újra meghallgatni a korabeli események értelmezését, átértelmezését. Odáig azonban még az általam hallott beszélgetések egyikében sem jutottak el a szereplők, hogy felismerjék–felismertessék:
lehet valaki zseniális és jószándékú szakember, végső soron a struktúrák jelölik ki a mozgásterét a közéleti-politikai–gazdasági térben.
Ez a gondolat a Bokros-interjú során sem vetődött fel. Holott, ha valakinek, neki igazán el kellett gondolkoznia erről. Hiszen kivételes képességű és szorgalmú emberként már 1976-ban, harmadéves egyetemista korában ösztöndíjasként tanulmányozhatta a katonai diktatúrából a polgári demokráciába átvezető útnak, ott Amerikai-ellenességgel párosult körülményeit. 1985-ben, Washingtonban, a Nemzetközi Valutaalap tanfolyamán vehetett részt, s többször ténykedett a globális tőke érdekében a világ kirablásának legfőbb eszköze, a Világbank, az IMF oroszországi, közép-ázsiai, lengyelországi, ukrajnai szakértőjeként.
Arról sem hallottunk mélyelemzést, miért csak egy évig húzta a pénzügyminiszteri bársonyszékben? Mi volt annak a társadalmi-politikai oka, hogy bár a Kádár rendszer utolsó évtizedében két, a tűzhöz igencsak közelálló intézményben, a Pénzügyminisztérium kutató intézetében, a Nemzeti Bank főosztályvezető-helyetteseként valóban elsőrangú szakértővé képezhette magát, pénzügyi táracezetői időszakában gyorsan erodálódott. Bő félév alatt elérte, hogy ő legyen a legkevésbé népszerű politikus az 1995. októberi kilenc százalékos elismertségi-kedveltségi értékkel. Ennek őt érintő személyes vonatkozása: a korábban hatalmas költségvetési mérleghiányt kemény pénzügyi megszorításokkal tervezte felszámolni, amit a nyugati pénzügyi intézmények és a külföldi befektetők üdvözöltek, ám
kemény kritikával illették érte a hazai politikusok, közgazdászok, alkotmányjogászok – ki-ki a szakterületének megfelelően.
Rontott a megítélésén az is, hogy a Budapest Banknak titokban 12 milliárd forintot juttatott. Azt tartotta: ezzel méltánytalanságot orvosolt. Csakhogy a miniszterré kinevezése előtt éppen az ettől a banktól való távozásakor 16 millió forint „végkielégítést” kapott akkor, amikor országosan a havi átlagkereset 38 ezer 900 forint volt. Intézkedéseinek egy részét megsemmisítette az alkotmánybíróság. Radikális döntései ellen az egyetemisták és a nagycsaládosok is tiltakoztak. Magam, Kisvárdán, egy nagygyűlésen voltam fültanúja annak, miniszterként hogyan győzködte a munkásokat, a vasutasokat arról: a jövő érdekében meg kell hozniuk az életszínvonalukban bekövetkező visszaesés áldoztatát. Mit ne mondjak: a jelenlévő több száz ember nem volt nagyon lelkes.
A klubrádiós interjúban azonban ezek nem jöttek elő. Ugyanúgy, mint az általam a Vándorévek műsorban eddig hallott beszélgetésekben is csupán odáig jutottak a megszólaltatottak, hogy Orbán Viktor… Azt sugalmazták, hogy szinte 1990-ig visszamenőleg, egyedül O. V. a felelős azért, ami Magyarországon és Magyarországgal történt. Érdemi nemzetközi kitekintésre, pláne a magyarországi helyzetnek a kapitalizmus viszonyaiból való levezetésére kísérlet sem történt. És ez a további oka annak, amiért lényegében érdektelennek tartom ezeket a nagyjából ötven perceket. Mert
kapitalizmuskritika nélkül, a mégoly tisztességes szándékból is óhatatlanul propaganda lesz; a kapitalizmus elfogadtatásának propagandája.
Bokros mentségére, minden szavából kiviláglik, hogy ő még hisz a tiszta kapitalizmusban. Ennek következtében ezúttal is azt sulykolta, hogy az adott társadalmi-gazdasági keretek között lényegesen jobban alakulna a helyzetünk, ha nem lenne a néhány kerékkötő, a hatalmával visszaélő, a folyamatokat a fasizálódás felé terelő hatalommániás, elsősorban is Orbán Viktor.
Szénási jóvoltából ugyan az interjúban felsejlett, hogy talán az USA-ban szintén efelé tartanak, mert Trump… De aztán ez kibeszéletlen maradt. Lehet ezt ráfogni a beszélgetésre szánt idő hiányára. Akárhogy is, ha a szereplők elég bátrak lettek volna ahhoz, hogy szembenézzenek a centrumországok jóléti válságával, s azt firtatták volna, hogy ennek világszerte milyen mélyebb, a kirakatba helyezett vezetőkön túlmutató okai vannak, akkor lett volna esély arra, hogy felfedezőútra vigyék a hallgatóságot.
Ám eszükbe sem jutott, hogy sem a nyugati világban, sem a Magyarországon tapasztalható feszültségeket az immár jó ideje tartó gazdasági-pénzügyi világválsággal kapcsolják össze. Ha ez bekövetkezik, az okok között bizonyára megemlítették volna a III. ipari forradalmat. Azt, hogy a digitális kapitalizmusra való áttérés folyamatában a korábbi termelési módhoz kapcsolódó emberi viszonyokat új értékrend, új, ma még átláthatatlan, de kétségtelenül baljósnak látszó viszonyok váltják fel, amire a kormányoknak, a társadalmaknak, az egyéneknek egyaránt készülniük kellene.
Ha van ma közszolgálati médiafeladat, amit olyan kvalitású szakértők bevonásával kellene feltárni, illetve szembesíteni őket a hiteik és a valóság közötti ellentmondásokkal, mint amilyen Bokros is, akkor az éppen ez! Nem tudom eldönteni, hogy ez azért maradt-e el, mert
Bokros Lajos maga is beleragadt a neoliberális globálkapitalizmus-eszmény mocsarába, s azt gondolja, amit Francis Fukuyama, hogy ezzel itt a „történelem vége”, s az ehhez való ragaszkodást kell képviselni minden erővel az egész Földkerekségen, vagy mert a Szénási Sándor felfogása szerinti beszélgetésvezetés egyszerűen nem teremtett lehetőséget arra, hogy a fentebb felsorolt szempontok előkerüljenek?
E korlátok között arra a kérdésre is csupán érzelmek által vezérelt, végsősoron néhány személyre – Vlagyimir Putyinra, Donald Trumpra, Ali Hámeneire, Benjámín Netanjáhúra, Recep Tayyip Erdoğanra és másokra – fókuszáló, a lényeget elfedő válasz adható, hogy mi az oka a fegyverkezés eszelőssé válásának, a glóbuszunkon ebben a pillanatban is zajló félszáz kisebb-nagyobb háborúnak, amelyekhez nagyrészt a legfejlettebb országok hadiipara szállítja a muníciót. Ha legalább az kimondatna, hogy a fegyverek ellenértéke az extraprofittal a tőketulajdonosok bankszámláján landol..!
Ha ezzel rendszeresen előállnának a nagy nyilvánosságban megszólalók – amire ebben az interjúban sem került sor –, akkor el lehetne jutni annak a régebben közismertnek tekintett, mára szinte elfeledett törvényszerűségnek a kimondásáig, hogy a kapitalizmus szükségszerűen fasizmusokkal, háborúkkal küzdi le a meg-megújuló válságokat. Miként József Attila írta 1930-ban: „Tőke és Fasizmus jegyesek / Minden külön értesítés helyett”. De hogy is várhatnám el e két férfiútól, hogy a saját eszmei platformjáról kimondja ezt? Csakhogy szólnom kell nekik, s követőiknek:
enélkül mellébeszélés minden részlet, amit összehordanak Magyarország elmúlt évtizedeiről, benne – a kapitalista világban mindenütt tapasztalható folyamatoknak megfelelően – a kétségtelen fasizálódásról.
Bokrosnak és Szénásinak mindössze annyi volt a mondanivalója a magyarországi rendszerváltás-rendszerváltozás kudarcos voltáról, hogy az egészről Orbán, illetve az általa követett Putyin tehet, aki a fasisztoid Alekszandr Dugin munkáiból töltekezik. Ez a leegyszerűsítés már csak azért is elképesztő, mert Bokros, miként erről a műsorban beszámolt, a jelcini időszak végén, Moszkvában a Világbank megbízottjaként maga is megtapasztalta azt a létbizonytalanságot, a közbiztonság teljes hiányát, ami milliók és milliók életét tette tönkre, illetve sokak halálát okozta.
Ez volt a következménye az odavezényelt neoliberális tanácsadók közreműködésével Oroszország úgymond piacgazdaságra való átállításának. Valójában a szinte osztállyá szerveződött, orosz és minden más nemzetiségből létrejött kommunista párti, az állami vagyonba beült, hirtelen mesésen meggazdagodott korábbi nómenklatúra, és a hozzá kapcsolódó helyi szerencselovagok, továbbá a nyugati üzletember-rablók mesterkedésének. Utóbbiak közreműködésével roppant értékek kerültek az országon kívülre, miközben kisemmiztek több mint százmillió embert. Ehhez képest hihetetlen volt érzékelnem,
mennyire nem fogadja el Bokros, hogy az oroszországi tömegek miért bizalmatlanok azokkal szemben, akik a nyugati liberális minták követését ajánlgatják nekik. S hogy miért állnak ki Putyin mellett, akiben a biztonság, a foglalkoztatás, a biztos jövedelem, az ország fejlődésének, mindent egybe vetve, nemzetközi tekintélye növekedésének zálogát látják.
A mellébeszélés, az elhallgatás, a tőkefolyamatok következményeinek feltárása helyett az államok, a pártok vezetőinek cselekedeteire a bulvár szintjén koncentrálás következménye ezúttal is az indulatok felkorbácsolása lett. Elég belenézni a Klubrádió Facebook-oldalán közzétett közleményhez fűzött hozzászólásokba. Ki Bokrost ócsárolta olykor nyomdafestéket nem tűrő szavakkal, ki ugyanőt már-már istenítette. S persze pro és kontra előjött Orbán is, anélkül, hogy rajtam, s még néhány más kommentelőn kívül a döntő többség a hátteret firtatta volna. Merthogy nem csak a valódit kellene mondani, hanem az igazat! – ami a műsorkészítők, a tartalomgyártók, a politikusok, a szakértők felelőssége lenne.
Hogy mást ne mondjak, a beszélgetésben szóba sem került a Washingtonhoz kapcsolódó, fegyverekkel, amerikai támaszpontok tömegével támogatott transznacionális tőke világszerte tapasztalható, országok tömegét szétromboló, közben általános jólétet, polgári demokráciát, szabadságot ígérő nyomulása. Pontosabban, szóba került a nyugati demokratikus és jóléti aspektus, de annak csupán remélt előnyeit felvillantva, a pusztítással, az emberek millióinak halálával, nyomorával, földönfutóvá tételével járó következmények nélkül.
Ebben a felfogásban mindennek Magyarország „Orbanisztánná” tétele az alfa és az ómega. Miként a jeles közgazdász meglebegtette: ha ez nem következett volna be, akkor tán még az Ausztriához való felzárkózás sem tűnne annyira lehetetlennek. Bokros talán maga sem vette észre, hogy eközben önellentmondásba keveredett. Hivatkozott Szűcs Jenő történészre, aki korszakos, „Vázlat Európa három történeti régiójáról” című tanulmányában többek között részletesen elemezte a Nyugat-Európában a világi és az egyházi hatalommegosztásra, az autonóm városokra, a polgári rendek testületekként kiharcolt jogaira épülő, már a mi Honfoglalásunk előtt megalapozott fejlődési modellt. Bokros szerint
ezt az eszményt kellene követnünk, csupán azt hallgatta el, hogy Szűcs kivételesnek tekintette ezeket a nyugati viszonyokat.
Ezen túlmenően, a beszélgetés megkerülte az európai centrumországok, illetve félperifériájuk, perifériájuk történelmileg meghatározott, a kapitalizmusban egyelőre megváltoztathatatlannak látszó viszonyát. Azt, hogy térségünk országai közül egyik sem érhette utol a korábban is a környezetéből, félgyarmataiból odaáramlott értékek révén meggazdagodott Ausztriát, aminek kulturális aspektusai is voltak és vannak. Sőt, egyelőre bizonyosan fenn is maradnak, akárkik vezetik a közép- és a kelet-európai országokat.
Hiszen a nyugatiak szerezték meg a piacainkat. A legtehetségesebbeket, a leginkább vállalkozó szelleműeket százezrével csábítják el mindenünnen. Az eredendő helyzeti előny miatt egyszerűen jobb lehetőségeket biztosítottak számukra, akik aztán ott termelik meg az értéktöbbletet, itthon pedig, miként egész Kelet-Európában, egy roncsolódó társadalom marad utánuk, öregekkel, gyakran felügyelet nélkül maradó gyerekekkel.
Aki erről nem beszél, csak az Orbán-rendszer kétségtelen fasisztoid jellegét és a kistelepülésekig kiépült NER-kör visszaéléseiről tud szólni, s meg sem említi, hogy mindez a kapitalizmus talaján törvényszerűen alakul így, az szemfényvesztő, de akár sarlatánnak is mondhatom, mint tette ezt Bokros a Trump-adminisztráció egészségügyi tárcájának vezetőjével kapcsolatban a beszélgetés egyik pontján. Amiből persze nem következik, hogy ne kellene küzdeni azért, hogy emberségesebb, működőbb országunk legyen. Ám ez lehetetlen lesz, ha csak féligazságokkal traktálnak bennünket a megmondóemberek, legyenek azok akár magukat újmessiásként megjelenítők, avagy régi ígérgetők.#
