Gondolatmenetem kiindulópontja, hogy az egykori gyarmatoknak a gyarmatosítóktól való szoros függésének megszűnésével véget ért a kapitalizmus imperialista szakasza. Vége az egy szuperhatalomra épült átmeneti korszaknak is, amelyben

a Washingtonhoz kapcsolódó globalista tőkés körök a pénzügyi rendszeren keresztül tartották ellenőrzésük alatt a világot, s Hollywoodon keresztül adagolták a tömegeknek az ideológiát, befolyásolták életmódjukat még Ázsia és Afrika egy részén is. Mindezt világszerte legalább nyolcszáz közepes és nagyobb, s további kétszáz–háromszáz kisebb katonai támaszponttal biztosították.

Az Egyesült Államokat irányítók már a Barack Obama nevével fémjelzett korszakban készülni kezdtek a változásokra. Építve a Zbigniew Brzezinski teóriájára épülő amerikai egyetemi kutatásokra, elérkezettnek látták az időt, hogy a lépésről-lépésre történt előkészítés után, Ukrajna és a szovjet migránscsoportok felhasználásával, megpróbálják felbomlasztani Oroszországot, hogy megszerezzék az annak erőforrásai feletti ellenőrzést. Abból indultak ki, hogy ezzel kivételesen előnyös helyzetbe hozzák az amerikai érdekeltségeket a kialakuló több pólusú világ gazdasági versenyében.

A határpont: 2014. február 22. Ekkor, Washington szervezésével, államcsínyt hajtottak végre Kijevben. Ennek előzményei, részletei a Bekiáltás előző, az Ukrajna kirablásának további terve című cikkében is megtalálhatók. Az első Trump-kormány alatt sem állt le a folyamat, a Biden-adminisztráció időszakában pedig határozott irányt vettek az Oroszország térdre kényszerítésére irányuló erőfeszítések. Ezzel párhuzamosan megkezdődött az Európai Unió meggyengítése is azzal, hogy

Az már szinte csak ráadás, hogy az alapvetően az USA által kirobbantott észak-afrikai, közel-keleti, közép-ázsiai államcsínyek, kisebb-nagyobb háborúk következményei elől menekülők a nyugat-európai országokban kötöttek ki. Ez – a már nyakunkon lévő, a jövőbeni vélhetően felgyorsuló gazdasági visszaesés miatti társadalmi feszültségekkel párosulva – a jelenleginél is kaotikusabb állapotokat teremt az eddigi jóléti társadalmakban, ami a piaci versenytársként való leértékelődés mellett, közvetve szintén hozzájárulhat az USA helyzetének stabilizálásához. Igaz, ez viszonylag kisebb tétel Amerika világjátszmájában.

Minthogy az orosz erőforrások fölötti ellenőrzés, amelyek birtokában Washington még Pekingnek is diktálhatott volna, sikertelennek bizonyult, a belső és külső pénzügyi–gazdasági–társadalmi válság miatti tömegelégedetlenségnek óhatatlanul hatalomra kellett juttatnia egy olyan kormányzó réteget, amely fő feladatának tekinti, hogy levezényelje az új feltételekhez való alkalmazkodást. Tetszik, vagy nem tetszik, de nem először történik a kapitalizmus történetében, s magában az USA-ban sem, hogy

a demokratikus intézményrendszer paravánja elé sodródnak-állíttatnak azok, akik gyors és határozott, sőt erőszakos intézkedésekre képesek.

Hitler is a kapitalizmuson belül ténykedett, ahogy hajszálon múlt akkoriban, hogy az USA-ban, s részben Nagy-Britanniában a hívei kerülnek hatalomra. Lásd I. William Randolph Hearst! De később is igen jól elvoltak a liberális demokraták a spanyol Francisco Paulino Hermenegildo Teódulo FRANCO y Bahamonde Salgado Pardo de Andrade, a portugál António de Oliveira Salazar, meg a chilei Augusto José Ramón PINOCHET  Ugarte rendszerével. Ráadásul, utóbbit ugyanúgy ők segítették hatalomra, mint az oligarchikus kapitalizmus keretei között 2014-ben, Kijevben a banderista-fasisztákat, akiket a nyugati áldemokraták, köztük a magyarok a demokrácia megtestesítőiként ünnepelnek.

Ily módon Donald Trump és környezetének hatalomra kerülése akár törvényszerűnek is tekinthető. Ami miatt most a fél világ felháborodik – például az úgynevezett demokratikus intézményrendszerbeli egyeztetések helyett a túlburjánzó rendeleti kormányzást, az ellenfelek megosztása érdekében a tudatosan vállalt feszültségkeltést területi igények bejelentésével, bődületes vámtarifák meghirdetésével és a többit –, inkább gondolom a kapitalizmus mostani újabb szakaszában, az állam szerepének megerősödésével járó jellegzetességnek, semmint egy narcisztikus, őrült elme megnyilvánulásának.

Ezért hiábavaló (szemfényvesztés) Magyarországon is rendszerváltásról beszélni például a Tiszát árasztó úrral kapcsolatban. Esetében is legföljebb kormányzási módszerváltásról lehet szó – enyhébb vagy még keményebb felfogású igazgatási módszerekről –, mert

a kapitalizmus kereteiben, vagyis kizsákmányolási-elosztási viszonyaiban gondolkozik ő maga, miként a szigetein jobb időkben reménykedők.

Egyébként, akik Hadházy Ákos és a Momentum felhívására mostanában tüntetnek, mert az szerintük – és szerintem is – levitézlettek helyett maguk akarnak hatalmi pozícióba kerülni. A jobbára tehetősebb családok ifjai szeretnének végre kedvezményezettek lenni, de hogy igazságosabb teherelosztást követelnének, mindenkinek hasonló esélyteremtést, ilyenről nem hallottam. Hogy aztán miért keveredik közéjük néhány idős MSZMP agit-propos – isten bizony, Bolgár úr egyik betelefonálója vallotta meg ezt – gőzöm sincs róla. Ha csak nem az történt, hogy már akkor sem tudta, mit cselekszik, számos Klubrádiót hallgatóhoz, a műsorokba öntudatosan betelefonáló ál-óellenzékivé lett kádári katonatiszthez, munkásőrhöz, akkori párttaghoz, '56 főárama jegyében az államszocializmus rendszerének csupán indokolt jobbításáért agitáló újságíróhoz hasonlóan.

De vissza Trumphoz és intézkedéseihez! Természetesen, annak is igaza lehet, aki úgy véli, hogy a 47. amerikai elnök személyiségét az extremitások jellemzik. Szerintem azonban nagy hibát követ el, ha csupán ezekre fogja azokat a rendelkezéseket, amelyek sokkolják a mai világot, s talán előbb-utóbb az amerikai társadalmat is nagy zavargásokhoz vezető feszültséggel telítik. Félreértés ne essék, a milliárdosok, a részvényesek, s a jövőbeni kényelmes egzisztenciájukat veszélyben érző, (felső)középosztálybeli ifjak ökölrázása még nem ez a helyzet! Mert ahhoz, hogy

a spekulációval, a mesterségesen felpumpált szolgáltatásokkal szemben odahaza megtermelt javakkal állítsák fejlődő pályára az USA-t, olyan drákói intézkedéseket kell hozni, amelyek vélhetően az egész amerikai társadalmat meg fogják rázni az újabb kibontakozásig.

Véget ért az a korszak, amelyben USA a dollárra épülő világhatalmi szerepéből adódóan lefölözhette a másutt megtermelt értékeket, s ez az átlagember viszonylagos jólétét is biztosította. Amerikának rá kell lépnie a keserves kiútra! Feltéve, ha nem akar összeomlani, beszorulni saját határai közé, amelyek átrendezésére, sőt a kilépésre egyébként is elszánhatják magukat egyes tagállamok.

Ha ebből a szemszögből nézzük a Trump nevéhez kötődő, eszeveszettnek látszó villámintézkedéseket – amelyekre nyilvánvalóan előre felkészültek –, akkor van logika ezekben a lépésekben, még ha ellenszenveseknek, sőt károsnak is tartjuk őket. Ép ésszel ugyanis mi sem gondolhatjuk, hogy sokáig fenntartható lesz az amerikai költségvetés csillagászati összegekre rugó hiánya. Nem hihetjük, hogy

nem érett meg az idő a részvénypiaci spekulációval rendkívül túlárazott cégek felrázására, a valóságos teljesítményüktől elrugaszkodott helyett a tényleges értéküknek megfelelő pozicionálásukra!

Innen nézve érthetjük meg – bár okkal háborodnak fel ezen azok is, akik az elmúlt évtizedekben nem láttak kivetnivalót abban, amikor az USA köré tömörült országok több államot vertek szét, százezreket gyilkoltak meg, milliókat tettek földönfutóvá a perifériákon –, hogy a Washington érdekszférájába tartozó tőkések érdekeit szem előtt tartó kormány miért szeretne Grönland révén olcsó erőforrásokhoz jutni, illetve a felértékelődő északi hajózási útvonalat miért akarja ellenőrzése alá vonni.

S mindenekelőtt, miért akarja ellenőrzés alá vonni közvetlen környezetét: Kanadát, Mexikót, a Panama-csatornát a hajdanvolt James Monroe elnök 1823-ban meghirdetett jelszava jegyében: „Amerika az amerikaiaké!", vagyis az Egyesült Államok befolyási övezete, ahol semmi keresn i valójuk nincs az európaiaknak. S hogy ezen is csavarjak egyet a kettős mércét használók ébresztésére: amiként a posztszovjet térségben a befolyásra Moszkva tart igényt. 

A kapitalizmusból következő számos agresszív szándék között végül hadd említsek még valamit. Az új korszakra készülő Trump-adminisztráció feltehetően megpróbálja szétzilálni az eddig babérjaikon ülő, vagy inkább feszengő BRICS-országok szilárdnak korábban sem mondható egységét a nagyságrendekkel eltérően kiszabott vámokkal. Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika elszalasztotta az elmúlt éveket, hogy létrehozzák az egymás közötti kereskedelem intézményeit, mechanizmusait, elszámolási rendszerét, ne adj’ isten a saját pénznemet. Ehhez képest most köreikben szintén megkezdődött a sopánkodás, a kapkodás. Pedig még csak az elején tartunk Amerika újabb vajúdásának.#