Nyomtatás

Célkitűzések

Ezzel a kezdeményezéssel arra kérjük az Európai Bizottságot, hogy vezessen be európai uniós szintű nagyvagyon-adót. Azt javasoljuk továbbá, hogy ez az adó az Unió saját forrásait bővítse. Ez a bevétel lehetővé tenné, hogy az EU a tagállamokkal társfinanszírozásban megerősítse és tartósan megszilárdítsa a környezeti és társadalmi átmenetre, illetve a fejlesztési együttműködésre irányuló uniós szakpolitikát. Ez az adónem az éghajlatváltozás elleni és az egyenlőtlenségek elleni küzdelmet szolgálná, és lehetővé tenné, hogy az e célkitűzések megvalósításához szükséges erőfeszítés méltányosabban oszoljon meg az uniós polgárok között.

Melléklet

Az Európai Uniónak már több mint egy évtizede egyre több – gazdasági, társadalmi, egészégügyi, geopolitikai vagy környezeti – válsággal kell szembenéznie. Az egyre szaporodó válságok a nemzeti kormányok és az Európai Unió által követett gazdasági, költségvetési és szociális politikák csődjének a tünetei. Ezek a tagállami és uniós szintű politikák meggyengítették egészségügyi rendszereinket, a közszolgáltatásokat, a környezetvédelmet, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet stb. Jóllehet az Európai Unió célul tűzte ki, hogy előmozdítja népeinek jólétét, küzd a társadalmi kirekesztés ellen, valamint garantálja a társadalmi igazságosságot és a szociális védelmet (az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikke), intézményei pedig elkötelezték magukat amellett, hogy gondoskodnak a méltányosság jobb érvényre jutásáról, különösen az adóztatás területén, az egyenlőtlenségek folyamatosan nőnek, oly iramban, hogy ma a világ javainak mintegy felét a világ népességének leggazdagabb 1%-a birtokolja, és ugyanez a leggazdagabb 1% több szén-dioxidot bocsát ki, mint az emberiség szegényebbik fele.

Ahhoz, hogy ezeket a problémákat kezelni lehessen, az Európai Uniót sürgősen át kell irányítani az igazságos és demokratikus éghajlatvédelmi átállás útjára. Az utóbbi időben – a klímaválságra, a Covid19-világjárványra, illetve az ukrajnai háborúra válaszul – több olyan európai uniós kezdeményezés is napvilágot látott, amely ebbe az irányba kezdte terelni az uniós szakpolitikákat (zöld megállapodás, Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz, SURE stb.). Ez a polgári kezdeményezés az ezen környezeti és társadalmi átmenetre irányuló szakpolitikák tartós megszilárdítását indítványozza az Európai Bizottság javaslatára bevezetendő nagyvagyon-adó révén. Számos tanulmány – többek között a Laboratoire sur les inégalités mondiales kutatólaboratórium által nemrég készített tanulmány – kimutatta, hogy egy ilyen adónem bevezetésével fel lehetne gyorsítani az éghajlatváltozás és az egyenlőtlenségek elleni küzdelmet. Az adóból származó bevételek az Európai Unió saját forrásait bővítenék, ami lehetővé tenné, hogy az Unió és tagállamai – objektív helyzetük figyelembevételével – közösen finanszírozzák az ökológiai és társadalmi átálláshoz szükséges intézkedéseket.

Az európai uniós nagyvagyon-adó létrehozását már sokan szorgalmazták – civil szervezetek, tudósok és megválasztott képviselők. Nemrég például több mint száz európai uniós képviselő szólította fel az Uniót, hogy vezessen be progresszív adót a rendkívüli vagyonra, és ezt a kérést közgazdászok is támogatták. Az Unióban a multinacionális vállalatcsoportokra vonatkozó globális minimumadóról szóló jövőbeli irányelv azt mutatja, hogy az Európai Unió képes megállapodásra jutni az igazságosabb adózás előmozdítása ügyében. Az Európa jövőjéről szóló konferencia általánosabban fogalmazva az adópolitika harmonizációjának szükségességére és arra hívta fel a figyelmet, hogy ki kell használni az adópolitikában rejlő lehetőséget a környezeti válság elleni küzdelemben.

Az európai nagyvagyon-adó bevezetéséhez három jogalkotási intézkedésre van szükség.

Először is szeretnénk felkérni az Európai Bizottságot, hogy az EUMSZ 115. cikke alapján dolgozzon ki irányelvjavaslatot az európai nagyvagyon-adó létrehozására. Ez a cikk lehetővé teszi a Tanács számára, hogy egyhangú döntéshozatallal irányelveket fogadjon el a nemzeti jogszabályok közelítésére, különösen a közvetlen adózás területén, amennyiben a kérdéses jogszabályok közvetlenül érintik a belső piac megteremtését vagy működését. Márpedig a tagállamok között az ultragazdagok megadóztatása terén tapasztalható különbségek nagy valószínűséggel fokozzák az Unión belüli adóversenyt és torzítják a belső piacot. Szükségszerű tehát a belső piacon, hogy a tagállamok közös stratégiai közelítésmódokat fogadjanak el és összehangolt módon lépjenek fel annak érdekében, hogy maximalizálják a nagyvagyon-adó bevezetésének kedvező hatását.

Felkérjük továbbá az Európai Bizottságot, hogy az EUMSZ 311. cikkének harmadik bekezdése alapján tegyen javaslatot az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről szóló, 2020. december 14-i (EU, Euratom) 2020/2053 tanácsi határozat módosítására. E módosítás célja, hogy az európai vagyonadót be lehessen illeszteni az Európai Unió saját forrásainak rendszerébe. Ez a módosítás ezenkívül megfelelne az európai intézmények által 2020 óta kinyilvánított azon igénynek, hogy új saját forrásokkal bővítsék ezt a rendszert, különös tekintettel arra, hogy eleget kell tenni a Bizottság által az európai helyreállítási terv (RRF) finanszírozása céljából vállalt pénzügyi kötelezettségeknek.

Végezetül gondoskodni kell arról, hogy a nagyvagyon-adóból származó saját forrás a méltányos ökológiai és társadalmi átállást szolgálja az ezen célokra irányuló uniós és tagállami szakpolitikák finanszírozása révén. Ezért arra kérjük az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő rendeletjavaslatokat a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Alap, valamint a zöld megállapodáshoz és a kohéziós politikához kapcsolódó alapok megerősítése érdekében. E tekintetben az ezen alapokra vonatkozó alaprendeletek – nevezetesen az (EU) 2021/1056 és az (EU) 2021/241 rendelet – módosítására lesz szükség, és a kohéziós politikára lehet támaszkodni (az EUMSZ 175. cikkének harmadik bekezdése). E célból esetleg más jogalapokat is figyelembe lehet venni, például a környezetpolitikára (az EUMSZ 192. cikkének (1) bekezdése), a foglalkoztatás- és szociálpolitikára (az EUMSZ 149. és 153. cikke) és a fejlesztési együttműködésre (az EUMSZ 209. cikke) vonatkozó rendelkezéseket."

Aláirással támogatàs itt: https://citizens-initiative.europa.eu/initiatives/details/2023/000006_hu

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

eu-i kezdeményezés 2024-07-22  https://www.tax-the-rich.eu/