Tavaly decemberben az Európai Bíróság úgy döntött, hogy egyes magyar menekültügyi jogszabályok sértik az uniós jogot.
(Fotó: picture alliance/dpa/AFP Pool/AP)
Az Európai Bíróság (EB) pénzügyi szankciókat szabott ki Magyarországgal szemben menekültpolitikája miatt. A luxembourgi bírák úgy döntöttek, hogy az országnak 200 millió eurót és minden egyes késedelmes nap után napi egymillió eurós kényszerítő bírságot kell fizetnie, mert nem hajtotta végre a menekültügyi rendszerrel kapcsolatos legfelsőbb bírósági döntéseket. A szerződésszegés abban állt, hogy Magyarország szándékosan kijátszott egy közös uniós politika alkalmazását. Ez az uniós jog teljesen új és kivételesen súlyos megsértését jelenti - közölte a testület.

POLITIKA 17.04.24
"A saría és a diktatúra között" Orbán és társai - Európa jobboldala az "epicentrumban" találkozik
Magyarország jobboldali nacionalista kormányát gyakran bírálta az EU Bizottsága a merev menekültpolitikája miatt. Korábbi ítéleteiben az Európai Bíróság már a magyar menekültügyi rendszer jelentős részeit jogellenesnek nyilvánította. A mostani ítélet hátterében az EU Bizottság 2022-ben benyújtott panasza áll. A brüsszeli székhelyű hatóság a nemzetközi közösségben a közös jog betartását ellenőrzi. Az uniós bizottság megállapította, hogy Budapest nem hajtotta végre kellőképpen az Európai Bíróság egy korábbi, 2020 decemberében hozott ítéletét a magyar menekültügyi rendszerrel kapcsolatban.
A bírák ekkor döntöttek úgy, hogy különböző rendeletek sértik az uniós jogot. Ezek közé tartoztak a Szerbiával közös határon lévő, mára már bezárt tranzittáborok eljárásai is. Az új szabályok akkor úgy rendelkeztek, hogy a védelmet kérő embereknek előzetes eljáráson kell átesniük a magyar nagykövetségeken, mielőtt beléphetnek Magyarországra, hogy menedékjogot kérjenek. Ezt a szabályozást is hatályon kívül helyezte tavaly az Európai Bíróság.
Jelentős fenyegetés az EU egységére nézve

POLITIKA 28.06.23
Magyarország elutasítja az uniós kompromisszumot Orbán: nem támogatja a menekültek elosztását
A jelenlegi eljárásban az EU Bizottsága kifogásolta, hogy Magyarország még a 2020-as ítélet után sem hozta meg a szükséges intézkedéseket a menekültügyi eljáráshoz való hatékony hozzáférés biztosítása érdekében. A bírák most nagyrészt egyetértettek ezzel: Budapest megsértette a nemzetközi védelem területén való őszinte együttműködés elvét és a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérésére vonatkozó szabályokat. Ez a magatartás jelentős veszélyt jelent az uniós jog egységére.
Nem Magyarország az egyetlen ország, amelyet az elmúlt években megbírságoltak. Lengyelországot 2021-ben az Európai Bíróság napi egymillió euró megfizetésére kötelezte, mert nem hajtotta végre a legfelsőbb bíróság egy vitatott igazságügyi reformmal kapcsolatos ítéletét. Az összeget később megfelezték.
Forrás: ntv.de, lno/dpa
Forrás: https://www.n-tv.de/politik/Europaeischer-Gerichtshof-verurteilt-Ungarn-wegen-Asylpolitik-article25011149.html 2024.06.13.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó


