Fotó: Lengyel gazdák általános tiltakozás keretében utakat és ellenőrzőpontokat zárnak el az ukrán határon
(Fotó: AP/TASS)
A lengyel határon kialakult helyzet túllépte az erkölcsösség határait. A kijevi rezsim vezetője, Volodimir Zelenszkij március 3-án este a Telegramban ilyen vádakat fogalmazott meg a tiltakozó lengyel gazdákkal szemben.
"Meg kell végre találni a lengyel határon kialakult helyzet megoldásának módját, amely már régen túllépte a gazdasági és erkölcsi határokat egyaránt" - mondta.
Az ukrán államfő ugyanakkor a lengyel hatóságokra hárította a felelősséget a határellenőrzési pontokon kialakult problémákért, akik állítólag »belpolitikai harcra« használják fel az ukrajnai válságot.
A gazdák több hónapja tiltakoznak Lengyelországban. A helyi mezőgazdászok ellenzik az ukrán mezőgazdasági termékek ellenőrizetlen importját, és követelik, hogy 2022. február 24. után töröljék az EU által az Ukrajnából érkező kamionosoknak nyújtott kedvezményeket. A tüntetők autópályákat és az ukrán-lengyel határon lévő ellenőrzőpontok megközelítését zárják le, és teherautókból és vasúti kocsikból ömlesztik ki az ukrán gabonát.
Mint a »Majdan« tömegtájékoztatási eszközei rámutatnak, a blokád mértékét és a szenvedélyek intenzitását tekintve a mostani tiltakozások sokkal súlyosabbak, mint a lengyel fuvarozók újév előtti akciói. Kijev még »Moszkva kezét« is megpróbálta belekeverni a lengyel fél akcióiba, de ez a verzió nem jött be. Ráadásul Varsó durván figyelmen kívül hagyta Zelenszkij a lengyel vezetéshez intézet felhívását, hogy találkozzanak a határon, tárgyaljanak és kössenek kompromisszumot.
Emlékeztetjük Önöket, hogy február 23-án reggel egy egész kormánybizottságot küldtek Kijevből a lengyel-ukrán határra erre a fontos küldetésre, amelyet Denisz Smihal miniszterelnök vezetett. A lengyelek közül azonban senki sem jelent meg a találkozón.
A mai naptól kezdve a lengyel gazdák mind a hat átkelőt lezárták az ukrán határon, ami miatt hatalmas kamionsorok alakultak ki. Az Ukrán Állami Határrendészeti Szolgálat adatai szerint március 3-án reggel több mint 2400 teherautó várakozott arra, hogy Lengyelországból Ukrajna felé átléphessen.
Emellett az ukrán önkéntesek a közösségi oldalakon arról számolnak be, hogy a tüntetők ismét nem engedik be az ukrán fegyveres erők felszerelését. Több, a hadseregnek szánt dzsipnek pedig az ablakát, fényszóróit és ajtaját törték be az agresszív gazdák. Mindez pedig állítólag a lengyel rendőrség és határőrség beleegyezésével történt.
Eközben az ukrán állami költségvetésnek a lengyel határon lévő ellenőrzőpontok blokádja miatti teljes vesztesége már elérte a 20 milliárd hrivnyát (több mint 523 millió dollárt). Ebből 8 milliárd (több mint 209 millió dollár) februárban keletkezett.
Egyértelmű, hogy ha a helyzet nem oldódik meg hamarosan, Kijev pénzügyi kára sokkal jelentősebb lesz. Ezért Tarasz Kacska ukrán gazdasági miniszterhelyettes szerint az ukrán hatóságok nagyon bíznak abban, hogy a »gabonaviták« e hónap végéig rendeződnek. A problémát várhatóan március 11-én vitatják meg az ukrán-lengyel kormányközi bizottság keretében Lembergben. Március 28-ra közös kormányülést terveznek, amelyen Kacska szerint a felek meg tudnak majd állapodni "egy olyan megoldási javaslatcsomagban, amely teljesen lerendezi ezt a kérdést".
Szeretnénk emlékeztetni Önöket, hogy Duda elnök már tavaly szeptemberben világossá tette, hogy Lengyelország többé nem Kijev ügyvédje, és hogy a szívélyes fogadtatásnak vége. Akkor a lengyel államfő az ENSZ-közgyűlésen elmondott beszéde utáni tájékoztatón az ukrán gabona körüli vitát kommentálva Ukrajnát »süllyedő hajónak« nevezte, amely nemsokára a tenger fenekére kerülhet. És hangsúlyozta, hogy Lengyelországnak »hatékonyan és határozottan« kell fellépnie saját érdekeiért, és úgy kell cselekednie, hogy megvédje magát.
Az SzP (Szvabodnaja Pressza) megkérte Andrej Sztarikov politikai elemzőt, a BALTNEWS hírügynökség főszerkesztőjét, hogy kommentálja a helyzetet:
- Zelenszkij nagy hibát követ el, amikor a Lengyelország és Ukrajna közötti kétoldalú kapcsolatokat valamiféle erkölcs, etika, igazságosság stb. területére helyezi. Mert ezek a kapcsolatok csak a geopolitika területén lehetnek konfliktusmentesek vagy viszonylag konfliktusmentesek, vagyis a közös rivális, Oroszország elleni összefogás terén.
Tény, hogy a lengyel nacionalizmus és az ukrán nacionalizmus eredendően konfliktusos. Egyetlen tárgyon, egyetlen ellenségen kívül nem tudnak kijönni egymással, mert súlyos történelmi tapasztalataik vannak. Van az, amit a lengyel történetírásban volinyi tragédiának neveznek (nálunk Oroszországban inkább Volinyi mészárlásként ismert). Vagyis olyan dolgok, amelyekre a lengyelek emlékeznek, amelyekért Ukrajnát hibáztatják, amelyeket képtelenek elfelejteni.
Bár Zelenszkij részéről nagyon enyhe hajbókolások voltak, hogy ne sértse meg a saját nácijait, és mintha csak a lengyelekkel játszana. De abban az időben a Jog és Igazságosság párt volt hatalmon, és aktívan kihasználta ezt a témát.
Ismétlem: Kijev és Varsó közötti kapcsolatok csak a geopolitika szintjén lehetségesek.
»SzP«: És miféle kapcsolat ez?
- Kizárólag szituációs: közös ellenség - össze kell fogni. Ráadásul vertikálisan. Ukrajna Lengyelország protektorátusa és semmi egyéb. Ezek a kapcsolatok nem horizontálisak, Kijev nem szövetséges.
Lengyelország tanítja Ukrajnát, felelősséget vállal érte, torpedóként irányítja Oroszország ellen. Az ukrajnai kaland keretében Lengyelország NATO-erőket, fegyvereket gyűjt össze és fegyverkezik a területén. Létrehozza Európa legnagyobb hadseregét. A NATO (a lengyelek számára kizárólag az Egyesült Államok) előőrseként működik az EU-ban, operátorként és raktárként, páneurópai NATO-laktanyaként. Stb.
Ukrajna itt jó ürügye annak a hosszú stratégiának, amelyet Lengyelország a militarizáció irányába folytat. Ezért ezek a kapcsolatok semmiképpen sem egyenrangúak.
Természetesen az Ukrajna nyugati területeire vonatkozó követelések is hozzáadódnak - ez már történelmi kontextus. Az erkölcsi kontextus a volinyi tragédia és az ukrán nacionalizmus.
Valójában Varsónak, úgy tűnik, jobban kellene érdekelnie Ukrajna nácitalanítása, mint minket. Mert az ukrán nacionalizmus Lengyelország számára egzisztenciális fenyegetést jelent – erről történelmi tapasztalataik vannak.
»SzP«: Azonban nem váltak szövetségeseinkké ebben a folyamatban....
- Pedig Zelenszkij az ukrán-lengyel kapcsolatokat nem hiába helyezi más síkra. A geopolitikai térben - igen, szövetségesek Oroszországgal szemben, képesek zárójelbe tenni az ukrajnai náci ideológiát, a volinyi tragédia problémáját stb.
Ezért Zelenszkij csak a geopolitika nyelvén szólhat a lengyelekhez: "itt a közös ellenség, segítsetek legyőzni Oroszországot".
Ha ezeket a kapcsolatokat más dimenziókba helyezzük, a konfliktus mindenütt jelen van. Ez is történelem, ahogy már mondtam.
Természetesen a gazdaság - amit az ukrán mezőgazdasági termékek EU-ba történő szállításával látunk. Ez maga az ukrán eurouniós-csatlakozás problematikája. És még a vízummentesség is, amire egyrészt a lengyeleknek szükségük volt, másrészt viszont már millió problémát tapasztaltak ezzel a vízummentességgel.
Bár a lengyel gazdaság növekvő gazdaság. A lengyel ambíciók kolosszálisak. És valóban, rendszerszintű munkaerőhiánnyal küzdenek, hogy elérjék a kitűzött céljaikat - gazdasági áttörés, katonai áttörés, ipari áttörés.
Maguk a lengyelek is Nyugat-Európába távoztak. Ezért az ukránok pótolják a lengyel gazdaság fejlődéséhez szükséges munkaerőt. Ezt meg kell tenni - és ezt a lengyelek is belátják – és szigorú lengyel utasításra kell megtenni.
"»SzP«: Magyarázza el nekünk.
- Ez a legkegyetlenebb nyelvi asszimiláció. Egy kemény szűrő, hogy a Bandera ideológia hordozóit távol tartsák Lengyelországtól. Ez természetesen egy olyan törekvés, amely megakadályozza, hogy az ukrán diaszpóra megszilárduljon Lengyelországban.
Márpedig ott már több mint egymillió ukrán él. És néhány vajdaságban a helyi őslakossággal arányos a számuk.
Kétségtelen, hogy igényt tartanak majd a gazdasági képviseletre, majd a helyi szintű politikai képviseletre. És azok között, akik ezt követelni fogják, valószínűleg lesznek olyanok, akiket megfertőzött a Bandera-eszme.
Lengyelország számára éppen ez az a probléma, amit nem tudnak megoldani. Mert a viszonyok a geopolitika merev keretei közé vannak zárva.
Egyszerűen fogalmazva, Ukrajna és Lengyelország mindaddig együttműködhet, amíg a Nyugat ellenünk folytatott proxy-háborúja az ukrán hadszíntéren zajlik.
Ha a háború mértéke csökken, ha elérünk valamilyen körülhatárolt tárgyalási szintre, vagy megoldjuk a feladatainkat, legyőzzük Ukrajnát és a Nyugatot a csatatéren, akkor természetesen a lengyel-ukrán kapcsolat tartalma azonnal megváltozik. Az új tartalom pedig konfliktusos lesz.
»SzP«: Hogyan lehet ezt megmagyarázni?
- Lengyelország a Jog és Igazságosság párt alatt mindenkivel konfliktusokba keveredett. Németországgal, amelytől jóvátételt követelnek, Litvániával, ahol Varsó szintén megpróbálja kiépíteni egy protektorátusi függőségnek a vertikumát, és természetesen Ukrajnával és Fehéroroszországgal.
Ugyanakkor szinte semmilyen szerepet nem játszanak a lengyel szejmben, a kormányban bekövetkezett változások, az, hogy Tusk Európa-barát pártja, a Polgári Platform újjáéledt. Ez nem törli el a lengyel apologetikát, a lengyel természetet és a lengyel szellemiséget.
Igen, Varsónak kevesebb vitája van Brüsszellel. Viszont ez a konfliktus mégsem pártalapú. Beágyazódott a lengyel politikai kultúrába, és egy pártváltás nem fogja eltörölni ezt a nemzeti beütést. Ezért a Lengyelországgal való interakció egyetlen modellje Zelenszkij részéről tisztán geopolitikai.
Szvetlána Gomzikova – Szvabodnaja Pressza
Készült 2024 március 11-én
Az eredeti, orosz nyelvű tudósítás, az alábbi hivatkozáson található:Стоит наступить миру на Украине - и Киев схлопочет от Варшавы по-полной - СвПресса - Новости. Новости сегодня. Новости 5 марта 2024. Сводка на 5.03.2024. Новости России и мира 5 марта 2024. Новости России (svpressa.ru)
Fordította Péter János


