Február 28-án, az Állami Duma plenáris ülése előtt G. A. Zjuganov, az OFKP Központi Bizottságának elnöke és a kommunista párt frakció vezetője az Állami Dumában nyilatkozott az újságíróknak.
Nyikolaj Ivanovics Rizskov ma este 95 éves korában elhunyt. Ő az utolsó, a szovjet korszak kiemelkedő óriásai közül.
Volt szerencsém több mint 40 évig együtt dolgozni vele. Közelről ismertem őt, kezdve a legendás Uralmashnál, ahol a művezetőből a világ legnagyobb és legjelentősebb üzemének igazgatójává vált.
Ny.I. Rizskov a legendás donyecki területen született egy bányászcsaládban. Életrajzáról egy egész regényt lehetne írni. A munkáskarrier minden lépcsőfokát végigjárta, megvédte a diplomamunkáját. A Szovjetunió nehézgép- és szállítógépgyártásért felelős első miniszterhelyettese volt, majd a Szovjetunió Állami Tervbizottságának első elnökhelyettese lett, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságában gazdasági területen tevékenykedett, a nagy ország legjelentősebb kormányát vezette.
Ha az 1990-es években a három szovjet iskolázott PB-tag - Rizskov, Romanov és Dolgih - irányvonala érvényesült volna, akkor az egész ország sorsa kedvezőbben alakult volna.
Amikor a 90-es évek elején az a szerencsétlenség történt, hogy Jelcin és Ruckoj megnyerte a választásokat, ők hozták be az amerikai politikát az országba. Rizskov akkoriban alternatív, valós utakat javasolt hazánk fejlődésére, amelyeket sajnos akkoriban elutasítottak.
Később meghívtuk Nyikolaj Ivanovics Rizskovot a parlamenti választásra. Ő vezette a »Narodovlasztyije« (néphatalom magyarul - a fordító) parlamenti frakciót. Haritonov az agrárfrakciót, én pedig a kommunista frakciót vezettem. Közösen a hazafias erők blokkjává egyesültünk, amely kétszer is segített hazánknak elkerülni a polgárháborút.
A pénzügyi csőd után megalakítottuk a Primakov-Maszljukov-Gerascsenko kormányt. Én, Rizskov és Haritonov összeültünk, hogy megvitassuk a legnehezebb kérdéseket. Kényszerítettük Jelcint, hogy balközép fordulatot vegyen, kormányt alakítson, és visszahúzza az országot a szakadék széléről.
Nyikolaj Ivanovics élete szorosan kötődött a belgorodi földhöz. A híres Prohorovszkoje mezőn Klicskovval együtt egy csodálatos harangtornyot állítottak fel. Ott nyitottak egy nagy könyvtárat is.
Nyikolaj Ivanovics sokat tett azért, hogy méltó örökséget hagyjon a publicisztikában. Hiszem, hogy a politikusok és üzletemberek új generációja alaposan tanulmányozni fogja ezt az örökséget.
Nyikolaj Ivanovics utolsó napjáig aktívan együttműködött a hazafias népi erőkkel. Húsz évig volt szenátor.
Az 1990-es években segített megvédeni a kommunista pártot az Alkotmánybíróságon. Velünk együtt hét hónapig harcolt. A kommunista párt minden alapgondolatát osztotta. Segített programunk kialakításában.
Amikor nagy baleset történt a Szajano-Susenszkaja vízierőműben, kérésemre ő és Maszljukov elutaztak Putyinhoz, és készítettek egy százoldalas jelentést arról, hogy a komplex létesítményeket okos embereknek kell irányítaniuk, és minden technológiát szigorúan be kell tartani.
Ha ezeket betartották volna, kevesebb lett volna a baleset. És nem történt volna meg az orosz államiságnak az a nagy balesete, sőt nagy katasztrófája, hogy Ukrajnában két testvérnép polgárháborúban pusztítja egymást.
Nyikolaj Ivanovics Rizskov elképesztően ragyogó, gazdag és érdekes életet élt. Nagyszerű örökséget hagyott ránk. Az ország méltán tisztelte meg őt magas kitüntetésekkel. Oroszország Hőse volt, megkapta a Lenin-rendet, az Októberi Forradalom Rendjét, a Munka Vörös Zászlórendjét. Számos díj nyertese volt.
Minden okunk megvan arra, hogy köszönetet mondjunk Nyikolaj Ivanovics Rizskovnak a csodálatos életéért, hogy fejet hajtsunk ragyogó emléke előtt. Az ilyen emberektől érdemes tanulnunk az életet. Nyugodjék békében!
G.A. Zjugánov
2024.02.28 - OFKP honlapja
Az OFKP honlapján megjelent beszéd, eredeti orosz nyelvű publikációja az alábbi hivatkozáson található: Г.А. Зюганов: «Ушел из жизни последний великан выдающейся советской эпохи Николай Иванович Рыжков» (kprf.ru)
Fordította: Péter János



