Nyomtatás

Hunter Biden, Joe Biden elnök fia a képviselőházban. Hunter Biden (középen) eljött a felügyelőbizottság ülésére, és ügyvédjével az első sorban ült. AP/Jose Luis Magana

Washington - Az amerikai elnök fiának, Hunter Bidennek a képviselőházban történt meglepetésszerű megjelenése nagy felháborodást váltott ki a republikánusok körében. Az 53 éves férfi bejelentés nélkül jelent meg szerdán a felügyelőbizottság nyilvános ülésén a nyitóbeszédek alatt - és ügyvédjével együtt az első sorban foglalt helyet.

A bizottság a kongresszus megsértése miatt akar vádat emelni Hunter Biden ellen, mert ellenszegült az apja, Joe Biden amerikai elnök elleni vádemelési vizsgálat miatt zárt ajtók mögött tartott meghallgatásra szóló idézésnek. Váratlan megjelenése kaotikus jeleneteket okozott. Több republikánus provokációnak érezte Hunter Biden megjelenését, két képviselő pedig gyávának nevezte őt. A bizottság elnöke időnként azzal küzdött, hogy helyreállítsa a rendet az ülésen.

Hunter Biden, aki egyebek mellett lehetséges adóügyi bűncselekmények miatt áll bírósági eljárás alatt, korábban nem volt hajlandó zárt ajtók mögött tanúskodni a bizottság előtt, de tavaly év végén felajánlotta, hogy nyilvános meghallgatáson vallomást tesz. Az elnök fia és ügyvédei azzal érveltek, hogy a zárt ülésen elhangzottakat a republikánusok szelektíven reprodukálhatják, és Hunter Biden vallomásait így manipulálhatják. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy csak nyilvánosan tegyen vallomást.

Hivatali visszaélés vádja

Több republikánus is összefüggésbe hozta Hunter Biden üzleti ügyeit az amerikai elnökkel. Az ülésterem republikánusai sürgetik a Joe Biden elleni esetleges vádemelési eljárás vizsgálatát. Azzal vádolják a demokratát, hogy visszaélt közhivatalával családja anyagi hasznára. Egyelőre azonban nem mutattak be egyértelmű bizonyítékot a súlyos visszaélésre. Kérdéses, hogy a vizsgálatok után valóban lezárulhat-e a vádemelési eljárás.

A Felügyeleti Bizottság és az Igazságügyi Bizottság egyaránt szavazni akar arról, hogy Hunter Bident a kongresszus megvetése miatt bíróság elé kell-e állítani. Ezt követően a teljes képviselőháznak kellene döntenie arról, hogy javasol-e büntetőeljárást. A vádakkal kapcsolatos esetleges vádemelésről szóló döntés végső soron az igazságügyi minisztériumra hárulna.

Forrás: https://www.derstandard.at/story/3000000202621/us-praesidentensohn-sorgt-mit-ueberraschungsauftritt-fuer-empoerung 2024. 01.10

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

APA 2024-01-11  der standard.at