Nyomtatás

Célunk az, hogy ez a fórum ne legyen csak megszűrt, tendenciózus, a laptulajdonosok vagy "hivatásos irányítók" igénye szerint formált, hanem a baloldal széles spektruma mutassa be nézetét a világ és az ország dolgairól, arról is, amiről máshol talán nem is olvashatunk. Törekedünk a naprakész információkra, a munkásmozgalomban gyökerező és demokratikus áramlatok álláspontjának tükrözésére akkor is, ha azok egymással vitatkoznak, sőt még provokatív cikkeket is közlünk.

A Balmix csak elektronikus formában működik, papíralapon nem jelenik meg. Kizárólag önkéntesekkel dolgozunk, amellett, hogy a domainhely árát a transform! europe finanszírozza.

Állami, egyéb intézményes szervektől, szervezetektől függetlenek vagyunk.

Úgy gondoljuk, 2023-ban sikeres évet zárhatunk.

Olvasótáborunk emelkedett, stabilizálódott, a napi kattintások száma napi 2000-2500 (olykor több, sőt néha felmegy 10-15 ezer közé!), s az éves kattintások száma ezévben meghaladja a kétmilliót (novemberről decemberre szinte megduplázódott). Bővült a tallózott oldalak választéka, mailcímünkre lehet már olvasói véleményt írni is. A cikkek visszamenőleges keresése talán kicsit körülményesebb, mivel a részletes kategorizálást (cimkék) elhagytuk.

Szerkesztőink összecsiszolódottan, önállóan dolgoznak. Kiváló fordítóink vannak, szorosan követjük az eseményeket az aktuális hírek linkjével is. Hetente-tíznaponta küldünk hírleveletm ennek olvasottsága gyenge (20-25 %-os a feliratkozott kb. 860 fő körében), bár a leiratkozás is ritka. A UPC ill. a Chello mailcímekre roppant nehézkes küldés, kérjük. hogy akinek ilyen van, iratkozzon le és és más mailcímmel iratkozzon fel újra.

Megpróbáljuk az olvasottság növelését ùgy, hogy az éppen aktuális kezdőlap képernyőmentését küldjük, s rajta a kezdőlap linkjéveel, hogy ki-ki maga választhassa ki az olvasandó cikket.

írjátok meg véleményeteket, tetszésetek-nemtetszéseteket, milyen változtatásokat vennétek szívesen (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

szerk. 2023-12-30  Balmix