Nyomtatás

A karácsony előestéjén, amelyet Ukrajnában idén először ünnepelnek nyugati módra december 25-én, a »független ország« first ladyje, Olena Zelenszkij (más néven Olena Zelenszkaja volt még nemrégen) a jelek szerint úgy döntött, hogy közelebb kerül a néphez. Így elmesélte a tömegeknek egy szalmaözvegy megható történetét.

Kiderül, hogy a családja ugyanúgy szenved a speciális hadművelet miatt, mint az összes többi ukrán családja. Férjét nagyon ritkán látja, leginkább munkahelyi megbeszéléseken és hivatalos ebédeken - mert 2022. február 24. óta szó szerint a munkahelyén él. De odaadó feleségként Zelenszka nem panaszkodik, és tökéletesen megérti, miért kell külön élniük: "Mindannyian tudjuk, miért harcolunk, miért harcol ő, miért nem lehetünk együtt, és ez nem az ő hibája".

Az elnöki pár gyermekei - a 19 éves Alexandra és a 10 éves Kirill - is megértik ezt. Bár nekik még mindig nehezebb túlélni az apjuktól való elszakadást.

Jelena-Olena minderről a ZDF német televíziós csatornának adott interjúban beszélt (az interjú az ukrán elnöki hivatal YouTube-csatornáján jelent meg).

A kijevi pán-atamán »harcos barátnője« szerint minden ukrán ember tragédiája, hogy a jelenlegi körülmények között néhány napnál tovább nem tudják tervezni az életüket.

"Az ukránok lelkileg kimerültek, de nincs más választásunk, mint kitartani és várni az újraegyesítésre. Miért akarja még mindig mindenki a győzelmet, a háború végét? Hogy újra találkozzunk, hogy együtt egy család lehessünk. Ezt különösen most, a karácsonyi ünnepek előtt érezzük, amikor hagyományosan az egész családnak egy asztalnál kellene összegyűlnie, és ez a hagyomány most sokak számára lehetetlen" - magyarázta Zelenszka.

Van azonban egy valami, ami nem stimmel.

 Azt állítja, hogy alig látja a férjét. Ugyanakkor férje, amikor egy december 19-i sajtótájékoztatón a családja számára az év eredményeiről kérdezték, azt mondta, hogy felesége, lánya és fia vele vannak Ukrajnában: a fiú iskolába, a lánya pedig egyetemre jár. És ennek rendkívül örül.

Egyébként Zelenszkij már 2022 tavaszán is ugyanezt próbálta állítani. Idén nyáron pedig a német Bildnek azt mondta, hogy nem hajlandó tízéves fiát és más családtagjait külföldre vinni, noha kapott ilyen ajánlatot. Mint kifejtette: igazságtalan lenne a gyerekeivel szemben, hogy »külföldre távozzanak és a tengerparton napozzanak« az ország ilyen nehéz időszakában. Ezért állítólag sem ő, sem a felesége nem is gondolnak erre.

Ám, ha minden Zelenszkij, ahogy ők hívják, együtt él a független Ukrajna területén, akkor mi akadályozza meg őket abban, hogy legalább hetente egyszer családi ebédeket (vagy vacsorákat) rendezzenek, hogy a gyerekek, úgymond, ne szenvedjenek az apukától való elválasztás miatt.

És éppen a távolság az, ami ezt megakadályozza. Mert az ukrán uralkodó elit már régen kivitte a gyerekeit, még a nagykorúakat is, ukrán területről a biztonságos Nyugatra. Az elnök ennek megfelelően szintén - aligha elég hazafias ahhoz, hogy szeretteit egy olyan országban tartsa, amelyikben hadműveletet folytatnak. 

Mint ismeretes, Zelenszkij Izraelbe küldte szüleit, ahol nemcsak izraeli útlevelek, hanem egy hatalmas, 8 millió dollárt érő ház tulajdonosaivá is váltak Rishpon városában. Ott azonban most sincs túl nagy csend, de biztonságukról négy testőr gondoskodik a brit SAS különleges egység egykori harcosai közül.

Nem igazán tudni, hogy Zelenszkaja és gyermekei hol telepedtek le.

A különleges akció kezdete után a paparazzik valahogy kiszúrták őt Nizzában. Az elnöki párnak volt egy villája is Olaszországban, amelyet állítólag 50 ezer euróért adtak bérbe egy orosz házaspárnak. Decemberben azonban kiderült, hogy ez hiányzik a kijevi Führer adóbevallásából. A krími lakást Livadia városában viszont államosították.

Így valószínűleg Olena és gyermekei Londonba költöztek, ahol a »Pandora-aktából« származó dokumentumok alapján a családnak három lakása van. Valamint egy kastély a brit fővárostól északra fekvő Hartfield közelében, amelyet, mint a helyi média írta, Zelenszkij a szökés esetére adott a feleségének. Mindannyian már régen megkapták útlevelüket, mint a brit korona alattvalói.

Általánosságban ez az a fajta élet, amely tele van »szenvedéssel és nélkülözéssel«, amelyet Olena Zelenszka állítólag a többi ukránnal azonos feltételek mellett él. Igaz, azok közül, akikhez a kijevi hetman felesége méri nehézségeit, kevesen engedhetik meg maguknak, mint ő, hogy egy este alatt több mint egymillió dollárt költsenek ékszerekre a New York-i Cartier butikban.

Az »SzP« felkérésére a kijevi pan-atamán nejének »kinyilatkoztatásait« Jurij Kot, a Moszkvai Állami Kulturális Intézet Médiakommunikációs Karának dékánja, színész, rendező, forgatókönyvíró és televíziós műsorvezető értékelte:

- Abban a helyzetben, hogy két interjú létezik - Zelenszkaja és Zelenszkij féle - természetesen szeretnénk megérteni, hogy melyikük hazudik. És valami azt súgja, hogy Vova (Zelenszkij) hazudik. Mert Jelena, mint érzelmekkel teli nő, talán akarva-akaratlanul is azt mondja, ami valójában van.

Nevezetesen, hogy ő és a gyermekei messze élnek a férjétől, és messze Kijevtől. Valószínűleg még nem is Ukrajnában vannak. Hiszen házat vettek a szüleinek: a Zelenszkij apósának és anyósának Egyiptomban, Zelenszkij szüleinek pedig Izraelben.

Nos, és az ő kárpótlása ezért a »szerencsétlen magányos« sorsának kárpótlásáért az a lehetőség, hogy egymillió dollárért vehet magának Cartier ékszereket. Vagy drága márkaboltokban vásárolhat ezer és ezer euróért.

Vagyis valójában persze mindez a »bánata és szomorúsága« kívülről annyira hamisnak tűnik, hogy nem is kellene beszélnünk róla.

Egyébként az emberek mindent látnak.

Azt kell mondani, hogy az ukrajnai közvélemény-kutatásokból ítélve az ország lakói maguk is mindent tökéletesen értenek. Ezért csökken a kormány és maga Zelenszkij népszerűsége is. Katasztrofális zuhanásban vannak.

Ami pedig Elena érveit illeti a »háború miatti szeparációról«, azok is jezsuita érveknek tűnnek.

»Szvabodnaja Pressza SzP«: Magyarázza meg.

- Tény, hogy ő (Zelenszka) is kivette a részét abból, hogy Vova elnökké váljon azzal az ígérettel, hogy véget vet a donbászi konfliktusnak.Az ellenségeskedés leállításában, hogy eljöjjön a béke.

És ennek eredményeképpen egy szörnyű gyilkos mészárlást szerveztek, amely csak az ukrán oldalon több százezer embert ölt meg, és milliók voltak kénytelenek elmenekülni az országból.

Amikor 2019-ben eljött Párizsba Zelenszkij, és kötelezettségeket vállalt, mi akadályozta meg, hogy ne tagadja meg a megállapodásokat, hanem teljesítse azokat.

Mi akadályozta meg abban, hogy Ukrajna legfőbb főparancsnokaként visszarendelje a csapatokat az állandó állomáshelyükre. Üljön le a tárgyalóasztalhoz, és teljesítse ugyanezeket, például a minszki megállapodásokat.

»SzP«: Az akadály valószínűleg az volt, hogy Zelenszkij nem volt független személyiség már elnöksége kezdetétől fogva…

- Abszolút. Mert Zelenszkij maga is egy bábu. És azért került hatalomra, hogy egyszerűen megoldja a saját pénzügyi problémáit. Ennél semmi több.

A történelemcsinálási vágya sem valósult meg. Csak azt érte el, hogy bajba kerüljön.

»SzP«: Elena elmondta a németeknek, hogy élete tele van »szenvedéssel és nélkülözéssel«. Minek ez a látványosság?

- Pontosan a látványosság miatt. Mert nem felel meg a valóságnak.

Nyilvánosság előtt mindig megpróbál fanyalogni arról, hogy milyen nagyon-nagyon nehéz neki. Ám amikor látod, milyen életet él, milyen emberekkel kommunikál, hogyan kezd el a kamerák figyelmében sütkérezve nárcisztikusan mosolyogni, rájössz, hogy az egész csak egy hiszékeny bolondoknak szánt játék.

Az egész csak egy színjáték - hogy úgy tegyenek, mintha szerencsétlenek és nyomorultak lennének, hogy az európaiaktól vagy az amerikaiaktól kicsikarják a következő milliókat vagy milliárdokat, amelyek aztán a Zelenszkij házaspár számláin landolnak.

Szvetlána Gomzikova – Szvabodnaja Pressza SzP

2023. december 20

A cikk eredeti, Szvabodnaja Pressza honlapján megjelent, orosz nyelvű szöveg a következő hivatkozáson található: "Клоунесса" Зеленская под Рождество решила быть ближе к народу - скорее всего, к лондонскому - Свободная Пресса - Зеленский. Новости. Новости сегодня. Зеленский последние новости. Зеленский новости. Новости о Зеленском. Владимир Зеленский. (svpressa.ru)

Fordította: Péter János

zelenszkaja.png

Fotó: Olena Zelenszka, Ukrajna first ladyje (Fotó: AP/TASS)

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Szvetlána Gomzikova 2023-12-25  Szvabodnaja Pressza