Nyomtatás

 

A bértárgyalások mielőbbi tényleges megkezdését és rendkívüli ülés összehívását sürgetik a vasutas szakszervezetek. Pafféri Zoltánnak, a MÁV vezérigazgatójának írt közös levelükben pedig arra szólították fel a munkáltatót, hogy ne hátráltassa az egyeztetések megkezdését, mert a munkavállalók mielőbb tudni szeretnék, mennyiért dolgoznak jövőre, vagyis mekkora béremelésre számíthatnak – írja közleményében a Vasutasok Szakszervezete.

A VDSZSZ Szolidaritás, a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Vasutasok Szakszervezete – miután a MÁV Zrt. vezérigazgatója érdemben nem reagált a bérkövetelésre – levélben hívta fel a figyelmét arra, hogy a kormány már jó ideje kihirdette a 2024-es, 2023. december 1-től érvényes minimálbéreket, ennek ismeretében pedig a vasutas munkavállalók képviselői is bejelentették egybehangzó bérfejlesztési követelésüket. Ezt a MÁV-Volán-csoport Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács november 15-ei ülésén tárták a munkáltató elé.

Több szakszervezet is megegyezett abban, hogy jövőre az alábbiak teljesítését kérik:

A szakszervezetek elvárják, hogy folytatódjon a novemberi ülésen megkezdett egyeztetés, és attól tartanak, hogy a munkáltató szándékosan húzza az időt, ezért a tárgyalások üteme enyhén szólva sem „az elvárásoknak, különösen nem a munkavállalók felfokozott elvárásának megfelelően alakul”. A késlekedés miatt, illetve a lehetséges konfliktus elkerülése érdekében a szakszervezetek december 7-ére rendkívüli CSÉT ülés összehívását kezdeményezik – írták a levélben, hozzátéve, hogy továbbra is napirenden tartják a csoportra és az egyes vállalatokra vonatkozó hatályos éves, valamint több éves megállapodásokat, illetve azok újrakötését is.

Forrás: Népszava

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

SZAKSZERVEZETEK 2023-12-05  SZAKSZERVEZETEK