Kép: Olaf Scholz szövetségi kancellár Joe Biden amerikai elnökkel együtt a G7-ek találkozóján a japán Hirosimában. Kép: Szövetségi kormány
Különböző nem kormányzati szervezetek élesen bírálták a G7-ek államfőit, amiért a földgázt az energiaválság megoldásaként népszerűsítik. Szerintük az ukrajnai orosz háborúra való hivatkozást visszaélésszerűen használják fel ürügyként arra, hogy továbbra is a fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodjanak.
Petter Lydén, a Germanwatch nemzetközi klímapolitikai vezetője megjegyzi:
Olaf Scholz kancellár nagy valószínűséggel a gázra vonatkozó gyenge megfogalmazás mozgatórugója volt. Ez súlyos csapás Németország nemzetközi hitelességére az éghajlatvédelem terén.
Az éghajlat-változási miniszterek által áprilisban elfogadott szöveggel ellentétben a hétvégén a japán Hirosimában tartott G7-csúcstalálkozó zárónyilatkozata még azt is kifejezetten kimondja, hogy itt állami beruházásokra is gondolnak.
"A német kancellár ahelyett, hogy politikai tőkéjét erősebb energiaátállási célok érdekében használta volna fel, a fosszilis gázra vonatkozó kiskapuk meghosszabbításáért küzdött. A G7-országok tevékenysége a cseppfolyósított földgázba történő további állami beruházásokra vonatkozóan rendkívül problematikus" - bírálja Lutz Weischer. Alexandra Goritz, a Germanwatch klímaügyi külpolitikai referense hozzáteszi:
Különösen Németországban a szövetségi kormány már a jelenlegi tervekkel is hatalmas túlkapacitást kockáztat. További állami beruházások szükségtelenek az energiabiztonság szempontjából, és veszélyeztetik az éghajlati célokat.
A New York Times a G7-tárgyalásokat jól ismerő forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy "Nagy-Britannia és Franciaország ellenezte a német erőfeszítéseket", míg Joe Biden amerikai elnök aközött ingadozott, hogy megvédje saját éghajlatvédelmi programját és "támogassa az USA más szövetségeseit, akik javítani akarják a fosszilis tüzelőanyagokhoz való hozzáférésüket".
Az OilChange International szervezet szóvivője elmondta:
Ez az árulás folytatja Biden elnök és Scholz kancellár nyugtalanító fordulatát, akik már nem elkötelezettek az éghajlat-politikai vezetés mellett, hanem nyíltan támogatják a fosszilis tüzelőanyagok bővítését. A történelem nem fog jó szemmel nézni azokra a vezetőkre, akik az egyre mélyülő éghajlati válsággal szemben felgyorsítják a fosszilis tüzelőanyagok bővítésének ütemét.
A G7-csúcstalálkozó körüli tiltakozások ellenére - amely arra sürgette az Egyesült Államokból, Japánból, Németországból, Franciaországból, az Egyesült Királyságból, Olaszországból és Kanadából álló hét vezető nyugati ipari országot, hogy távolodjon el a fosszilis tüzelőanyagoktól, és terjesszen elő egy igazságos tervet egy békés, megújuló energiával működő világról - a gáz, különösen a cseppfolyósított földgáz (LNG), mint szükséges energiaforrás mellett foglaltak állást a csúcstalálkozó résztvevői.
A zárónyilatkozat kimondja:
Ezzel összefüggésben hangsúlyozzuk, hogy az LNG-ellátás növelése fontos szerepet játszhat, és elismerjük, hogy a jelenlegi válságra adott válaszként és a gázpiacon a válságból adódó esetleges hiányok kezelésére megfelelőek lehetnek az ágazatba történő beruházások. Tekintettel arra a kivételes esetre, hogy gyorsan meg kell szüntetni az orosz energiától való függőséget, a gázágazatban közpénzekből támogatott beruházásokra lehet szükség, mint a világosan meghatározott nemzeti körülményekre adott átmeneti válaszra. Gondoskodni kell azonban arról, hogy a beruházások végrehajtása az éghajlati céljainkkal összeegyeztethető módon történjen, anélkül, hogy a projektek elszigetelődését eredményeznék, például azáltal, hogy a projekteket beillesztik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és megújuló hidrogénforrások fejlesztésére irányuló nemzeti stratégiákba.
Guterres: Gyors energetikai átállásra és nemzetközi együttműködésre van szükségünk
A Greenpeace-hez hasonló környezetvédelmi szervezetek azzal vádolják a G7-eket, hogy továbbra is a fosszilis tüzelőanyagok elégetésére támaszkodnak, annak ellenére, hogy egyre hangosabb tudományos figyelmeztetések szólítják fel őket az irányváltásra. A gazdag Észak tagadja az éghajlati vészhelyzetet és a szélsőséges éghajlati igazságtalanságot, amelyben a globális Dél országai egyedül maradnak az éghajlati válsággal.
A Fülöp-szigeteki Energia-, Ökológiai és Fejlesztési Központ igazgatója, Gerry Adams a G7-ek hirosimai nyilatkozatában szereplő gázzal kapcsolatos kötelezettségvállalást "halálos ítéletnek" nevezte a párizsi 1,5 fokos cél elérése szempontjából.
"Amíg nem tűzik napirendre a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonását, addig Japán és a G7-országok csak hazugságokat terjesztenek, amikor azt állítják, hogy 1,5 Celsius-fok plusz a felső határ" - folytatta Adams.
Nem állíthatják, hogy előmozdítják a fejlődést, miközben népünket évtizedekig további szennyezésnek és növekvő energiaáraknak teszik ki. Elutasítjuk a fosszilis tüzelőanyagok által vezérelt fejlődés fogalmát.
António Guterres, az ENSZ főtitkára szintén Hirosimában hangsúlyozta a nemzetközi együttműködés központi jelentőségét. Az egészségügyi válságok, a háborúk és az Észak és Dél közötti szélsőséges egyenlőtlenségek mellett az éghajlati válságra is utalt.
Guterres szerint a G7-országok "központi szerepet játszanak az éghajlatváltozás elleni fellépésben", és rámutatott arra, hogy "gyorsabban kell kivonni a fosszilis tüzelőanyagokat és fel kell gyorsítani a megújuló energiák fejlesztését". Emellett a piszkos energiák támogatásának megszüntetésére és a fejlődő országok pénzügyi támogatására szólított fel, amelyek aránytalanul sokat szenvedtek a válságtól, amelyet nagyrészt a globális északi országok okoztak.
Tavaly a G7-ek megállapodtak abban, hogy 2022 végéig megszüntetik a fosszilis tüzelőanyag-ipar pénzügyi támogatását. Az OilChange International jelentése szerint azonban a G7-országok 2020 és 2022 között 73 milliárd dollár értékben finanszíroztak fosszilis tüzelőanyag-projekteket, ami több mint kétszer annyi, mint amennyit a tiszta energiára fordítottak ebben az időszakban (28,6 milliárd dollár).
Forrás: https://www.telepolis.de/features/NGOs-attackieren-Scholz-G7-auf-LNG-Kurs-gebracht-zu-haben-9061491.html
22 május 2023
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó


