A recenzió a könyv eredeti, angol megjelenésekor készült, 2020. november 29-én. A könyv nemrég jelent meg német nyelven.
Kép: Xinhua/Picture Alliance
2007. július, meleg éjszaka Stockholmban. A gazdag Östermalm negyeden fut keresztül fiatal emberek egy csoportja. Közben meg-megállnak, valaki lehajol, aztán futnak tovább. Következő reggelen 60 SUV terepjáró áll leengedett gumikkal a járda szélén. A szélvédőkre kihelyezett röplapokon az áll, hogy kiengedték a levegőt a gumikból annak érdekében, hogy a benzinzabálókat „hatástalanítsák”.
„Gyengéd” szabotázsnak nevezi Andreas Malm ezt az akciót könyvében. Ő is részt vett Östermalm-ban az akcióban – ma, amikorra a klímaválság sokkal jobban felerősödött, alapkérdéseket tesz fel. „Mikor lépünk fel keményebben? Mikor kezdünk bele abba, hogy azokat a dolgokat, amelyek bolygónkat tönkreteszik, fizikailag is megtámadjuk, hogy testünkkel, saját kezünkkel elpusztítsuk?
A szerző számára eljött az „ellenállás” ideje
Malm álláspontja világos: A klímaváltozás elleni akciók túl sokáig tiltakozásokra, tömeges mobilizálásra vagy civil engedetlenségre koncentráltak. A drámai helyzetre tekintettel itt az idő, hogy keményebb ellenállásba kell átváltani és a fosszilis világgazdaság „business es usual” működését meg kell zavarni. Szabotázsokkal, ha kell, amelyeket már nem lehet majd „enyhének” nevezni – mint pl. a Hambacher Forst szénbányászat vagy a Dakota-vezeték elleni szabotázst az USA-ban.
Az erőszak a szociális mozgalmak számára döntő kérdés, ezért Malm ezt elvileg és taktikai szempontokból egyaránt tárgyalja. A morális pacifizmust, amely az erőszakot minden körülmények között megtiltja, elutasítja az önvédelem és a nagyobb katasztrófák megakadályozásának érveivel. A stratégiai pacifizmust, amely az erőszakmentes mozgalmaknak nagyobb sikereket ígér, nagyobb szociális támogatottság alapján, Malm történelmi példákon keresztül vizsgálja felül a süfrazsett mozgalmaktól az USA polgárjogi mozgalmakon keresztül az apartheid elleni ellenállásig. Arra az eredményre jut, hogy nemcsak felvonulások és bojkottok vezették ezeket a harcokat eredményre, hanem a harciasság is.
„A stratégiai pacifizmus egy megtisztított történet, annak reális felmérése nélkül, hogy mi is történt valójában és mi nem, hogy mi volt működőképes és mi volt elhibázott”, írja könyvében.”Az ahhoz való ragaszkodás, hogy a harcias akciókat söpörjük a civilség szőnyege alá, a forradalmi politika hanyatlásának jele”.
A tulajdon elleni támadások
De Malm nem romantikus forradalmár, aki arról álmodna, hogy a klímaháborút az utcára vigye. Számára az a fontos, hogy érvek alapján vitassuk meg az ellenállás lehetséges formáit. Hogy mit ért „erőszak” alatt, azt a brit szüfrazsettek példáján mutatja be. Miután a parlamentre kifejtett türelmes nyomásgyakorlásuk ellenére sem jutottak közelebb a női választójog elfogadtatásához, 1903-tól jelszavuk „Tettek szavak helyett” lett. Aktivisták ablaküvegeket törtek be és levélládákat gyújtottak fel, felgyújtottak villákat, színházakat, hidakat. Ezen akcióikat nagyon gondosan úgy hajtották végre, hogy senki se sebesüljön meg.
A tulajdon megrongálása volt a taktikájuk, amelyben Andreas Malm a klímamozgalom példaképét látja – annál inkább, mivel a jelenlegi tulajdonviszonyok a klímaválságot jelentősen felerősítik. „Akármelyik perspektívából is nézzük, a befektetők látószögéből, a termelés vagy a fogyasztás szempontjából – a gazdagok azok, akik ezt a szükséghelyzetet felerősítik, és a klímamozgalom, (…) ha nem tesz különbséget osztályok és ütköző érdekek között, végső soron a saját húsába vág”.
Klímakérdés? Malm számára elsősorban az igazságosság kérdése
Malm könyvének nagy erőssége, hogy vehemensen fellép amellett, hogy a klímakérdést az igazságosság aspektusából vizsgáljuk. Amivel megint csak az SUV terepjárók egyszerű, de nagyon leleplező példájához jutunk. A gumiabroncsok elleni éjszakai stockholmi akciót környezettudatos polgári gyerekek gerilla-játékaként is be lehetne állítani, akik túl személyesen reagáltak a dologra. De a tulajdon kérdései személyesek – és egyúttal politikusak. Ebben az esetben statisztikailag jelentős is: a Nemzetközi Energiabizottság 2019. évi jelentésében az SUV- járművek robbanásszerű elterjedését az elmúlt évek jelentősen növekvő káros anyag kibocsátási tényezőjeként értékelte, további féktelen növekedési tendenciával.
Minek ez a mobilitás, amely a közösen megállapodott klímacélokat minden gyakorlati haszon nélkül veszélyezteti, miért nem lehet egyszerűen megtiltani ezeket a járműveket? Mert az az individuális szabadságba való beavatkozás lenne, jön a szokásos válsz. És ez a válasz nemcsak a terep nélküli terepjárókra vonatkozik, hanem alapvetően mindenre. Hogy pont ez a probléma, azt Andreas Malm könyve teljesen világossá teszi. Egy vitairat, pártos, vitatkozó és természetesen nagyon figyelemre méltó. Az általa felsorolt érveknek súlya van. Nem azért, hogy szabotázsokat tegyen elfogadhatóvá, hanem egy olyan politika érdekében, amelyik a fogyasztást és a mobilitást szigorú előírásokkal szabályozná. A klímafatalizmus Andreas Malm számára nem opció, hanem egy luxus, amelyet meg kell tudnunk magunknak engedni.
Andreas Malm „Hogyan robbantunk fel egy olajvezetéket. Meg kell tanulnunk harcolni a lángok világában”, David Frühauf fordításában Matthes & Seitz Berlin kiadónál jelent meg.
© Cover: Verlag Matthes & Seitz / Montage: BR. Bildrechte: Cover: Verlag Matthes & Seitz / Montage: BR
Malms könyve: Aki még morális-etikai kíváncsiságból sem akar belegondolni abba, hogy idegen tulajdont elpusztítson, ne is nézzen oda. A könyv alcíme: Meg kell tanulnunk harcolni a lángok világában.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
Forrás: https://www.br.de/nachrichten/kultur/andreas-malm-wie-man-eine-pipeline-in-die-luft-jagt-klima-aktivismus,SHAAqht
