Nyomtatás

A 2019-es év áttörni látszik a hosszú évtizedekig tartó tagadást és ma már egyetlen párt és politikus sem teheti meg, hogy ne foglaljon állást a klímaváltozás kérdésében.

A zöldpolitika vagy rendszerkritikus baloldali, vagy semmilyen

Amíg a szélsőjobboldali erők jellemzően a klímatagadásba, a klímakutató tudósok meghazudtolásába és a természeti katasztrófák következményeinek relativizálásába menekülnek, addig a baloldaliak, a liberálisok és a jobbközép konzervatívok a tüneteket elismerve, eléggé különböző megfejtéseket adnak, mivel már a probléma gyökerét is radikálisan más eredetűnek tartják.

Ebben a vitában a rendszerkritikus baloldal feladata nem csupán a klímakatasztrófa tagadóival szembeni harc, hanem a zöldpolitikával kapcsolatos világos ideológiai distinkció megtétele is.
Ki kell mondanunk, hogy nem oldható meg a válság ugyanabban a kapitalista gazdasági rendszerben és paradigmában, mint ami önmagában a válságot kitermelte.

Világossá kell tennünk, hogy a legégetőbb problémáink, köztük a környezetszennyezés, az éghajlatváltozás, a globális egyenlőtlenségek, a rasszizmus, a szegénység, a technológiai forradalom és a szabadkereskedelmi egyezmények következményeiként az adatvédelem és a munkavállalói jogok leépítése nem egymástól elszigetelt, különböző gyökerű problémák- ahogyan azokat a neoliberálisok igyekeznek beállítani -, hanem egymással szorosan összefüggő tünetegyüttesei ugyanannak a betegségnek, a rendszer krízisének.

Egyértelműnek kell lennünk abban, hogy elutasítjuk a rendszerszintű szemléletet nélkülöző, a felelősségi fokozatokat összemosó, egyéni fogyasztási magatartáson számonkérő ideológiákat, amelyek végső soron azt állítják magukról, hogy a klímakatasztrófára nem ideológiai alapú megoldások kellenek, csupán szakmai, technokrata megközelítések. Ezzel a szemlélettel az még csak a legkisebb baj, hogy teljesen mértékben vak az összefüggésekre és arra, hogy végeredményben nem minden társadalmi osztályt érint ugyanúgy a klímaváltozás.

A nagyobb gond az, hogy a kapitalista zöldpolitika illúzióján keresztül a rendszer megreformálhatóságát hiteti el azokkal újra és újra, akik már évszázadok óta a rendszer vesztesei.

Mondjuk ki, hogy egyszerűen kamu az a liberális állítás, hogy zöldnek lenni alap.
Az alap az, hogy a zöldpolitika vagy rendszerkritikus baloldali, vagy semmilyen. Nem tudjuk kezelni a válságainkat ugyanabban a gazdasági rendszerben, amely azokat előállította.

Ennek az ideológiai distinkciónak egy nagyon fontos gyakorlati következménye van, mégpedig az, amit az amerikai demokratikus szocialista képviselő, Alexandria Ocasio-Cortez (AOC) is állít, hogy nem minden zöldpolitikai program, ami annak tűnik.
AOC és Bernie Sanders amerikai Green New Deal-jének mintájára pedig megszületett a közelmúltban a Green New Deal Európa számára is, amely a szépen hangzó identitáspolitikai zöldre festés, liberális gittegyletek létesítése és a rendszer konszolidálása helyett valódi, konkrét intézmények bevezetését és gazdasági fordulatot követel.
(Korábban itt írtunk az amerikai Green New Deal európai megvalósításáról.)

A nemrégiben nyilvánosságra hozott Green New Deal Európa számára egy pártokon átívelő 10 pontos program, amelyhez eddig több zöld, rendszerkritikus baloldali EP-képviselő, think-thank, közgazdász és különböző tudományterületről érkező tudós is csatlakozott.

Szocializmus a bankároknak, megszorítások a munkásoknak

A program elindítója, Yanis Varoufakis – a Diem25 alapítója és volt görög pénzügyminiszter – elmondása szerint a 2008-as globális pénzügyi válság inspirálta a programot, amely akkor ördögi láncreakciót indított el Európában.
2010-re a válság az euróövezet alapjait is veszélybe sodorta és ez arra késztette az EU oligarchikus technokráciáját, hogy milliók nyomorának árán megmentsék a bankárokat és az eurózóna elitet.

Az európai tőkéseknek ekkor eljött a szocialista kánaán, az egyszerű állampolgárok nyakába pedig a megszorító csomagokat varrták.

A bankokat mentő, munkásokat megszorító programokat azonban nemcsak jobboldaliak, konzervatívok és liberálisok kényszerültek végrehajtani, de szociáldemokrata kormányok is.

Így történhetett meg aztán 2015-ben az is, hogy a görög Sziriza kormány nettó megpuccsolásával elvegyék Európában a maradék reményét is annak, hogy ha egy tagállam állampolgárai a megszorítások ellen szavaznak, akkor a kormányuk az európai elit érdekeivel szemben is kormányozhat majd.

Azóta pedig azt látjuk, hogy az Európai Unió krízisét tagadó liberálisok és az azzal csak retorikai szinten harcba szálló szélsőjobboldaliak egymással kulturális viták végtelenségét folytatják, azonban az európai elittel szembeni tagállami szuverenitást képviselő rendszerkritikus baloldal halk és elhanyagolható politikai tényező.

Hiszen ha valamikor, éppen most lenne szükségünk a legnagyobb fokú állami szuverenitásra, amely gátja lehetne a senki által meg nem választott európai elit gyarmatosításának, amely megvédhetné a szabadkereskedelmi egyezményekkel szemben állampolgárainak munkavállalói jogait és a szakszervezeteit, amely nemet mondhatna az európai megszorítócsomagokra.

Az Európai Green New Deal programja

Az Európai Green New Deal programja azért bátor és paradigmaváltó, mert pontosan érti, mi a célja a 21. században a tagállami szuverenitásnak, mire kéne használnunk azt és milyen európai, nemzetközi intézmények szükségesek a program végrehajtásához.

A program alapvetően 10 alappillére, elvre épül, amelyekből levezethetőek a részletes szakpolitikai javaslatok is.

  1. Szakítani kell a lassú átalakulás, a rendszert toldozó-foldozó reformokkal, mert lassan nyerni a jelenlegi krízishelyzetben egyenlő a totális bukással. A tagállami gazdaságoknak a válság nagyságához mérten kell a gazdasági fordulatba fektetnie, amely tiszteletben tartja a bolygó korlátait és nem csupán a gazdaság szén-dioxid mentesítését tűzi ki célul, de a biodiverzitás csökkenésének megállítását és a gazdasági egyenlőtlenségek felszámolását is.
  2. Nem lehet a kapitalizmus legnagyobb veszteseivel, a munkásosztállyal és a legszegényebb csoportokkal megfizettetni a klímaváltozás árát, mivel elenyésző a felelősségük a krízisben a multik, a bankok és a tőkés elit tevékenységéhez képest. A Green New Deal fordulatát tehát egyértelműen a válság előidézőinek kell finanszírozniuk.
  3. A zöld átalakulás nem hajtható végre autoriter rendszerekben, így a Green New Deal egyik legfontosabb javaslata, a közvetlen részvételi intézmények megerősítése. A népszavazás intézménye nem szolgálhat többé csupán a központi akaratot megerősítő célt, mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie például elektronikus rendszerben.
  4. A Green New Deal elsősorban jóléti intézkedés is, fel kell számolnia a bérrabszolgaságot, a létminimum alatti minimálbért és tisztességesen megfizetett munkahelyeket kell létrehoznia.
  5. A tisztességes bérért végzett munka önmagában nem elégséges, fel kell lépnie az államnak a lakásszegénység ellen, szabályoznia kell az ingatlanpiacot és alapjogi szinten garantálni a lakhatást. Nem az egyéni befektetők, hanem az állam feladata az intelligens energiahálózatok kiépítése, hiszen jelenleg csak a legtehetősebbek engedhetik meg maguknak, hogy csökkentsék az energiapazarlást.
  6. A Green New Deal által elérni kívánt átlag európai életszínvonal nem helyezhető a tőke és a profit érdekei alá. Erősebb fogyasztóvédelem a nemi, faji, kori, képességbeli, gazdasági különbségekre tekintet nélkül.
  7. Az új technológiákat nem a munkahelyek megszüntetésére, a techcégek részvényeseinek gyarapodására kell használnunk, hanem arra, hogy kevesebbet kelljen dolgozni több bérért.
  8. A növekvő egyenlőtlenségek és a környezet szennyezése ugyanannak a mérőszámnak a fetisizálása és kizárólagossága. Ezért el kell hagynunk a GDP növekedésének dogmáját és helyette olyan mérőszámokat alkalmazni, amelyek alkalmasak az emberi értékek, az egészség, a boldogság és a környezet valódi állapotának a mérésére.
  9. A tagállami szuverenitás mellett be kell látnunk, hogy globális együttműködésre is szükség van, globálisan kell szakítanunk a gyarmatosítással elindult földet és embert egyaránt érintő kizsákmányolással. A segélyezési és fejlesztési pénzek elosztásánál elsődleges szempont legyen az, hogy az azokban résztvevő országok, cégek, szervezetek valóban elkötelezettek  a társadalmi és a környezeti igazságosság elvei mellett.  Nem szolgálhatják többé a gazdag országok gazdasági érdekeit a fejlesztési programok. – Itt írtunk arról, hogy hogyan fejlesztik valójában a szegényebb országok a gazdagokat.
  10. Be kell látnunk, hogy sem az ENSZ, sem a G8 tanácskozások nem vezettek eddig valódi eredményekre, a konferenciáik rengeteg pénzbe kerülnek, de nem követik őket gyakorlati lépések. Le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy ezek a konferenciák a megoldások irányába mozdítják el a folyamatokat.

A Green New Deal Európa számára ezen konszenzusos alapelvek mentén kezdi meg a következő hónapokban a részletes szakpolitikai javaslatok kidolgozását, amelynek bárki részese lehet és formálhatja azt kritikáival, ötleteivel, a program honlapján.

A program támogatópartnereinek  beszámolói és elemzései itt érhetőek el: NewStatesmanWorld Economic ForumNewsweekTribuneJacobinClimate HomeThe GuardianBusiness GreenThe New York TimesSocial EuropeProject SyndicateThe NationDer FreitagDer Standard, Zeit OnlineIPG Journal,  Der Tagesspiel

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Lebanoc Barbara 2019-09-19  balra át