Idén vágtam a lila orgona virágját, mert felmagasodott, és szándékomban állt virágzás után nagyon visszavágni.

Nagypénteken szerettem volna még valakinek vágni. Harmadik virágnál tartottam, amikor a következő levágandó ágra odarepült egy cinke és hangosan elkezdett velem veszekedni!

Én: -Jó, jó! Nem piszkálom tovább, amíg a gyerekek ki nem repültek! (Ezt valóban hangosan, nem magamban mondtam.) Elhallgatott, majd berepült az orgona mögé, nyilván a fészekhez. A sok ág, nekik komoly védelmet ad ott a macskák ellen.

Azonnal tettem oda egy feltöltött madáretetőt.

A madártani intézet szóvívője, kb 1 hónappal ezelőtt azt mondta, hogy a sok rovarírtó miatt a madaraknak annyira kevés az eleség, hogy sok madár költés közben, egyszerűen éhen pusztul.

Néhány napra rá láttam, hogy megtalálták, mert fogy a magból. Mára kiürült, teljesen feltöltöttem.

Távolról próbáltam megnézni, hogy mi történik.

Jön a cinke, még útközben is lerepül akár a földre is, bogarakat gyűjt. Berepül a fészekhez, majd kijön és eszik néhány szem magot. A történet egyfolytában ismétlődik, csendben, csipogás nélkül, nehogy valaki észrevegye. Gonolom, leginkább a macska.

Most jön a legszebb rész!

Az etető közelében volt késő délután dolgom. Cinke újabb kanyarját rótta, de érzékelt, és egy nagyon kedves csipogási műsorba kezdett, ugrálva az ág és az etető között. Határozottan az ő irányába fordultam, megnyugodott, és indította az újabb csendes köreit.

Megköszönte!

Tanulság: ha telepatikusak vagyunk, pozitívan viszonyulunk, van esély a jövőre.

Ezt a cinkepárt, az utódjaikkak együtt, reményeim szerint sikerül megmentenem!

Nem szórok rovarírtót, szomszédaim sem, hátha jut majd a csemetéknek is ennivaló.

Még agyalok, hogy hogyan tudnék nekik rovarfészket csinálni.