Nyomtatás

Bartha László 1998 és 2002 között már irányította a várost, 2006-ban viszont kilépett a Fideszből.

Megvan Botka László egyik kihívója a szegedi polgármester-választáson: a Tisza Lajos Közéleti Egyesület – amely, mint bejelentették, a jövőben Tisza Koalíció néven folytatja – Bartha László volt fideszes polgármestert indítja a jövőre esedékes választáson – írja a Délmagyar. A Tisza Koalíció „Munkahely, család, biztonság" címmel hirdet programot, elnevezésük pedig Tisza Lajos városépítő munkásságára utal.

Bartha László 1998 és 2002 között volt Szeged polgármestere, akkor még fideszes politikusként. A pártból 2006-ban lépett ki, amit azzal indokolt, hogy a Fidesz már nem az a szervezet, amely 1998-ban egy konzervatív értékrendet képviselt. Kilépését levélben jelentette be, azt írta: a párt korábban társadalmilag elfogadott határok között liberalizmust engedélyezett, azaz figyelembe vette az egyént is, éppen ehhez kellene visszatérni.

link

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

hvg@hvg.hu 2018-11-14  HVG