Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere az augusztus 20-ai programsorozat keretein belül vasárnapra politikai pódiumbeszélgetést szervez a városban „Közéleti beszélgetés az európai integrációról” címmel, melynek vendégei az LMP volt politikusa, Hadházy Ákos, Jeszenszky Géza, az MDF kormány volt külügyminisztere, Hegedűs István, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, Bogdán László Cserdi polgármestere, cigányjogi aktivista és Róna Péter közgazdász professzor. A beszélgetés „a magyarság Szent István óta legfontosabb kérdéséről” fog szólni a cigányság és az Európai Unió kapcsán. A rendezvényre Lázár Jánost is meghívták, aki nem vállalta a fellépést, a vásárhelyi Fidesz viszont nem szalasztotta el a lehetőséget, sajtóközleményben reagált Márki rendezvényére.
A helyi Fidesz szerint az idei augusztus 20-a a polgármester politikai céljairól fog szólni, sőt, azt is ki merik jelenteni, Márki új ellenzéki párt felépítését kezdi meg a meghívott vendégekkel.
„Rendhagyó módon az esti programok részeként színpadra lép a pártpolitika, a kormányellenes szólamokat pedig olyan „színvonalas” fellépőktől hallhatjuk, mint a fekete öves hazudozó, Hadházy Ákos, vagy Róna Péter. A vásárhelyieknek tehát az államalapítás ünnepén a szórakozás és az ünneplés sem lehet mentes az uszítástól, a pártpolitikától, a megosztástól és a gyűlöletkeltéstől. Márki-Zay Péter polgármestersége a hazugság, a gyűlölet és a megosztottság korszakát hozta el Hódmezővásárhelyre.” – olvasható a közleményben.
Márki-Zay Facebook-bejegyzésben reagált a közleményre, illetve azt is megírta, hogy emellett a ‘Lázármédia’, vagyis a hozzá köthető Promenad.hu újságírója megkereste a vásárhelyi Szent István napi programsorozaton fellépő művészeket (valószínűleg többnyire énekesek, akik a pódiumbeszélgetés előtt vagy után fognak fellépni) „és sugalmazó kérdéseivel igyekezett őket visszariasztani a fellépéstől.”
A LÁZÁRMÉDIA ÉS A FIDESZ FRAKCIÓ TOVÁBBRA IS A SZENT ISTVÁN NAPOK ELLEHETETLENÍTÉSÉN FÁRADOZIK
https://www.facebook.com/vasarhelyiekavaltozasert/posts/250317735613421
A Fidesz a tegnapi napon újra kiadta nyilatkozatát, miszerint vasárnap pártot alapítok a Fideszből a trafikmutyi és a történelmi rekordot döntött korrupció miatt kilépett Hadházy Ákossal és más meghívott jobboldali politikusokkal. Már csak hármat kell aludni, hogy egy újabb fideszes hazugság bizonyosságot nyerje...
Továbbiak„Nem Megyeri József levele az egyetlen, amikor a Lázármédia ezzel a kommunista pártállami eszközzel él, főszerkesztője, Pintér M. Lajos ugyanilyen tendenciózus támadást intézett a februári kampányt támogató magánszemélyek munkahelyére, beígért, de máig közzé nem tett tényfeltáró cikksorozata megírása ürügyén. A megfélemlítés egy személyesen Szél Istvánhoz és rajta keresztül Lázár Jánoshoz köthető portál részéről nemcsak erkölcstelen, de a legrosszabb pártállami időket hozza vissza. A levél magáért beszél…” – írja Márki.
A levél valóban egészen szürreális:
„(…)Tekintettel arra, hogy nemcsak Hódmezővásárhelyen, de a legtöbb városi ünnepség esetében is meglehetősen szokatlan az ünnepi programsorozat ilyen erőteljes és direkt átpolitizálása, olvasóinkat nagyon aktívan foglalkoztatja a kérdés. Többen megkerestek minket, hogy az Ön/Önök véleményére is kíváncsiak volnának.”
– olvasható a fellépő művészeknek kiküldött levélben, amely 10 kérdést tartalmaz. Az olvasókat állítólag az érdekli többek közt, hogy a fellépő művészek
- „Miért tarják fontosnak, hogy egy pártpolitikai és kormányellenes műsor részeként lépjenek fel?”
- „Mi a véleményük a kormány, illetve a kormánypártok munkájáról? Amennyiben nem szimpatizálnak vele, miért és miben elégedetlenek azzal?”
- „Nem tartanak attól, hogy azok a rajongóik, akik esetleg a kormánypártokkal, vagy más pártokkal szimpatizálnak csalódottak lesznek?”
Augusztus 20-a,az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére, Magyarország nemzeti ünnepe. Hódmezővásárhelyen, a Hegedűs csomag ellenére, az önkormányzat dolgozói, és számos önkéntes segítő munkájának eredményeként színvonalas ünnepségsorozattal fogjuk megünnepelni ezt a neves napot.
Tudomásul kell vennünk azonban, hogy ezt nem akarja mindenki. Vannak, akik mindent megtesznek azért, hogy kárba vesszen sok ember munkája, és Hódmezővásárhelyen csalódjanak az...
Márki hangsúlyozza, sajnálja, hogy Lázár János inkább lejáratni próbálja ahelyett, hogy elvállalná a beszélgetésen való szereplést, főleg, mert attól függetlenül, hogy az ő uniós és roma-ügyi véleményével Márki nem ért egyet, ahogy a színpadon megjelenő többi embernek is, neki is joga van a saját véleményéhez, amit a polgármester semmilyen módon nem szeretne korlátozni.
„Szeretnék olyan országban élni, ahol a Fidesz sem akarja korlátozni mások véleményszabadságát.” – zárja mondandóját Márki.




