Nyomtatás

Nemrég indult az ugytudjuk.hu, amely magát szombathelyi és országos hírportálként határozza meg, és ami kezdettől fogva „kormánytól független újságként” hirdeti magát. A lapot az LMP-s Ungár Péter és néhány újságíró alapította.

Az újság hirdetésére plakátokat is nyomtattak, ezek szombathelyi kihelyezéséről saját elmondásuk szerint a helyben monopol helyzetben lévő vállalkozóval állapodtak meg.

A vállalkozó viszont kis idő múlva – meglepően őszintének tűnő telefonbeszélgetés során – egész egyszerűen visszatáncolt a megállapodás teljesítésétől, mivel (az ugytudjuk.hu munkatársa szerint):

„megnézte az újságunkat és arra a döntésre jutott, hogy nem akarja megütni a bokáját, ahogy ő fogalmazott sem Hende Csabánál, sem pedig Puskás Tivadarnál, így a korábban leegyeztetett munkát inkább visszamondaná.”

Az említett Hende Csaba volt honvédelmi miniszter, Szombathely körzetéből bejutott fideszes képviselő, Puskás Tivadar pedig a város KDNP-s polgármestere, így világosnak látszik, hogy a megkerülhetetlen, hirdetésekkel foglalkozó vállalkozó politikai retorzióktól tart.

Nem is olyan régen a Magyar Nemzet egykori munkatársai is hasonló nehézségekbe ütköztek, az ő lapjukat, az immár Magyar Hang néven megjelenő újságot furcsamód egyetlen nyomda sem akarta kinyomtatni.

Forrás: ugytudjuk.hu; magyarhang.org
kép: PixaBay

link

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Bernáth Lackó 2018-08-16  MÉRCE