Nyomtatás

 

A devizahiteles válságért úgyis a szocialista kormány a felelős, az ápolási díj növeléséről pedig természetesen már egyeztetnek.

Nem megy el a Fidesz-KDNP az ellenzéki pártok által péntekre összehívott parlamenti ülésre – közölték a kormánypártok csütörtökön. A pénteki ülésen a devizahitelesek ügyéről és az ápolási díjról lesz szó, a kormányzat azonban nem érzi, hogy érintett lenne bármelyik témában.

A devizahitelesekkel kapcsolatban azt írják:

Egyértelmű, hogy a devizahitelezési válságért felelős baloldali pártok egy öncélú politikai akcióhoz akarják felhasználni a devizahiteleseket.

A kormánypártok szerint az ellenzéki pártokról sokat elárul, hogy még a forintosítást sem szavazták meg. Ellenben a kormány több intézkedést is hozott a devizahiteles családok megsegítésére: bevezette az árfolyamgátat, forintosította a devizahiteleket, lehetővé tette a végtörlesztést, valamint elszámoltatta a bankokat.

Az ápolási díjjal kapcsolatban pedig csak annyit közöltek: az összeg növelésével kapcsolatban már zajlanak az egyeztetések a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel, ha így haladnak, már ősszel döntés születhet az emelésekről.

 

A többi hírportál cikkei:

https://24.hu/belfold/2018/08/17/rendkivuli-ules-orszaggyules-parlament/

 

link

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

hvg@hvg.hu 2018-08-16  HVG