Nyomtatás

 

Egy nőt, aki a helyszínen készült felvételek szerint rosszul lett, a rendőröknek kellett kivinniük a lakásból.

Miután kedden egy IX. kerületi lakásból küldtek el egy hatfős családot, amelynek tagjai közt egy öt hónapos kisgyerek és egy várandós nő is van, szerdán a XI. kerületben is utcára tettek egy párt érdekvédők tiltakozása ellenére.

Mérce beszámolója szerint az ötvenes éveiben járó nő és idősebb élettársa korábban 3 millió forint kölcsönt vett fel, az összegnek azonban csak több mint felét tudták visszafizetni előbbi rokkantsági ellátásából. Tartozásuk mostanra a kamatokkal együtt 13 millió forintra nőtt.

A lakáshoz a végrehajtáshoz számos rendőr érkezett, akik – miután a pár nem nyitott ajtót a végrehajtónak – egy lakatos segítségével jutottak be a lakásba. A nőt az egyenruhások vitték ki az ingatlanból, élettársa összepakolt táskával, önként távozott.

A nő, mire leértek vele a földszintre, rosszul lett, összeesett, le is kellett ültetni, végül mentőt is hívtak hozzá. A lap úgy tudja, hogy végül nem kellett kórházba vinni.

link

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

hvg@hvg.hu 2018-08-15  HVG