Nyomtatás

 

Magyar régészek is dolgoznak a projekten, amely összesen több mint 800 millió forintba kerül a magyar adófizetőknek.

Harminchárom több száz éves templomot újítanak fel magyar pénzből Libanonban – írja az S4C News egy libanoni tévécsatornára hivatkozva.

Nem egyszerű felújításról van viszont szó, a cikkben megszólaló libanoni régész azt mondta, először fel kell fedni a templomok romjait, amivel meghatározhatóvá válik a koruk is, ezután következhet a restauráció és a renováció.

Egy másik régész azt mondta, egyes templomoknál kevesebb a munka, például csak meg kell erősíteni a falaikat és restaurálni a freskókat, de vannak olyan lerombolt templomok is, amelyeket teljesen újjá kell építeni, ez pedig hónapokig is eltarthat.

Az egész régészeti projekt két évet fog igénybe venni, első lépésként 16 templomot restaurálnak, majd a második fázisban további 17-et építenek újjá és renoválnak 2020 áprilisáig.

A lap szerint a projektet a magyar állam finanszírozza, és 2,5 millió euróról van szó, vagyis jelenlegi árfolyamon több mint 810 millió forintról, amelyet a közel-keleti keresztény kisebbségek segítése érdekében áldoz erre a magyar kormány.

A libanoni tévé a cikk szerint megszólaltatta Vágner Zsoltot, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egy régészét is, aki arról beszélt, hogy nagyon örül, hogy Libanonban dolgozhat.

Borítóképünk illusztráció.

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

hvg.hu 2018-08-14  hvg.hu