Nyomtatás

«Az izraeli társadalom beteg»: ezek Gideon Levy, izraeli származású újságíró szavai. Őszinte pacifistaként elítéli a gázai gyilkosságokat. 

Izrael állam palesztin politikájának leleplezéséért a Haaretz napilap igazgatósági tagját inzultálták, halállal fenyegették – 30 éves karrierje alatt sokszor.

 

«Telefonos és netes fenyegetések sorozatát hozta a cikk, amely leírta azt a szörnyűséget, amit a pilóták tesznek, Ez az izraeli fiatalság krémje … (…) és a legrosszabb dolgot követik el, a legbrutálisabbat, a legmegvetendőbbet. (…) Ülnek a cockpitben és a háborús játék joystickját nyomkodják», írja.

 

Egyébként Gideon Levy azt is elmondja, hogy nem egyedül kell elviselnie a fenyegetéseket, közüttük a fizikai fenyegetéseket is. «A baloldali emberek félnektüntetésekre menni, félnek a bántalmazástól. A smolani szó (“balos ”) a legdurvább sértéssé vált. Semmi palesztinbarát szimpátiát vagy empátiát nem mutathatunk ki anélkül, hogy ne fenyegessenek. Az igazi rasszisták már el sem rejtőznek. » 

«Az izraeli társadalom beteg. Az ország déli részétől Tel-Avivig, közömbösen nézik Gáza képeit, sőt, örömmel. Elég látni a közösségi hálókat és az “elégetni mindet!” felhívásokat. Soha nem láttam ilyet», mondja.

«Végülis a "fasizmus" szó, amit a lehető legkevesebbszer igyekszem használni, jogos az izraeli társadalomról szólva», írta július 19-én.

A helyi és a nemzetközi tévéadásokat összehasonlítva az újságíró botrányosnak tartja az izraeli médiákat: «Két párhuzamos világ. Az itteni sajtó megfosztja emberi mivoltuktól a palesztinokat»

Szerinte egyedül a nemzetközi közösség tudná megváltoztatni az izraeli politikát: «kimondván, hogy nem lesz partner a béke elérésében, Izrael elvesztette a reményt, a baloldal elvesztette a reményt.»

 

Gideon Levy folytatja munkáját, hogy szabadon megmutassa a világnak az Izrael állam által elkövetett atrocitásokat annak érdekében, hogy egy nap a független, láncaitól megszabadult Palesztina táruljon szemünk elé.

https://www.alnas.fr/actualite/buzz/article/selon-le-journaliste-israelien

Link

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

infok 2018-08-12  RADIKALIS BAL