Nyomtatás

A szólásszabadságért küzdő aktivisták felszólították az embereket, hogy osszák meg a közösségi médiában a World of Tayyips karikatúráit, szolidaritásként azokkal, akiket a török elnök inzultálásáért perbe fogtak.

A Szólásszabadság Kezdeményezés (IFAX) figyelmeztetett a társadalomkritika kriminalizálása ellen, és kampányt indított, hogy „mondják el Törökországnak, hogy a szatíra nem bűncselekmény.”

A csoport tagjai mindenkit felszólítottak, aki hisz a szólásszabadságban, hogy ossza meg a karikatúrát, amely Recep Tayyip Erdogan török elnököt számos állatként ábrázolja.

A Közel-Keleti Technikai Egyetem négy diákját börtönözték be júliusban pusztán azért, mert az avatási ünnepségen egy zászlót vittek egy karikatúrával, amely először a Penguen török szatirikus magazinban jelent meg.

Kemal Kilicdaroglu-t, az ellenzéki Köztársasági Néppárt vezetőjét szintén meghurcolták, miután a párt megosztotta a World of Tayyip-ot a Twitter oldalán.

Erdogan szintén bűnvádi eljárást indított a CHP 72 parlamenti képviselője ellen, akik megosztották a bejegyzést.

Az IFEX közleménye szerint: „A politikai vezetőkről készített szatirikus rajzokat széles körben úgy értelmezik, mint a társadalmi kommentárok formáját. Bár Törökországban a kormány kriminalizálja a társadalmi kritikát.”

A csoport elítélte a „büntető nyomozásokat”, amelyeket a diákok, a parlamenti képviselők és a kormány ellenzékének legnagyobb pártjának vezetője ellen indítottak.

Erdogan szét akarja zúzni Törökországban a tekintélyuralmának minden kritikáját. Több mint 800 embert tartóztattak le a közösségi médiában tett bejegyzései miatt, amelyek az észak-szíriai Afrinban zajló illegális háború és megszállás ellen tiltakoznak.

Törökországban van bebörtönözve a legtöbb újságíró a világon. A világon bebörtönzött összes újságíró harmada Törökországban raboskodik.

forrás: Morning Star

link

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AMI Szerkesztőség 2018-08-09  A MI IDÖNK