A kötetben olvasható írások a közös világban élők közös emlékezetéhez tesznek hozzá: az 1956 óta keletkezett versek és prózák a kor„öröknaplóját” adják. Minden napló magunknak szánt személyes jellegű emlékeztető feljegyzések sorából áll. De miként az öröknaptár sem valamely év naptára, az öröknapló sem csupán egy adott személy és saját fogalmaival előadott története.Szerzőnk Madáchon felbuzdulva azt keresi, miként
látja korunkat „az egész emberi történelmet végigvirrasztó Abszolút Személy” (a koronatanú). A „magunk” pedig,
akinek e naplófeljegyzések szólnak, az írások metafizikai alanya, a megszemélyesített magyar „társadalmi lét”. A
napló bejegyzéseit úgy is felfoghatjuk, hogy egy nagyobb, „Istennel elszámoló” drámakölteményből kimetszett
monológok. Zömmel az a kor szülte őket, melyben fogantak.”

                                                                                                                                                                              Ács József

Korábbi vélemények Bokor Levente költészetéről:
„Mutat határozott törekvést egy másfajta, hagyományunktól elütő
költészet létrehozására. Akarata annyira világos és egyenes irányú,
hogy nincs jogom kételkedni őszinteségében, nem mondhatom,
hogy a divatnak bókol. (…) Én, mint más indíttatású, lényegében
más ízlésű, nagy figyelemmel olvastam verseit. Ragaszkodva egy
objektív mércéhez, pongyolaságot nem találtam, se olyat, ami
költői eszköztárából kivetni való. (…) Nem esett nehezemre versbe
vont tömény bölcselete, hiszen ez nála önmagát kutató, világot
vizsgáló kényszer a mindennapi szorultságban. Eredetét, sorsát,
lehetőségeit felismerő, és számbavevő harc. (…) Nem hiszem, hogy
szilárd etikai tartás nélkül művelhette volna ezt a fajta költészetet,
immár elég hosszú távon s egyelőre csak önmagának.”
(Nagy László – Alföld 1974./11.)
 Továbbiak a belső oldalon